search
Itt még szerepelt az ATP-programjában a kiskúti verseny
Itt még szerepelt az ATP-programjában a kiskúti verseny

November 28-december 2. között tervezték az 50 ezer dolláros magyarországi férfi fedett pályás Challenger teniszviadalt.

Az MTSZ lemondta az ATP-nél a verseny idei lebonyolítását, de bízik abban, jövőre meg tudja rendezni a tornát.

A Magyar Tenisz Szövetség keddi elnökségi ülésén a testület megtárgyalta a szövetség anyagi lehetőségeit.

 

(tenisz-palya.hu) Sávolt Attila szakmai igazgató a következő tájékoztatást küldte el a november végén esedékes Challenger tornával kapcsolatban a JVB-nek küldött levelében.

"Tisztelt JVB tagok! Kedves Mindenki! Az Elnökség komplexen tárgyalta az MTSZ költségvetésének a jelenét és jövőbeli kilátásait. Értékelve a Sportért Felelős Államtitkársági támogatások helyzetét, az MTSZ jelenlegi anyagi helyzetét és lehetőségeit arra a döntésre jutott, hogy nem tudja felelősen felvállalni az ATP Challenger torna rendezési költségeit és hivatalosan lemondja azt az ATP felé, ami a mai napon meg is történt. Szeretnénk jövő év első felében ezt bepótolni, amit jeleztük az ATP felé is, akik támogatásukról biztosítottak."

Noha a keddi elnökségi ülés további határozatairól hivatalos közlemény még nem jelent meg, egyértelmű, hogy a fenti üzenet is utal arra, hogy az általános gazdasági szituáció következtében drámai helyzetbe került a hazai sportélet, s ezen belül a tenisz is.

Honlapunk információi szerint várható, hogy az ATP Challenger mellett egyéb szövetségi versenyek is elmaradnak (elképzelhető például, hogy az évzáró korosztályos mestertorna is átcsúszik a jövő évre), a bérek kivételével csökkenek vagy elmaradnak az egyéb szövetségi kifizetések, tervezett programok, díjazások, s az sem kizárt, hogy az iroda létszáma is apadni fog. Nem tudni, mi lesz a Versenyzóna sorsa, hiszen szerződésük az év végén lejár, s a további fejlesztésre időközben igényelt többletköltségükre sem lesz pénz.

A Challenger helyzete annyiban más, hogy - mivel Fehérvárott először szerveznek ATP-tornát, ezért - előre be kellett fizetni a világszervezetnek a rendezési díjat, s noha azt nem utalják vissza, a lemondásért nem kap büntetést az MTSZ, s hozzájárultak a pénz jövő évi felhasználáshoz.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline