search

Tavaly Piros Zsombi második helyével zárult a szlovák főváros ATP Challenger tornája, idén Fucsovics Márton és Marozsán Fábián révén két magyar szerepelt a fináléban.

Marci győzelmével ismét Top100-as lett, s egyúttal biztos főtáblás résztvevő az Australian Open küzdelmein.

 

(MTI) * Fucsovics Márton nyerte meg a pozsonyi, 68 ezer euró (27,5 millió forint) összdíjazású keménypályás challenger-tenisztornát, mivel a vasárnapi magyar házidöntőben legyőzte Marozsán Fábiánt.

Az elitet felvonultató ATP Tour alatt lévő, "másodosztálynak" számító Challenger Touron először fordult elő, hogy két magyar vívta a döntőt. Tavaly a szlovák fővárosban Piros Zsombor elvesztette a finálét a holland Tallon Griekspoor ellen, ezúttal viszont biztos volt, hogy magyar játékos emelheti magasba a trófeát. A viadal korábbi bajnokai között egyébként olyan neves játékosok találhatók, mint a Grand Slam-döntős ciprusi Markosz Bagdatisz vagy az olimpiai aranyérmes svájci Marc Rosset.

A világranglistán 109. Fucsovics - a viadal második kiemeltje - számára azzal, hogy bejutott a döntőbe, gyakorlatilag biztossá vált, hogy főtáblás lesz a januári Australian Openen. A pozsonyi tornagyőzelemmel pedig visszakerülhetett a top 100-ba, ahonnan október végén csúszott ki. A 30 éves teniszező eddig egy ATP- és négy challenger-trófeát gyűjtött.

A 192. helyen álló, szintén Davis Kupa-válogatott, 23 esztendős Marozsán augusztusban rögtön megnyerte első challenger-döntőjét a boszniai Banja Lukában, és második fináléjára készülhetett.

A szlovákiai végjátékban a kupa mellett 90 világranglistapont és 9200 euró (3,7 millió forint) volt a tét a két magyar számára.

A fináléban az esélyesebb Fucsovics irányított, az első szettet simán, 33 perc alatt megnyerte. A másodikban Marozsán komoly küzdelemre késztette riválisát, aki a játszma közepén tudta elnyerni az ő szerváját, előnyét pedig végig megtartotta.

Döntő:
Fucsovics Márton (2.)-Marozsán Fábián 6:2, 6:4

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline