search
A címeres mez megtiszteltetés, hangsúlyozza a sportigazgató
A címeres mez megtiszteltetés, hangsúlyozza a sportigazgató

 

Néhány perccel korábban adtuk közre a két korosztályos válogatott teniszező súlyos eltiltásával kapcsolatos szövetségi döntést. Tóth Amarissa Kiara egy esztendeig, Kántor Anna fél évig nem szerepelhet a válogatottban.

Máris érkeznek a csodálkozó, megdöbbent hozzászólások.

A tenisz-palya.hu megkérdezte Juhász Gábort, az MTSZ sportigazgatóját, mi volt a súlyos büntetések kiváltó oka.


- Következik a korosztályos csapat Európa-bajnokság, ahova dr. Zsiga László szövetségi edző természetesen a legjobb együttessel szeretett volna kiutazni. Ám abba a helyzetbe került, hogy a két MTK-s játékos, a rangsorelső Tóth Amarissa és a negyedik helyen álló Kántor Anna képviselői jelezték, amennyiben a korosztályos rangsor 2. helyén álló klubtárs, Szabanin Natália is az utazók közé kerül, ők nem vennének részt a kontinensbajnokságon. Nos ez az a helyzet, amit csírájában kell elfojtani! Adjuk meg a tiszteletet a nemzeti válogatottnak: a szereplés nem alku tárgya! Kétségtelen, hogy külföldön és itthon is tapasztaltunk már hasonló eseteket a felnőtt csapatoknál, ám ha nem akarunk később hasonló helyzetbe kerülni, most kell megállj kiáltani: ne tovább! Nem kell egymást szeretni, ám a csapat, a nemzeti együttes érdekében együtt kell dolgozni a sikerért. Ezzel együtt úgy gondolom, a szövetség, a klub és a szülők közös munkájával meg kell vizsgálni a viszály okát, s meg kell szüntetni ezt az áldatlan állapotot.

Megkérdeztük, mi az oka az eltérő büntetéseknek. A sportigazgató válaszából az derült ki, hogy Tóth képviselői egyértelműen feltételt szabtak a szereplésnek, Kántor esetében egészségügyi okokra hivatkoztak, bár ők is említették, hogy a nem ideális viszony akadályozhatja a szereplést.

A szövetség viszont úgy döntött, hogy a rend és a sportszerűség a fontos, s ebben az esetben sokadrendű az eredményesség, annak ellenére, hogy az idei esztendőben a Tennis Europe versenyein sorozatban jól szereplő Tóth vezetésével a magyar U14-es válogatott sikeres lehetett volna a kontinensvetélkedőn.

Tájékoztatásul itt a 14 éves korosztály hazai rangsorának élcsoportja:

1. Tóth Amarissa Kiara (MTK)
2. Szabanin Natália (MTK)
3. Matkó Réka (DUSE)
4. Kántor Anna (MTK)
5. Puskás Nikolett Norina (Fortuna SE)
6. Bartha Panna (Pécsi VTC)

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline