search
Labdanyom vita tie-break 7-7-nél
Labdanyom vita tie-break 7-7-nél

Este tizenegykor még semmi sem dőlt el a Davis Kupa találkozó második egyéni összecsapásán.

Balázs Attila és a világrangsor 32. helyén álló orosz Kacsanov immár három órája csatázik, de még minden előfordulhat.

Az első szettet Attila nyerte 36 perc alatt 6:3-ra, a másodikat az orosz éljátékos, 6:2-re. Ám a küzdelmet jelzi, hogy ez a szett háromnegyedórán át tartott.

A harmadik játszma a tenisz minden szépségét, izgalmát, örömét feltálalta - sajnálhatja, aki nem maradt kinn a stadionban, s nem volt tanúja e remek összecsapásnak.  Akkor is, ha a végén érvényesült a papírforma.

A harmadik szettben Ati 4:2-re elhúzott, s adogathatott az 5:2-ért, ám ekkor Kacsanov minden tudását összeszedve fordítani tudott, zsinórban három játékot nyert. 4:5 állásnál Ati egy break jóvoltából visszahozta a reményt, 5:5-re alakította az eredményt, s 6:5-nél már ő volt előnyben. Nem sikerült az újabb break, jött tehát a tie-break.

A rövidítés minden korábbi izgalmat felülmúlt. Atila 4-2-es vezetésénél cseréltek térfelet először, s volt 5-3-is, ám aztán háromszor (5-6, 6-7, 7-8) az orosz jutott szettlabdához. Mindegyiket hárította Ati, pedig fogadóként is helyt kellett állnia e helyzetekben. Pimasz rövidítésekkel, pontos ejtésekkel kergett őrületbe ellenfelét, akit saroktól sarokig, aztán a hálóig futtatott. 9-8-nál Balázsnak volt szettlabdája, 10-9-nél is, ekkor meg az orosz kezében nem remegett az ütő, s szervált sistergőseket. 12-12-nél ismét térfelet cseréltek, s az utolsó két pont Kacsanové lett, így 77 perces csata után behúzta a harmadik szettet.

S ez gyakorlatilag a csata végét is jelentette: az erejével teljesen kikészülő (s a tartalékokat vélhetően a szombati párosra s a vasárnapi újabb szinglire felturbózni akaró) magyar játékos a folytatásban már nem tudott komoly ellenállást tanúsítani. Ezzel együtt a meccs első csaknem három órájában olyan játékkal, s olyan élménnyel ajándékozta meg a közönséget, amelyet ritkán láthatni hazai teniszezőtől. Minden energiáját felhasználta, hogy világranglistán több mint száz hellyel előtte álló orosz játékost legyőzze - csodálatosan küzdött, ám végül meg kellett hajoljon a nagyobb tudás előtt.

Az első játéknapon tehát Fucsovics nyert Rubljev ellen, Balázs kikapott Kacsanovtól, így 1-1-re áll a csata.

Szombaton 14 órától a párosmérkőzéssel folytatódik a magyar-orosz párharc. 

 Balázs Attila - Karen Kacsanov 6:3, 2:6, 6:7 (12-14), 1:6

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline