search
A felkészülés kezdete előtt szülővárosában, Nyíregyházán találkozott az ifjú teniszezőkkel - Fotó: Facebook
A felkészülés kezdete előtt szülővárosában, Nyíregyházán találkozott az ifjú teniszezőkkel - Fotó: Facebook

Fucsovics Márton karrierje legjobb helyezésével (ATP 36.) zárja a 2018-as esztendőt, amely pályafutása legsikeresebbje volt.

A jövő évi tervei sem kisebbek, a Grand Slam tornákon szeretne meccseket nyerni.

Egy nap pedig valamelyiken a bajnoki címet is megszerezni, talán épp Párizsban, Rafael Nadal ellen.

Gy. Szabó Csilla írása * A 2018-as idényt élete legjobb szezonjaként értékelő Fucsovics Mártonnak nincs túl sok ideje az ünneplésre, hiszen már javában készül a 2019-es esztendő új kihívásaira. A magyar újságírók számára megtartott sajtótájékoztatóra is egy kőkemény fizikai edzésről érkezett a BOK Csarnokból, ahol jelenleg ideje jelentős részét tölti. A fizikai alapozás ideje ez a számára, és korántsem véletlenül. Az ATP világranglistán karrierje legjobbjának számító 36. helyen álló magyar teniszező statisztikáját elemezve ugyanis világosan látható, hogy a döntő szetteknek csupán egyharmadát nyerte meg, és a fontos labdamenetek esetében sem pozitív a mérlege. Ebből pedig Marci és szakmai teamje egyaránt azt a következtetést vonta le, hogy a négy hetes felkészülés során különösen nagy hangsúlyt kell fektetni az erőnléti edzésekre.

– Szinte egész nap kondizom, reggel futás, délután pedig erősítés szerepel a programomban – jellemezte mindennapjait az újságírók előtt Fucsovics. – A BOK csarnokban atlétákkal edzem együtt, remélem, ennek hatása jövőre a pályán is látható lesz. A teniszről sem feledkezünk meg, de azon most kisebb a hangsúly, mint egyébként. Ennek a nehéz felkészülési időszaknak karácsonykor lesz vége, utána már a labda kerül előtérbe, hiszen Dohában kezdek, Sydney-ben folytatom és az Australian Open már csúcsformában kell lennem. Az azt követő hetet, a Davis Kupa-forduló időszakát, szándékosan szabadon hagytam. Arra az esetre, ha a szövetség és köztem megnyugtató megállapodás születik.

A statisztika persze nagyon sok jóról is árulkodik. Az adogatások fogadása terén Marci a tizenhatodik legeredményesebb játékos azon a listán, amelyet Rafael Nadal és David Goffin vezet. Ellenfelei első szerváján több mint 30 %-os, második labdájukon pedig 40 %-os a sikeressége. Amiben viszont fejlődnie kell, az mindenképpen a saját szervája.

A 2019-es esztendő azonban csak így, elmondva tűnik egyszerűnek. Valójában akkor is nehéz év vár Marcira, ha a 36. hely hatalmas önbizalmat adott neki, előkelő helyezésének köszönhetően pedig valamennyi versenyén a főtáblán kezdhet, s nem kell energiáját selejtezőkre fecsérelnie. Utóbbiért persze keményen meg is dolgozott a nyíregyházi születésű sportoló, aki nem elégszik meg az idei év sikereivel, újabb és újabb csúcsokat akar meghódítani:

– Számomra most az a legfontosabb, hogy meccseket nyerjek a Grand Slameken, hiszen hosszú távú célom, hogy egyiken a trófeát is el tudjam hódítani. A ranglista szempontjából pedig a top tízbe szeretnék bekerülni, ami már nincs is olyan nagyon messze. Új elem a Babos Tímeával betervezett vegyes páros, az olimpiai részvétel azonban megéri ezt a kis pluszt terhet. Ugyanakkor izgalmas kaland is lesz, hiszen hölgyekkel eddig még sohasem játszottam. Azt hiszem, egy percig sem fogunk unatkozni. De ahogy az eddigi sikerek, úgy a jövőbeliek is kizárólag a kemény és profi munka eredménye lehet, amelyet edzőmmel Sávolt Attilával egy percre sem tévesztünk szem elől.

Fucsovics Márton idén Roger Federer és Novak Djokovics ellen is emlékezetes meccset játszott. A fantasztikus hármasból azonban még soha nem mérkőzhetett Rafael Nadal ellen. A magyar teniszező korábban egy kérdésre azt mondta, legszívesebben Párizsban mérné össze vele tudását. S bár tény, hogy a Roland Garros a spanyol terminátor számára szinte hazai pályájának számít, Marci úgy gondolja, pontosan ezért lenne szép őt az otthonában legyőzni.

Pedig a 18 éves korában junior Wimbledont nyerő Fucsovics Mártonról, a páratlan utánpótlássikereket követő hullámvölgy idején senki sem gondolta volna, hogy lesz ő egyszer még Top 100-as, mi több Top 50-es játékos is.

Egyetlen embert kivéve. Saját magát.

– Elismerem, hogy nagyon nehéz időszaka volt az életemnek, de a felnőtt korosztályba való átlépés másokat is megvisel – válaszolta Marci, amikor felnőtt karrierjének kezdeti sikertelen két esztendejéről kérdeztük. – A jelenlegi eredményeim azt bizonyítják, hogy semmi sem veszett el akkor. Egyetlen percig sem merült fel bennem, hogy vége lehet a karrieremnek, végig hittem benne, hogy sikerülni fog. Elszánt voltam, kitartó, és amikor kimásztam a gödörből, nem rettentett meg a sok munka, ami várt rám. Ugyanezzel az elszántsággal és határozottsággal vágok neki az új esztendőnek is.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline