search
A bajai elnökségi ülés szereplői - Fotó: MTSZ
A bajai elnökségi ülés szereplői - Fotó: MTSZ

 

A bajai 25 ezer dolláros verseny ideje alatt gyűlt össze a helyszínen az MTSz elnöksége, hogy megvitassa az aktuális témákat és döntést hozzon pár fontos kérdésben.

Két U14-es válogatott játékos eltiltási ügyében egyértelmű határozat született, így a korosztályos rangsorelső  Tóth Amarissa Kiarát (MTK) egy esztendőre, klubtársát, a ranglista 4. helyén álló Kántor Annát pedig fél évre tiltotta el a grémium a válogatott tagságtól, mert a fiatal teniszezők nem vállalták a szereplést a nemzeti csapatban.

A margitszigeti Nemzeti Versenyközpont kapcsán a huntennis.hu tudósítása szerint az ülésen elhangzott, hogy a beruházás előkészületei lezárultak, a közbeszerzési eljárások hamarosan elindulnak, így jövő tavaszra új fényében ragyog majd a korábbi Dózsa-stadion.

A legfontosabb téma a következő négy év stratégiája volt. Az elnökség úgy döntött, hogy amellett, hogy a profi versenyek sorozata nem szakad meg, nagyobb hangsúlyt kell fektetni a tömegbázis növelésére, melyre az MTSZ szakmai stábja hamarosan kidolgozza a megfelelő programokat.

Az MTSz elnökségi tagjait ezt követően a bajai polgármester is fogadta.

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline