search
Zita elődöntős volt a felnőtt magyar bajnokságon - Fotó: Zádor Péter
Zita elődöntős volt a felnőtt magyar bajnokságon - Fotó: Zádor Péter

A 16 esztendős Kovács Zita apukája példája nyomán választotta a teniszt, majd Gyöngyösön, Urbán Attila tanította meg neki az alapokat. A fiatal tarnamérai játékos egy éve készül a Nemzeti Edzésközpontban Mák Tibor és Szatmáry Adrián irányításával. Az idei felnőtt Ob-n nagy meglepetésre csak a későbbi bajnok, Jani Réka tudta legyőzni.

Gy. Szabó Csilla írása * Kovács Zita számára mostantól az A-keretes szint elérése a legfontosabb, ezért a 15 és 25 ezres ITF-tornákkal próbálkozik. Nagy teherbírású játékos, szinte elnyűhetetlen a pályán. Edzői szerint az ütőereje és sebessége adott ehhez a lépéshez, taktikailag és lábmunkájában azonban még fejlődnie kell.

A felnőtt országos bajnokság egyik kellemes meglepetését Kovács Zita okozta azzal, hogy a női egyesben az elődöntőig jutott. A 16 esztendős tarnamérai teniszező a legjobb négy közé vezető úton két kiemeltet is megvert, s csak a későbbi bajnok Jani Réka tudta őt az elődöntőben legyőzni. A rutinos MTK-s teniszezőnek a vártnál több dolga akadt az első szettben, amelyet 6:4-re tudott nyerni. A másodikban azonban helyrebillent a papírforma és 6:1-re hozta fiatal vetélytársa ellenében.

− Ahhoz képest, amihez a korosztályomban szoktam, erős volt a mezőny, ezért én nagyon elégedett vagyok ezzel az elődöntővel – mondta mosolyogva, de halkszavúan, a tőle megszokott szerénységgel Kovács Zita, akivel a Nemzeti Edzésközpontban találkoztunk. A teniszkarrierjét Gyöngyösön, Urbán Attila irányításával kezdő játékos egy éve készül Budapesten, s a szövetség jóvoltából Mák Tibor és Szatmáry Adrián edzők felügyelik a napi munkáját. – Az első szettben jól fel tudtam venni Réka ritmusát, de a másodikban már nem bírtam vele a lépést. Szerencsére Adrián sokat üt velem az edzéseken, ezért egyre jobb tempót tudok én is diktálni.

Ebben a korban pedig már leginkább az különbözteti meg egymástól a játékosokat, hogy ki bírja a legjobbak által diktált tempót. Zita eredményei idén valóban azt mutatják, hogy sokat fejlődött ezen a téren, hiszen a bajai 15 ezresen, amelyen szabadkártyával indulhatott, az argentin Ganga legyőzésével megszerezte első WTA-pontját is. De nemcsak erre lehet büszke, hiszen a hódmezővásárhelyi 60 ezres kvalifikációjában is megnyerte első mérkőzését, az augusztusi budapestin pedig még egy körrel messzebb jutott a selejtezőtáblán. Apró lépések ezek, de határozottak. Éppúgy, mint Zita, akire így emlékszik Urbán Attila, a „felfedezője”:

− Sok féle gyerekkel akadt már dolgom a teniszpályán. Van, aki jön, csapkod összevissza és alig lehet kezelni. Azután van, akit folyamatosan noszogatni kell, hogy megmozduljon a pályán. És vannak az olyan kevesek, mint Zita, aki minden gyakorlatot fegyelmezetten és önként elvégez, akivel soha nem kell veszekedni, akivel öröm dolgozni. A benne rejlő lehetőségeket viszonylag korán felfedeztük, de ehhez fanatikus szülők is kellettek. Eleinte kétszer egy órában járt hozzám, s amikor láttam, mennyire ügyes, kompromisszumot ajánlottam nekik, hiszen tisztában voltam vele, nem tudnak nagy összegeket a támogatására fordítani. A szülők bevállaltak még egy órát a héten, cserébe én mindegyikre rátettem harminc-harminc percet ingyen. Így hoztuk össze azt az edzésmennyiséget, amely tavaly körülbelül elég volt neki. De ahogy jöttek az eredmények, be kellett látnunk, hogy el kell őt engednünk Budapestre, ahol jobb körülmények között készülhet. Nagyon remélem, hogy valóra tudja váltani álmait és profi teniszező lesz belőle egy nap.

Zita felkészülése persze nemcsak a kompromisszumos edzésórákból állt. Amit Urbán Attila Gyöngyösön az edzéseken megtanított, azt otthon, az egyetlen tarnamérai pályán édesapjával gyakorolta be. A szakember André Agassi példáját hozta fel, aki szintén adogatógéppel ütött kétezreket naponta. A fiatal magyar esetében kisebb számokkal, de valami hasonló modellt alakítottak ki. A mennyiséget az apuka révén tudták csak biztosítani.

Ezek után nem is csoda, ha Zita Rafael Nadalt említi egyik kedvenc teniszezőjeként. Őt is legfőképpen azért, mert sok munkával és kitartással ért el a csúcsra. S bár a fiatal Heves megyei teniszező eredményeit tekintve egyelőre még saját korosztályában is messze van a világ legjobbjaitól (pillanatnyilag 468. az ITF ranglistáján, s ezzel a hetedik legjobb magyar a 18 éven aluli leányok összevetésében.), elszántságban mindenképpen a legjobbak közé tartozik. S egyszer talán eléri nagy álmát, a Top100-as helyezést is.

− Zita számára most az a legfontosabb, hogy teljesítse az A-keretes tagsághoz szükséges feltételeket, s tovább folytathassuk a komoly munkát, amit egy évvel ezelőtt megkezdtünk – mondta terveikről Szatmáry Adrián. – Ehhez mostantól elsősorban felnőtt versenyeken kell bizonyítania, de szerintem készen áll a feladatra, a lehetőség benne van. Az ütőereje, a sebessége adott, ebben előnyre tehet szert, csak arra kell figyelnie, hogy kontroll alatt tartsa az ütéseit. Taktikailag van még mit fejlődnie, s a lábmunkáján, dinamikáján is sokat dolgozunk kollégámmal, Mák Tiborral. Szerencsére jól bírja a kemény edzéseket, sőt kifejezetten „kívánja” a terhelést. Elnyűhetetlen játékos. A minőségre viszont mindig nagyon oda kell figyelnünk.

A felnőtt Ob-n Zita bizonyította, hogy most már fejben is oda tudja tenni magát, ha kell. Horváth Adrienntől például utoljára kikapott a korosztályos bajnokságon, most legyőzte, s Jánosi Luca ellen is presztízsmeccset nyert meg.

− December végén születtem, ezért kisebb koromban hátrányként éltem meg a fiatalságomat. Másrészről viszont motivált, hogy idősebbek ellen játszottam. Mostantól ennek egyre kevésbé van jelentősége, hiszen a felnőttek között már nem ez fog számítani. Kicsi koromtól kezdve teniszező szerettem volna lenni, s most azt hiszem, a legjobb helyen vagyok, hogy ezt az álmomat meg is valósíthassam – summázza terveit Kovács Zita, aki először két tunéziai viadalon próbálja meg az A-kerethez szükséges pontok megszerzését. Az elhatározással baj nem lehet, abban nincs hiány.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline