search
Timi nagy meccset vívott Muguruzával
Timi nagy meccset vívott Muguruzával

Az olimpiai aranyérmes Puig legyőzése után a wimbledoni címvédő, volt világelsővel hatalmas csatát vívott, de Muguruza bizonyult a jobbnak.

Babos Tímea így sem panaszkodhat: nagyszerű hetet zárt, remek teljesítménnyel fejezte be a keménypályás szezont, s öt helyet javítva helyezésén a 39. pozícióra lépett előre a WTA egyéni világrangsorában. Párosban pedig Chan, Vesznyina és Makarova mögött a negyedik helyen áll!


Babos Tímea kikapott a volt világelső Garbine Muguruzától a 250 ezer dollár (63,4 millió forint) összdíjazású keménypályás monterreyi női tenisztorna vasárnapi döntőjében.


A mexikói viadalon 4. helyen kiemelt Babos kezdésként megnyerte adogatását, de ugyanígy tett Muguruza is, az ötödik gémig mindenki pontot csinált a saját adogatásából. Ezután lendületbe jött Babos, fogadójátékot nyert, majd az adogatása is pazar volt és miután a spanyol többször is rontott, a magyar teniszező hozta az első játszmát.


Nem állt le a második szettben sem Babos, lenullázta ellenfele adogatását, a sajátját pedig hozta, így ellépett 2:0-ra. Muguruza azonban összeszedte magát, hamar egyenlített, sőt fordítani is tudott és ezután már a magyar játékosnak kellett hajtania az egyenlítésért. Gigászi küzdelem alakult ki, ami végül a spanyol játékosnak sikerült jobban, így az övé lett a második játszma.


A mindent eldöntő harmadik szett öt megnyert adogatójátékkal indult, aztán a hatodik gémben Muguruza megtörte az addig kiválóan harcoló Babost, így igen hamar 5:2-re elhúzott a korábbi világelső. A magyar játékos edzői segítséget kért, de eddigre már késő volt. A spanyol 6:3-ra hozta a játszmát, ezzel pedig megnyerte a tornát.

„Annak örülök, hogy nagyon nagy meccset játszottam! Ott volt az esély a kezemben. De Muguruza régóta top tízes játékos, ez most is érződött. Nekem is több ilyen meccset kell játszanom, hogy jobban érezzem a ritmust. Az a nagy különbség a legjobbak és a többi játékos között, hogy azonnal ott volt a nyakamon, amint egy picit esett a játékom színvonala, vagy visszavettem és nem olyan sebességgel játszottam. Még több ilyen mérkőzésre van szükségem! De összességében nagyon boldog vagyok, jó hetet zártam, egyre jobban játszottam. A mai meccs is jó volt, el kell hinni, hogy ide tartozom. Menni kell tovább, elégedett vagyok a döntővel! Szuper lezárása volt a kemény pályás szezonnak” – olvasható Timi összegzése a babostimea.hu portálon.


WTA-torna, Monterrey, döntő:

Garbine Muguruza (spanyol, 1.) - Babos Tímea (4.) 3:6, 6:4, 6:3

Timi megkezdi a felkészülést a salakpályás szezonra, első tornáját három hét múlva vívja a vörös borításon Rabatban.Timi megkezdi a felkészülést a salakpályás szezonra, első tornáját három hét múlva vívja a vörös borításon Rabatban.


Női tenisz-világranglista élcsoportja és a magyarok (zárójelben az elmúlt heti helyezés):

  1.  1. (1.)  Simona Halep (román)          8140 pont
     2. (2.)  Caroline Wozniacki (dán)      6790
     3. (3.)  Garbine Muguruza (spanyol)  6065
     4. (4.)  Jelina Szvitolina (ukrán)        5630
     5. (5.)  Jelena Ostapenko (lett)         5307
     6. (6.)  Karolina Pliskova (cseh)        4730
     7. (7.)  Caroline Garcia (francia)       4615
     8. (8.)  Venus Williams (amerikai)     4276
     9. (9.)  Sloane Stephens (amerikai)   3938
    10. (10.) Petra Kvitova (cseh)            3271
    11. (13.) Julia Görges (német)          2980
    12. (11.) Angelique Kerber (német)    2971
    13. (14.) Madison Keys (amerikai)      2722
    14. (12.) Darja Kaszatkina (orosz)      2570
    15. (16.) Anastasia Sevastova (lett)    2545

 *

39.  (44.) Babos Tímea                1270
215. (219.) Stollár Fanny               253
268. (268.) Gálfi Dalma                 196
294. (298.) Arn Gréta                    162
337. (341.) Bukta Ágnes                 128
367. (368.) Udvardy Panna             111
452. (453.) Bondár Anna                 75
546. (549.) Jani Réka-Luca              53
672. (675.) Totka Naomi                 32
683. (683.) Lukács Vanda                31
911. (911.) Békefi Bianka                 13
957. (959.) Nagymihály Luca            11
990. (991.) Pirók Alexa                    10
1153. (1158.) Szlavikovics Szabina      4
1180. (1186.) Nagy Adrienn               4
1209. (1215.) Argyelán Csilla             3
Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline