Bastien Fazincani a mostaninál is nagyobb lehetőségeket lát tanítványában, Udvardy Pannában.
A francia szakember a magyar játékos elhivatottságára, motiváltságára és energikusságára alapozza véleményét.
Edzője szerint Panna a kifogyhatatlan kíváncsiságának és a tenisz iránti szeretetének is köszönheti a gyors fejlődést.
Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu) * Korábbi cikkünkben A tanulságok éveként jellemezte a 2022-es esztendőt Udvardy Panna, s ennek megfelelően vegyes érzelmekkel zárta az idényt. Bár az elmúlt esztendő mérlegét mindenképpen javította, a novemberi, Buenos Aires-i, 125-ös WTA-tornát megnyerése, s az a tény, hogy egy rövid időre, ő lett a legelőkelőbb helyen rangsorolt magyar női játékos.
A jelenlegi 88. helyezésével most a harmadik Bondár Anna (WTA. 79.) és Gálfi Dalma (WTA 84.) mögött, ám a számoknál is fontosabb, hogy ismét erős csapat áll mögötte, a nyár folyamán új edző vette át felkészülésének irányítását a francia Bastien Fazincani személyében. Pedig a korábban Gálfi Dalmával is szép sikereket elérő szakember a lehető legrosszabb pillanatban, az idei Roland Garroson látta először játszani. Az akkor kilencvenedik helyen rangsorolt magyar játékos két szettben 7-6(8), 6:3-as szenvedett vereséget a selejtezőből érkező, 225. mexikói Gomeztől. Mégis vállalta a közös munkát a balatonakarattyai sportolóval.
− Mit látott Pannában Párizsban, ezen a rosszul sikerült mérkőzésen?
− Az igaz, hogy nem játszott túl jól, nekem mégis nagyon tetszett energikussága és hozzáállása. Egy olyan játékos képe rajzolódott ki előttem, aki nem fél a kockázatos megoldásoktól, s még a fontos pillanatokban is be meri vállalni a nehezebb ütéseket. Az persze látszódott rajta, hogy nincs kellő önbizalma, s a későbbiekben ennek okát is megtudtam. Nagyon nehéz időszakra esett a Roland Garros, a szezon első hat hónapjában szép lassan elveszítette a hitét. Számomra azonban ez nem volt olyan nagy probléma, kellő empátiával és hozzáértéssel ezen mindig lehet segíteni.
− Volt-e olyan meghatározó pillanat, amely a döntésében segítette, vagyis abban, hogy vállalja a közös munkát Pannával?
− Igen, volt, mégpedig a Párizsban folytatott első beszélgetésünk. Azt hiszem az jobban megfogott, mint a pályán látottak. Óriási motivációt éreztem benne, s emellett nagyon okosan és jól látta a saját helyzetét és játékát. Nem kereste a kifogásokat, elfogadta, hogy a pillanatnyi kudarcért ő a felelős, és pontosan tudta, mely területeken kell fejlődnie. Ráadásul ehhez már a tervei is meg voltak, egyszerűen csak szüksége volt valakire, aki ezeket rendszerbe helyezi. Úgy gondolom, hogy ez az őszinte és világos elemzőképesség nagyon fontos ahhoz, hogy valaki sikeres játékos legyen.
− Végül is belevágtak, hogyan alakult a kezdet?
− Nem sokkal Wimbledon előtt tudtam magam szabaddá tenni, két tornára utaztunk el együtt. Ekkor még inkább csak figyeltem a játékát, a személyiségét, a reakcióit. Sokat beszélgettünk, próbáltam a lehető legjobban megismerni. Biztató volt ez az időszak, ezért először rövidtávú célokat tűztünk ki magunk el.
− Melyek voltak a pozitív tapasztalatai Pannával kapcsolatban?
− Elsősorban a személyisége, az energikussága és a motivációja fogott meg. Ugyanakkor Panna valóban szereti a teniszt, imád játszani, edzeni, a pályán mindig jókedvű. Ennél jobb alapot pedig el sem képzelhetne egy edző. Ennek köszönhető az is, hogy gyorsan képes fejlődni. Minden egyes nap háromszáz százalékkal vág neki a munkának, folyamatosan fejlődni akar, kérdéseket tesz fel, figyeli a játékostársakat, s próbálja megérteni a látottakat. Kíváncsisággal és érdeklődéssel tekint az őt körülvevő világra, ami a teniszben is előre viszi.
− Nagyon gyorsan jött a siker, hiszen a wimbledoni első fordulós győzelem óriási eredmény volt a számára. Különösen a Roland Garros után.
− Igen, éppen ezért ezt egy nagyon fontos pillanatnak tartom. Ez volt ez első közös Grand Slam-tornánk, ráadásul valóban nagyon jól játszott. Két szettben verte az előző év párizsi elődöntősét, a top hatvanas Zidanseket, a második körben pedig meccslabdái is voltak a top harmincas, korábbi világ tizenkettedik Mertens ellen. Ez a két meccs ugyanakkor a kettőnk közötti bizalmat is megerősítette. Ezt követően két hétig nem tudtam vele utazni, de amikor ismét nekivágtunk, akkor 9 győzelmes sorozatot produkált. Olaszországban megnyert egy hatvanezres ITF-tornát, Romániában pedig százhuszonötös WTA-viadalon döntőzött. A lehető legjobb pillanatban jöttek ezek a sikerek, nagyon nagy szüksége volt rájuk. Nem véletlenül ért el karriercsúcsot egyesben és párosban is.
− Számított ilyen gyors fellendülésre?
− Nem igazán. Nagyon nehezen lehet ezeket a dolgokat előre látni. De azt éreztem, hogy egyre jobban és jobban dolgozik, és egyre inkább bízik bennem. Ez utóbbi is igen fontos kérdés a teniszben. Sokat beszélgettünk, a meccsek után különösen, de az edzések közben is. Ezekből szűrhettem le, hogy nincs messze az optimális önbizalom megszerzésétől. Azt azonban nem tudhattam napra pontosan, hogy ez mikor következik be.
− Szeptemberben ismét nehezebb pillanatok következtek. Mi történt?
− Mindenképpen hozzá kellett nyúlnunk a technikájához. Ahhoz, hogy a gyorsabb borításokon is hatékony lehessen, változtatnunk kellett egy-két dolgon. Ez természetesen időbe telt, ám a munka eredménye kézzel fogható volt az év végi sikerekben. Összességében három döntővel és két tornagyőzelemmel, közte az első WTA-címével zárta az évet.
− Melyek azok a konkrét területek, amelyeken gyorsan javítaniuk kellett?
− A legfontosabb az összpontosítási képességének erősítése volt. A figyelmét nemcsak a pályán, de azon kívül is sokkal jobban kézben kell tartania. Amikor tökéletesen koncentrál, sokkal jobban uralja az érzelmeit, és a negatív gondolatait. Ilyenkor a játéka is megbízhatóbb, és nagyon nehéz legyőzni őt. Ezt követően a taktikára is rá kellett néznünk. Panna mindent tud a pályán, de abban már bizonytalanabb, hogy mikor, melyik ütést használja, a pálya mely részeire játsszon, vagy melyik pillanatban váltson helyet. Képletesen fogalmazva olyan, mint egy zenész, aki pontosan ismeri az összes hangjegyet, ám a darabot magát még nem sikerült megtanulnia. Egymás után ütötte a jobbnál jobb labdákat, de különösebb terv nélkül, így nem is értette, miért veszít, s mivel nyerhetné meg ugyanezeket a labdameneteket.
− Mit gondol most Panna játékáról?
− Nagyon sokat fejlődött az elmúlt pár hónap alatt, sokkal jobban érti magát a játékot, s arra is rájött, melyik út vezet a győzelemhez. Persze ez most még nem sikerül minden egyes alkalommal, de láthatóan egyre inkább hisz abban, amit a fejlődése érdekében tennie kell. És abban is, hogy a következő napon újra és újra edzésbe kell állnia…
− Melyek voltak a közös út legfontosabb mérkőzései?
− Talán meglepő lesz, de nem a nagy győzelmekre gondolok. A világ háta mögötti névtelen tornák első két körében, gyakran teljesen névtelen játékosok ellen kellett a kötelező győzelem szellemében pályára lépnie. Ezekben az esetekben óriási pszichológiai és taktikai erőfeszítést kellett tennie a siker érdekében. De ezek a nagy csaták azok, amelyek igazán erőssé tették. Éppen ezért ma már másképpen tekint rájuk, s tudja, hogy ezek a bonyolult helyzetek valójában fejlődési lehetőséget nyújtanak a számára.
− A teniszben nagyon fontos, hogy mester és tanítvány a között tökéletes legyen a harmónia. Egyet ért ön ezzel a kijelentéssel?
− Szerintem ez nemcsak a mi esetünkben fontos. Az életben is akkor dolgozol jól, ha olyan emberekkel vagy körülvéve, akiket sokra tartasz, és akikkel jó kapcsolatot tudsz kialakítani. A teniszben az jelenti a nehézséget, hogy az időd nyolcvan százalékát, még a pályán kívül is együtt töltöd az edződdel. Az utazások, az étkezések, a meccs előtt várakozással töltött hosszú órák során, hét közben és hétvégén, mindig együtt vagytok. Ezért fontos a játékos számára egy olyan személyt találni, aki nemcsak a pályán, de azon kívül is motiválni tudja, megérti a problémáit, ugyanakkor a gyeplőt is határozottan a kezében tartja ezzel egyre jobb teljesítményre ösztönözve.
− Melyek a rövid és hosszú távú terveik?
− Panna, Lucas (Lucas Passman, Udvardy Panna amerikai erőnléti edzője – a szerk.) és én nem beszélünk túl sokat a világranglistán elfoglalt helyezésről. Mégis ki merem jelenteni, hogy jövőre a legjobb ötvenet fogjuk megcélozni. Ez azonban egyáltalán nem cél, csupán egy állomás a legjobb húszba vezető úton. Utóbbi persze nem fog egyik napról a másik bekövetkezni, hiszen ezen a szinten már óriási stabilitásra van szükségük a játékosoknak. Két-három folyamatos szezon biztosan kelleni fog hozzá, hogy ezt meglépje, de szerintem képes rá. A szívem mélyén én a top tízet is elképzelhetőnek tartom, mégpedig a benne rejlő hatalmas erő miatt. Ez kívülről nem igen látszik, s csak az fedezheti fel, aki nap, mint nap vele dolgozik. Én ezt a karaktert, munkabírást és elszántságot láttam meg benne, s erre alapozom most is az optimizmusomat.