search
Vörös Máté, Borsos Olivier, a BTC sportigazgatója és Kéki Márk
Vörös Máté, Borsos Olivier, a BTC sportigazgatója és Kéki Márk

Ritkán fordul elő, hogy két, még utánpótláskorú játékos együtt tűzzön ki maga elé felnőttek között elérendő célokat. A Budai Tenisz Centrum két játékosával, Vörös Mátéval és Kéki Márkkal most mégis ez történt, párosban az ATP Top 200-at célozták meg.

A nagykorúság kapuján idén átlépő fiúk nemcsak a pályán, de azon kívül is nagyszerűen megértik egymást. S mivel eddigi teniszkarrierjük is sok hasonlóságot mutat, rendhagyó módon, páros portréban mutatjuk be őket.

A Budai Tenisz Centrum vezetőedzője, Balázs György szerint, a fiúkban nagy lehetőségek rejlenek, s csak a kitartásukon múlik, kihozzák-e magukból a maximumot.

Gy. Szabó Csilla írása *Az idei felnőtt fedett pályás magyar bajnokság férfi páros döntőjében a Vörös Máté, Kéki Márk kettős váratlan meglepetést okozott győzelmével. De az egyéni küzdelmekben is helytállt a két fiatal: Márk a későbbi győztes Valkusz Mátétól szenvedett vereséget az elődöntőben, Mátét pedig az ezüstérmes Balla Péter búcsúztatta a negyeddöntőben. Jól indult a szezon, s hasonlóan jól folytatódott a nemzetközi versenyeken is. Májusban két junior ITF-tornát is megnyertek párosban, egy G2-est és egy G4-est. Egyéniben azonban már kevesebb a hasonlóság kettejük között, hiszen Vörös a junior világranglistán az év végi 354. helyről indulva pillanatnyilag a 178. helyre tornázta fel magát, s Makk Péter mögött a második legjobb magyar, míg Kéki hatalmas hátránnyal indulva, 1551.-ként rajtolt januárban és most az 553.-kon tanyázik. Igaz, még így is ötödik a tizennyolc éven aluli fiúk nemzetközi mezőnyében a magyar teniszezők között. 

– Jövőre már hivatalosan is felnőttek lesznek, ezért a hátralévő pár hónapra a pillanatnyi nemzetközi helyezésük miatt eltérő versenynaptárt kellett összeállítanunk – magyarázta honlapunknak a két fiatal edzője Balázs György. – Máté esetében még van arra remény, hogy az évvégén a legjobb száz között fejezhesse be junior karrierjét, és a szeptemberi amerikai nyílt bajnokság korosztályos versenyén felkerülhessen a selejtező mezőnyébe. A lebonyolításnak hála, a párizsival és a wimbledonival ellentétben több hely van a kvalifikációban, s az évvége felé a legjobbak közül sokan már nem indulnak. Ezt a különleges helyzetet próbáljuk az ő esetében kihasználni és előtérbe helyezzük a junior tornákat. Márk messze van ettől, ezért ő a nyáron már inkább a felnőttek között indul.

A szakember mindkét fiúban nagy lehetőségeket lát. A kettejük közötti fáziskésés egyik okának azt tartja, hogy Máté előbb került fel hozzájuk Budapestre, Márk pedig csak idén nyáron fog véglegesen a fővárosba költözni. De ha mindketten megmaradnak az általa kijelölt úton, s a mostanihoz hasonlóan dolgoznak tovább, akkor hamarosan kiegyenlíthetődnek a különbségek, s mindketten elérhetik egyéni céljaikat.

És persze a közöset is. Máté és Márk a felnőtt mezőnyt célozta meg párosban. A céljuk nem kisebb, mint az ATP legjobb 200 kettőse közé kerülni.

Mind az életben, mind a pályán remekül megértjük egymást – mondta a Kőszegről Budapestre tavaly szeptemberben felköltözött Vörös Máté a jövő évi közös tervekről. – A közös edzések alkalmával is természetes, hogy nálam lakik, így a szabadidőnket is gyakran töltjük együtt.”

A győri Kéki Márk reálisnak tartja a közösen kitűzött Top 200-as helyet:

Amilyen gyorsan csak lehet, oda szeretnénk érni. Többször beszélgettünk Babos Timivel a lehetőségeinkről, ő is biztatott bennünket. Szerintünk megvalósítható célt tűztünk ki magunk elé. S bár a programunk eltér, azért idén is fogunk párosozni, s szeretnénk már most megszerezni az első ATP-pontjainkat. Tudjuk, hogy speciális edzésekre is szükség lesz ehhez, de felkészültünk rá.

Balázs György szerint Vörös Máté remek fizikai adottságokkal rendelkezik, s magassága ellenére is kifejezetten jól mozog a pályán. Óriási kitartás és küzdőszellem lakozik benne, s bár viszonylag jó fizikai állapotban érkezett hozzájuk, a technikáján sokat kellett csiszolgatni. Hosszú távon a szervája lehet az egyik legnagyobb erőssége, s a tenyereseiből is ki tudja hozni a maximumot. A fonákján viszont sokat dolgoztak az utóbbi időben. Ám ahhoz, hogy képességeivel arányos eredményekre legyen képes, leginkább fejben kell stabilizálódnia.

– Szeretek Budapesten élni, a BTC-nél nagyon figyelnek rám, ennek köszönhetően rengeteget fejlődtem – beszél a fővárosba költözés nehézségeiről Vörös Máté. – A klub egy kicsit a családom lett, de szüleim is rendszeresen járnak hozzám, ősztől pedig testvérem is velem lesz egyetemi tanulmányai miatt. Kőszegen jó volt egy ideig, ám a céljaim érdekében meg kellett hoznom ezt a döntést. Nem bántam meg. Év elején még elég sok kiélezett helyzetben elbuktam, de most kezdek végre megnyugodni. Kevesebbet dumálok, kevesebbet idegeskedem. Azt hiszem, ez a siker kulcsa. Persze technikailag is kell még javulnom, fonákban például nagyon támadható voltam, de a lényeges dolgok fejben dőlnek el.

Kéki Márk tizenkét-tizennégy éves korában Angliában élt és edzett édesapja révén. Ottani edzői a szerva-röpte játékot tanították a legjobban, így neki ez lett az erőssége. Tizennégy éves korában egy porcleválás miatt jött haza, s amikor visszatért a versenyzéshez, inkább Budapestet választotta. Márk sem az angliai éveket, sem a BTC-hez szerződést nem bánta meg:

– Nem volt könnyű ilyen fiatalon másik országba költözni, de jól megtanultam angolul és a teniszben is sokat fejlődtem. Most már örülök neki, hogy így alakult az életem, hamar önálló lettem, ezért most sem tartok az újabb költözéstől. Fel fogom magam találni, a karrierem érdekében pedig ez volt a legjobb döntés. Az utóbbi időben sokkal kiegyensúlyozottabb lettem, s bár erőnlétileg még nem vagyok a topon, fizikálisan is sokat fejlődtem. Úgy gondolom, a befektetett munka mindig megtérül. Ha nem most, akkor később. Hiszek benne, hogy az életben később visszakapjuk, amiről korábban lemaradunk.

Balázs György szerint Márk agresszív szerva-röpte játékának köszönhetően a gyors borításokon tud legjobban érvényesülni. Ezt jól megtanulta és érzéke is van hozzá. A salakos idényre azonban az alapütéseit is kellőképpen stabilizálnia kell.

A BTC szakembere mindkét fiúban nagy lehetőségeket lát. Hogy ezt kihozzák magukból, az egyetlen dolgon múlik: lesz-e elég kitartás bennük? Balázs György bízik abban, hogy mindkét részről igen lesz a válasz.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline