search
A Hódmezővásárhelyi TC telepe ideális helyszín nagy nemzetközi versenyek rendezésére
A Hódmezővásárhelyi TC telepe ideális helyszín nagy nemzetközi versenyek rendezésére

A mozgalmas nyárelő után hasonlóan eseményekkel zsúfolt lesz az őszi idény is a hazai rendezésű nemzetközi versenyek programjában.

A kínálatban hét ITF viadal szerepel: a XIXO Open sorozat őszi szezonja hét dollárdíjazású versenyt ajánl játékosaink, s szurkolóink számára.​

A budai Park Teniszklubban egy 15 ezer dolláros férfi tornával, Hódmezővásárhelyen egy 25 ezres női versennyel már a szombati selejtezőkkel megkezdődik a szezon.

Ezt követően még öt tornán szerezhetnek ATP, illetve WTA pontokat a mieink. S ne feledjük, a kínálatban szereplő két csúcs-eseményt: a magyar-orosz davis Kupa találkozót a világcsoportba jutásért (szeptember 15-17., Kopaszi gát), illetve a junior korosztály csapat világdöntőjét 16-16 válogatott, köztük a magyar fiuú és leány együttes részvételével (szeptember 19-24., Nemzeti Edzés Központ)

A hölgyek a következő három héten Dunakeszin (60 ezer dollár összdíj), Balatonbogláron (25 000) és Székesfehérvár-Kiskúton (15 000), a férfiak pedig a jövő héten Kecskeméten (15 000), majd Székesfehérvár-Bregyón(15 000) lépnek pályára.​

Most tér vissza hosszú térdsérüléséből Jani Réka és Bondár Anna is, akik szabadkártyát is kaptak a most induló hódmezővásárhelyi viadal főtáblájára, de Szlavikovics Szabina és Udvardy Panna is a legjobb 32 közül indulhat szabadkártyával, míg Bukta Ági alanyi jogon főtáblás a Hód TC salakpályás versenyén.

​A Park Teniszklubban nem kevesebb, mint tíz hazai játékos lesz ott a 32-es főtáblán! Balázs Attila 1. kiemeltként a végső győzelemre is esélyes, de Nagy Péter, Filipenko Viktor, Borsos Gábor, Piros Zsombor és Valkusz Máté is alanyi jogon szerepel a legjobbak között, míg szabadkártyával további négy játékost juttatott a 32-es mezőnybe a Magyar Tenisz Szövetség, így is drukkolhatunk még Szintai Dávidnak, Gödry Leventének, Marozsán Fábiánnak és Sallay Péternek is. ​

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline