search

Ünnepélyesen felavatták Baján a dr. Csátaljay István Teniszcentrumot.

A település teniszéletének központi alakja előtt 1994-es halála óta emlékverseny tiszteleg, mostantól a nevét viseli a megújult, modern klubépület.

Baján több mint száz esztendeje avatták fel az első, MLSZ által hitelesített futballpályát, a Patak utcai (az 1960-as évek óta Vasvári utcára keresztelt) sporttelepet, ahol a harmincas évek elején négy salakos teniszpálya is létesült. Innen a teniszezők később átkerültek a Petőfi-szigetre, mai otthonukba.

Az új klubépület első látogatói július elején kezdődő kéthetes nemzetközi női verseny szereplői lesznek: előbb egy 15 ezer dollár összdíjazású ITF viadalnak ad otthont a sporttelep, majd közvetlenül utána egy 25 ezres verseny házigazdája lesz a klub.

A jogtudományi egyetemet végzett dr. Csátaljay István tevékeny közreműködésével 1947-ben megalakult, majd 1980-ban újjáalakult a teniszezők egyesülete, mely a nyolcvanas években Bajai Közút Tenisz Club nevet viselte. Ebben az időszakban kiemelt hazai versenynek számított a BLÉVISZ Kupa, melyen az élvonal legjobbjai álltak rajthoz.

A régi faházat februárban bontották el, s helyén négy hónap alatt készült el az új épület. A tervezők elképzelése szerint rövidesen „kalapot” kap az építmény: a beruházás második szakaszában emeleti résszel bővül a Petőfi-szigeti épület.

A honi szövetség támogatásával megépülő ingatlan 39 millió forintba került és számtalan kényelmi funkciót tartalmaz a teniszezők számára. Az ünnepélyes átadón Kontra György, a Bajai Tenisz Klub elnöke úgy fogalmazott, hogy egy álmuk vált valóra ezzel az új székházzal.

– Jelenlegi állapotában a ház ugyan kész, de ez csak az első fázis. Reményeink szerint jövőre folytatódik az építkezés. Bár nehéz szívvel mondom, mert annyira szép ez a ház, így ahogy van, de mindenképpen rákerül egy plusz emelet, ahol hét darab kétfős mini apartman kerül kialakításra, hogy a versenyek során a játékosokat, játékvezetőket méltó módon tudjunk elszállásolni.

Az új épület létrejöttében nagy szerepe volt Richter Attilának. A Magyar Tenisz Szövetség főtitkára az egész gyermekkorát Baján töltötte, így pontosan tudja, hogy mit is jelent ez a ház a bajaiaknak.  

– Akkor nem értettem azt a mondást, hogy aki egyszer bajai, az mindig bajai és a bajaiság az örök. Főleg úgy, hogy nem is itt születtem, de annak ellenére úgy gondolom ez abszolút érvényes. Ezek a gondolatok mindig ott motoszkáltak a fejemben, hogy mit lehetne tenni. Abban nem hiszek és a tenisz szövetség sem hisz, hogy csak azért támogassunk valamit, hogy támogathassuk. Amikor elkezdődtek a kezdeményezések a helyi klub részéről, az önkormányzat részéről volt támogatás hozzá, akkor nem csak támogatásra méltónak, hanem hosszú távra támogatásra méltónak találtuk.

A város nevében Fercsák Róbert polgármester mondott köszöntőt, aki hangsúlyozta: a mostani beruházás a városnak is több szempontból hasznos, hiszen a sport mellett gazdasági hatásai is lehetnek.

– Az utánunk következő generációknak nem mindegy, hogy mit építünk fel, hogy mit hagyunk hátra. A testi-lelki gyarapodásnak a sport színtere, ez gyakorlatilag mindenki számára már egyértelmű. Hál’ istennek Baján egyre nagyobb aktivitást is látunk, akár a versenyszerű sportban, akár csak a civil életben.

Az ünnepségen egyből egy névadót is tartottak (fotónk). A klubépület falán levő dr. Csátaljay István névtáblát a fiai: István, Zoltán és Péter leplezték le.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline