search
A közgyűlés résztvevőinek egy csoportja - Fotó: MTSZ
A közgyűlés résztvevőinek egy csoportja - Fotó: MTSZ

A különböző okok miatt az elmúlt időszakban lemondott négy elnökségi tag (Bogyó László, Lichtenberger Attila, Papp Zoltán, Pákay Péter) helyére, az MTSZ vezető testületében maradt Szűcs Lajos elnök, Bohács Zsolt alelnök és Homonnay Géza mellé megválasztották az új tisztségviselőket a Magyar Teniszszövetség szerdai közgyűlésén.

A korai kezdés ellenére nagy volt a részvételi arány (147 tagszervezet 161 képviselője jelent meg), így a közgyűlés egyből határozatképes lett.

Markovits László, Sávolt Attila és Temesvári Andrea is jelölést kapott kedden este, ám - noha ott voltak a közgyűlésen - mindhárman nemet mondtak a felkérésre. Így nyolc jelölt maradt, ám közülük három - Barta Gyula, Bíbok Tamás és Turi Zsuzsa - még a szavazás előtt visszalépett.

A voksolásra öten maradtak versenyben a négy pozícióért:

dr. Bársony Farkas, a PricewaterhouseCoopers elnökségi tagja, a Fradi elnökségének tagja; Dudik János, korábbi római diplomata; Gém Péter, egykori korosztályos válogatott teniszező, a szövetség felszereléseit biztosító Dorko cég alapítója; dr. Hajba Csaba, a Veszprém Megyei Teniszszövetség és a balatonfüredi versenyeket rendező klub elnöke; valamint Viszló Csaba vállalkozó, a fehérvári Kiskút sportegyesület tulajdonosa.

A szavazás végén kiderült, hogy Hajba Csaba kapta a legkevesebb voksot - a többiek bekerültek az új elnökségbe.

Szűcs Lajos jelezte, hogy szeretne felállítani egy szakmai előkészítő bizottságot Kisgyörgy Gergely vezetésével, míg a megyei szövetségek és a klubok helyzetével, támogatásával foglalkozó grémium irányításával Bogyó Lászlót bízná meg.

A megjelent 161 tag módosította az MTSZ alapszabályát, amelynek értelmében a szervezet tagjai kötelezik magukat arra, hogy a jövőben a sporttevékenységükkel, valamint a szakszövetségben folytatott egyéb tevékenységükkel összefüggésben keletkezett vitás ügyeikben nemcsak a bírósághoz, illetve egyéb hatósághoz, hanem a sajtónyilvánossághoz sem fordulnak mindaddig, amíg azt a szövetség arra hatáskörrel és illetékességgel felruházott szerve jogerősen el nem bírálta, és a rendelkezésre álló felülvizsgálati lehetőséget ki nem merítették.

A tagság meghallgatta Juhász Gábor sportigazgató rövid beszámolóját a szövetség 2012-től 2020-ig tartó, majd 2016 decemberében kiegészített középtávú szakmai koncepciójáról.

Végezetül Richter Attila főtitkár 40 percben válaszolt Markovitséknak az MTSZ működésével kapcsolatos aggályaira, amelyek szerint nem minden tagszervezet számára átláthatóak a szövetségi viszonyok, nem felelősségteljes a szövetségi iroda gazdálkodása, a szakmai programok pedig nem teljeskörűen kidolgozottak.

A főtitkár az MTI tudósítása szerint pontról pontra cáfolta a felvetéseket, majd zárásként azt mondta: "mindenféle szenzációs pletykák keringenek a teniszpályák körül, amelyeket kizárólag a rosszindulat hajt és a tájékozatlanságból adódnak, pedig bárkinek, aki ezekre direkt rákérdezett, megadtuk a választ - természetesen a titoktartási előírások betartásával."

"Kérdezni kell és csak azután vádaskodni" - fogalmazott Richter, aki a bírálatok körülbelül öt százalékát tartja csak jogosnak, viszont ígéretet tett arra, hogy tételes válaszai hamarosan a szövetség honlapján is olvashatóak lesznek.

A tagság egy tartózkodás mellett elfogadta a főtitkár által adott válaszokat.

Szűcs Lajos MTSZ-elnök a közgyűlés után azt mondta, hamarosan személyesen keresi meg Fucsovics Mártont és Babos Tímeát annak érdekében, hogy újra vállalják a szereplést a magyar válogatottban.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline