search
Piros Zsombor nyerte a Nagy Péter elleni rangadót
Piros Zsombor nyerte a Nagy Péter elleni rangadót

 

Hatvankét perc alatt eldőlt a magyar derbi a XIXO Open 15 ezer dolláros ITF Futures viadal balatonalmádi versenyén: mint a tóparti tenisztelepen süvítő viharos szél, Piros Zsombor úgy söpörte le a salakról az 1. kiemelt Nagy Pétert.

A másik magyar vonatkozású nyolcaddöntőben Borsos Gábor is kiharcolta a továbbjutást.

A délelőtti rangadó csak hat játékon keresztül hozott nagy küzdelmet: Nagy ekkor 3:1-re elhúzott, Piros látványos labdamenetek végén ledolgozta breakhátrányát, s egyenlített. Ami ezután következett, némileg érthetetlen volt a lelátót megtöltő publikum számára: a torna éljátékosa kedvetlenül, morcosan játszott, s egymás után rontotta el a könnyű labdákat. Pirost nem zavarta ellenfele kedélyvesztése, töretlenül ment előre, 3:3 után már nem veszített játékot (a meccs egészét tekintve zsinórban 11 játékot nyert), s 6:3, 6:0-as győzelemmel lépett a legjobb nyolc közé, ahol pénteken a kvalifikációból érkezett cseh Hajek lesz az ellenfele.

Borsos Gábor ellenállhatatlanul játszott az első játszmában, majd kibrusztolta a győzelmet a második szettben (6:0, 7:5). Pénteken délelőtt 10 órától az osztrák Thomas Statzberger lesz az ellenfele az elődöntőbe jutásért.

Pénteken egyébként párosban is vár rá egy/több feladat, hiszen párosban elődöntős meccset vív Filipenko Viktor oldalán a Bader, Reese (osztrák, amerikai) egység ellen.

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline