search
Szentirmay Erzsébet - Fotó: RTL Klub
Szentirmay Erzsébet - Fotó: RTL Klub

Áprilisban ünnepelte 90. születésnapját, a napokban tért haza a veterán korosztály világbajnokságáról.

Szentirmay Erzsébet természetesen versenyzőként vett részt a vébén: vegyespárosban ezüstöt, párosban bronzérmet nyert. Összesen hét mérkőzésen lépett pályára a hat nap során.

A szokottnál nagyobb magyar küldöttség vett részt a szuper szenior kategória (65, 70, 75, 80 és 85 évesek) szeptember végi világbajnokságán. Az isztriai Umagban 25 versenyszámban összesen 484 versenyző vetélkedett - a mezőnyben, a földrajzi közelség okán is, számos magyar játékos is elindult.

A hatszoros Európa-, négyszeres világbajnok Szentirmay Erzsébet volt a legsikeresebb.

Erzsi néni, a maga 90 esztendejével már "lefelé" játszik, a +85 évesek között indul, hiszen saját korosztályában nem rendeznek versenyt. Az "ifjak" között viszont 18-an indultak. Egyesben nem volt szerencséje a sorsolásnál, s a későbbi finalista ausztrál teniszezőnőtől kikapott, ám a páros versenyszámokban vigasztalódhatott. Német partnerével elődöntős volt, a vegyespárosban pedig Judik Zoltán oldalán remekelt. A magyar duó az első fordulóban a 2. kiemelt ausztrál egységet 7:5, 2:6, 10-7-re verte, majd egy osztrák páros ellen könnyedén győzött 6:2, 6:0-ra, s csak a döntőben maradtak alul francia vetélytársukkal szemben.

Judik a 31 fős egyéni táblán a későbbi világbajnok franciától kapott ki, a vigaszágon viszont elődöntős volt, párosban pedig ausztrál társával a nyolc között búcsúzott. Akárcsak Kende László, aki török partnere oldalán sziontén a legjobb nyolc között szenvedett vereséget.

A +80 évesek korosztályában Mikola Emese egyesben és párosban is 1-1 győzelmet jegyzett.

A +75 éveseknél Fábián Zoltán két győztes mérkőzés után a 14. kiemelt ukrán teniszezőtől kapott ki, párosban a svéd Johnson társaként, vegyespárosban a német Knapp oldalán rögtön az 1. kiemelt duóval találták magukat szemben, s kikaptak. Bakonyi Levente 1 győztes mérkőzés után szenvedett vereséget, párosban pedig a román Mihalache oldalán rögtön a nyitányon búcsúzott. Pohly Ferenc a vigaszágon a 8 között esett ki.

A 70 éveseknél Mészáros László egy mérkőzést nyert, Vas István a vigaszágon a 4 közé jutott.

A +65 esztendősök korcsoportjában Rakonczay Tibor egyesben és párosban is egy meccset nyert, Orosz György egy győztes mérkőzés után a 4. kiemelttől szenvedett vereséget, Tánczos Zoltán egyéniben és párosban is kikapott az első fordulóban, akárcsak a csupán egyéniben pályára lépett Pázmándi József.

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline