search
Nagy csata vár rá az elődöntőben
Nagy csata vár rá az elődöntőben

Születésnapján megszenvedett a továbbjutásért lengyel vetélytársa ellen, pénteken jó játékkal könnyedén nyert, így bejutott a legjobb négy közé a tavalyi tornán finalista Fucsovics Márton.

Szombaton délután ötkor a feltörekvő teniszgeneráció egyik legjobbja, a mindössze 17 esztendős spanyol Nicola Kuhn lesz az ellenfele.

Hogy melyiküknek nyílik ki az aranykapu? Nagy csatának ígérkezik a mérkőzés - érdemes a helyszínen megnézni az izgalmasnak ígérkező meeccset, s a BOK (Syma) csarnokban bíztatni Marcit.


Fucsovics Márton elődöntőbe jutott a 64 ezer euró (19,8 millió forint) összdíjazású budapesti challenger-tenisztornán azzal, hogy pénteken két játszmában legyőzte a német Kevin Krawietzet.

A világranglistán 62. magyar játékos - akit az első helyen emeltek ki a szervezők - a negyeddöntőben lassan lendült bele, és bár adogatást nem veszített el az ATP-rangsorban 557. ellenfelével szemben, egyszer bréklabdát kellett hárítania. Ő 5:4-es vezetésnél jutott fogadóelőnyhöz, élt is vele, és 32 perc alatt övé lett a nyitószett.

A második játszma már simább eredményt hozott, Fucsovics ezúttal már 2:1-nél brékelt, és végül 59 perc alatt győzött.

"Ma sokkal felszabadultabban, lazábban tudtam játszani, mint csütörtökön, úgy érzem, átment rajtam a fáradtság. Jobban szerváltam és agresszívabb voltam" - mondta a találkozó után Fucsovics, aki a szombat délután ötkor keződő elődöntőben a spanyol Nicola Kuhnnal (237.) találkozik a BOK Sportcsarnokban.

Mit eleht tudni a szőke spanyolról?

Az orosz gyorskorcsolyázó édesanya és német apuka gyermeke Innsbruckban született, egy ideig német színekben szerepelt a korosztályos versenyeken, ám mivel gyermekkorától a spanyol teniszen nevelkedett, megszerezte az ibériai ország állampolgárságát, s a Torrevieja városában levő teniszakadémia diákjaként indult el a karrierje. Párosban junior Roland Garros-győztes (Piros Zsombival), s egyéni finalista volt 2017-ben, Magyarországon pedig a tavaly nyáron Zamárdiban rendezett ITF Futures viadal első helyét szerezte meg, a döntőben Balázs Attila ellen nyert 6:4, 6:0-ra.

Hungarian Challenger Open, negyeddöntők:

Fucsovics Márton (1.) - Kevin Krawietz (német) 6:4, 6:3
Kuhn (spanyol) - Zopp (észt, 6.) 6:3, 6:3
Pospisil (kanadai, 2.) - Lestienne (francia) 6:4, 4:6, 6:3
Milojevic (szerb, 8.) - Ymer (svéd, 4.) 7:6(7), 6:3

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline