search
Nagy Péter, ifj. Gulyás István versenyigazgató és Kovács Márk
Nagy Péter, ifj. Gulyás István versenyigazgató és Kovács Márk
Nagy Péter duplázott a felnőtt ob zárónapján, egyesben és párosban (Borsos Gábor oldalán) is diadalmaskodott. A női döntőt Drahota-Szabó Dorka nyerte, miután legyőzte az esélyesebb Tóth Amarissát.
Az év legjobb U16-os leányjátékosának járó díjat Udvardy Luca vehette át ifj Körmöczy Zsuzsától.

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu) * Drahota-Szabó Dorka és Nagy Péter egyéni győzelmével ért véget a 2022. évi felnőtt országos bajnokság, amelyet a hazai tenisz sport két korábbi kiemelkedő alakjáról, a nőknél a Körmöczy Zsuzsa, a férfiaknál pedig a Gulyás István vándordíjért írtak ki.

A máig egyetlen egyesben Grand Slam-győztes női játékosunk leányának, ifj. Körmöczy Zsuzsának már a finálék megkezdése előtt is akadt munkája, hiszen édesanyja emlékére az előző évben legjobbnak talált 16 éven aluli leányteniszező számára is alapított egy díjat, amellyel egy névre szóló kupa járt. Sportágunk egyik legnagyobb alakja, ugyanis éppen ennyi idős volt, amikor első ob-ját megnyerte.

− Természetesen követem a fiatalok eredményeit, tudom, hogy Udvardy Luca személyében nagyon jó helyre kerül a díj. Nagy dolog, hogy ilyen tehetséges fiataljaink vannak, remélem, felnőtt korában is hasonlóan sikeres lesz, és édesanyám nyomdokaiba léphet – jegyezte meg a díj átadásakor ifjabb Körmöczy Zsuzsa.

S bár Udvardy Luca idén tört be igazán a korosztályos elitbe, a tavalyi esztendőben is vitathatatlanul ő volt a legsikeresebb 16 éven aluli leányjátékos, hiszen az évet a junior világranglista 117. helyén zárta, miután 2021-ben már szinte csak a legmagasabb kategóriás korosztályos ITF-tornákon indult. Idén pedig olyannyira folytatta menetelését, hogy tizenhét évesen a világ 15. legjobbja az U18-as mezőnyben, Wimbledonban pedig egyéni döntőt játszott.

Arra a kérdésünkre, hogy mit tud a rangos kupa névadójáról, Luca, a számára legfontosabb dolgot emelte ki:

− Egyesben ő az eddigi egyetlen Grand Slam-győztesünk, s mivel az én célom is egyértelműen az, hogy a négy közül valamelyiket megnyerjem, ezért különösen nagy öröm számomra a díj elnyerése. A tavalyi évem sem volt egyébként rossz, de a sérülések miatt nem tudtam olyan gyorsan haladni, mint ahogy szerettem volna. De már akkor is szintet léptem a top száz megközelítésével, idén pedig a legjobb ötven, majd a húsz jelentette a további fontos lépéseket. Úgy érzem, világosan látható, hogy ez egy szépen ívelő folyamat, és pontosan így szeretném a felnőttek között is folytatni. Lépésről lépésre. Jövőre juniorként már csak a Grand Slam-eken fogok indulni, a köztes időben a felnőtt tornákon szeretném megméretni magamat. Tudom, ez most egy óriási lépés lesz, de hát a célom egyébként is az volt, hogy a női mezőnyben érjek a csúcsra, a junior sikerek csak segítenek ezen az úton.

 

ob2022 udvardy kormoczyob2022 udvardy kormoczyA nagy elődök fotója előtt Udvardy Luca és ifj. Körmöczy Zsuzsa

 

Luca honlapunknak elmondta, mióta a korosztályos világranglista 15. helyezettje, azóta a mérkőzéseit is egészséges önbizalommal játssza, s egyre jobban segíti az eddig összeteniszezett meccsrutinja. Bár azt sem titkolja, a találkozók előtt még most is nagyon szokott izgulni, s ez csak az első ütéseket követően foszlik semmivé. A Bp. Honvéd ifjú teniszezője hamarosan Spanyolországba utazik, két hetet fog eltölteni Rafael Nadal akadémiáján. A magyar fiatal tehetségét ugyanis az ottani szakemberek érdeklődését is felkeltette.

De térjünk vissza az országos bajnokságra, amelynek női mezőnyében idén nem volt szükség kvalifikációra, az indulók éppen elfértek a harminckettes táblán. A WTA Touron szereplő legjobbak távollétében Szabanin Natália volt az első, Tóth Amarissa pedig a második kiemelt. A papírforma szerint őket lehetett volna a döntőbe várni, ám előbbi egy nyert meccs után a második körben visszalépett. Ezzel a felső ág teteje teljesen nyitott lett és így kerülhetett az elődöntőbe a Bebto Team nem kiemelt játékosa, Böröczky Emília. Őt a későbbi bajnok, a hosszú sérülésből visszatérő Drahota-Szabó Dorka búcsúztatta.

Tóth Amarissa mindössze három játékot veszített a döntőbe vezető úton, s mivel azt megelőzően a római-parti 125 ezer dollár összdíjazású WTA-tornán is jó formában teniszezett, egyértelműen ő volt a szombati finálé esélyese. Ennek szellemében stabil, megbízható játékkal 6:1-re hozta az első szettet a Sportmánia játékosa ellen, s a másodikban 5:3-nál már meccslabdája is volt. Szegedi ellenfelének azonban ettől kezdve pályán voltak a hatalmas erejű ütései, és sikerült fordítania. A döntő szettben Drahota-Szabó kezdett jobban (2:0), majd Tóth játszott pontosabban (5:4), végül azonban előbbi örülhetett immáron második ob-győzelmének. 2020 januárjában, Bukta Ágnes ellen szerezte első felnőtt címét, igaz azt januárban, a téli országos bajnokságon. Tavaly pedig éppen Tóth Amarissától szenvedett vereséget az elődöntőben, Szegeden.

Mi történt 1:6, 3:5-nél? Tettük fel a kérdést a húszesztendős szegedi teniszező hölgynek, akit tavasz óta akadályoz a versenyzésben egy kellemetlen lábsérülés, ezért a teljes értékű edzésmunkát is csak a női Szuper Liga-küzdelmei előtt egy héttel, tehát körülbelül egy hónapja kezdhette meg.

− Egyszerűen beljebb léptem a pályára – idézte fel a mérkőzés sorsát eldöntő játékot Drahota-Szabó Dorka – Még az első szerváit is egy lépéssel közelebbről vártam, s ez a taktika bejött. Ráadásul ettől kezdve sokkal pontosabban játszottam, a meccs elején azért nagyon sokat hibáztam. Hogy ez mennyire volt tudatos, azt magam sem tudom. Egyszerűen csak ráéreztem a játékra, s ettől kezdve egyszerűen sodort magával a lendület, én pedig mentem vele. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült nyernem, bár annak kevésbé örülök, hogy éppen Amarissa ellen, mert nagyon kedvelem őt. Mivel edzőmmel, Hajnal Istvánnal úgy álltunk neki az ob-nak, hogy itt majd lemérjük, meddig is jutottunk, nagyon szívesen játszottam volna Szabanin Natália ellen. Az ő visszalépését tehát nem előnyként éltem meg, hiszen nem a végső győzelem, hanem a szintfelmérés volt az igazi célunk. Féltünk, hogy a kihagyás alatt, túlságosan lemaradtunk a legjobbaktól, de úgy tűnik, felesleges volt az aggodalom.

Drahota-Szabó Dorka a Badics Milla elleni negyeddöntős meccsét értékelte az egyik legjobbnak és legizgalmasabbnak, ugyanakkor első fordulós ellenfeléről, a mindössze tizenhárom esztendős Nemcsek Grétáról is elismerően szólt. Az első szettben négy játékot is veszített a Vasas főtáblán szabadkártyával induló fiatalja ellen.

 

ob2022 drahota tothob2022 drahota tothDrahota-Szabó Dorka és Tóth Amarissa

 

drahota hajnaldrahota hajnalDrahota-Szabó Dorka és Hajnal István

 

A férfi döntőt egy órával később kezdte Nagy Péter és Kovács Márk, mégis jó negyedórával a hölgyek előtt fejezték be a küzdelmet. Előbbi, a PG Tenisz játékosa, Tóth Amarissához hasonlóan kétszeres felnőtt ob-győztesként érkezett a Nemzeti Edzésközpontba, utóbbi pedig először jutott ilyen messzire a hazai csúcseseményen. Kovács Márk számára korábban a főtábla első fordulója volt a végállomás, idén pedig már edzőként vágott neki a küzdelmeknek, éppen ezért a terve is csak annyi volt, hogy a selejtezőből felkerülve, néhány kört sikerrel vegyen. Ezt a célkitűzését többszörösen is túlteljesítette, bár az ő esetében is szerencsés körülmény volt, hogy az első helyen kiemelt Fajta Péter sérülés miatt a második fordulóban már nem lépett pályára. Az MTK színeiben játszó, de a Vasasnál dolgozó Kovács így kerülhetett a Kis-Balázs Rafaelt legyőző Bartakovics Marcellel az egyik elődöntőbe.

− Marcit korábban még sohasem vertem meg, de egy jó három szettes találkozón ez most végre sikerült – mondta el honlapunknak Nagy Péter elleni vesztes döntőt követően Kovács Márk. – Nem voltak könnyű meccseim, hiszen a Héjjas Csongi elleni is vagy két és fél órán át tartott a főtábla első fordulójában, azt követően jött Zeljenka Martin, aki szintén jó kis játékos, Kincses Kolos pedig a fiú utánpótlás legjobbja. Ahogy a selejtezők elején mondtam, tényleg csak játszani szerettem volna, fel sem merült bennem, hogy döntős lehetek. A fináléban szerintem nem a fáradtság, hanem a tudás döntött kettőnk között, Peti nagyon jól mozgott, s mivel nem igazán vagyok biztos a röptémben, nem mertem fellépni a hálóhoz. Ennek pedig egy ilyen változatos játékot játszó ellenféllel szemben ára van. Nem bánom, hogy elindultam, sőt. Kifejezetten megjött a kedvem a versenyzéshez. A tanítványaim kijöttek a meccseimre, ami nagyon jól esett, s most én is megyek a páros döntőre, hiszen Sávay Zalán és Kisantal Botond játssza.

Nagy Péter a Kovács Márk elleni 6:2, 6:2-es győzelmével harmadik egyéni bajnoki címét nyerte meg, s ellenfeléhez hasonlóan ő sem tudott nagyon komolyan készülni az ob-ra. Edzőjével, Punyi Gáborral mindössze két hét intenzív gyakorlást tudtak beütemezni, s valójában a páros győzelmet célozta meg hosszú ideje hű társával, Borsos Gáborral. Ennek fényében őszintén ki is mondta a fináléval kapcsolatos kritikát, amely bármely teniszhez csak kicsit is értő rajongóban is felmerülhetett:

−  Szerintem nem nekünk kellett volna a döntőt játszani, hiszen ma már egyikünk életében sem a versenyzés tölti be a központi szerepet. Nem mondom, hogy könnyű volt a fiatalok ellen. Deli Merse például nagyon sokat fejlődött az elmúlt egy évben, Mészáros Patrik pedig jól rám ijesztett. A rutinommal, a szívemmel és a kondimmal azonban mindenkit legyőztem. Ez utóbbi meg is lepette, hiszen a fiataloknak többet kellene bírniuk, mint nekem. Márk ellen nagyon jó volt a döntő, ő ráadásul kvaliból érkezett, úgyhogy már nem volt túl friss. Persze nagyon örülök a harmadik egyéni ob-címemnek, de csak akkor lesz teljes a boldogságom, ha a párost is megnyerjük Borsos Gáborral. Számunkra most már ezek a közös győzelmek adják a legtöbbet!

Nagy Péternek pedig nem is kellett csalatkozni, hiszen a Sávay Zalán, Kisantal Botond kettőst 6:1, 4:6, 10-8 arányban múlták felül. A PG Tenisz rutinos játékosa pedig ezzel szombaton két bajnoki trófeát is hazavihetett.

A női párosban viszont a fiatalok vitték a prímet, hiszen a döntő mind a négy résztvevője utánpótláskorú volt. A két tini duóból végül az ifjabbak, vagyis a szegedi Bíró Melinda, Kis-Czakó Eszter duó került ki győztesen, miután 6:3, 6:4-re verte a Badics Mila, Molnár Kitti kettőst.

 

ffi paros 2022ffi paros 2022Férfi páros: Kisantal Botond, Sávay Zalán, Nagy Péter és Borsos Gábor

 
*  
 
Szabadtéri magyar bajnokság
 
Gulyás István, illetve Körmöczy Zsuzsa emlékverseny
 
FÉRFIAK
Selejtező
 
1. forduló:
Kincses Bence (Gyula) - Hargitai Csaba (Bebto)                                  4:6, 6:2, 6:3
Almádi Attila (MTK) - Bíró Marcell (Gellért)                                          6:1, 6:1
Jilly Ádám (Alfa) - András Attila (SZVUK)                                               6:0, 6:0
Pesti Balázs (Bebto) - Belanka Ádám (Tréning Center Békéscsaba)    6:0, 6:0
Tóth Ákos (Gellért) - Nádasy Gergely (SZVUK)                                    6:2, 6:4
Kápolnási Norbert (Norka Team Budapest) - Szabó György (Budaörs) 6:2, 1:6, 6:3
Márki Marcell (MTK) - Kóczán Lajos (HTFC CSO-KO)                            6:1, 6:1
Balla Péter (MTK) - Gráf Bence (PG)                                                    3:6, 6:2, 1:0, sérülés 
Török Ákos (MESE) - Péter Soma (MTK)                                              5:2, sérülés
Kárpáti Viktor (Golden Ace) - Székács Márk (Gyula)                             6:2, 6:0
Helmes Péter (Vasas) - Varga Ákos (DEAC)                                         6:2, 6:2
Zsembery András (Unik) - Pálfi Zoltán (Vasas)                                     6:2, 6:3
Kovács Márk (MTK) - Péntek Ábel (Kaposvár)                                      6:0, 6:1
Pfliegel Ádám (Dorog) - Béres Máté (Next)                                         6:3, 6:1
Dancsák Márton (PG) - Laczkó Béla (MTK)                                          6:3, 6:4
Szatmáry Adrián (MTK) - Dávid Roland (SZVUK)                                  6:4, 7:5
 
2. forduló:
Almádi - Kincses                                  6:2, 6:4
Jilly - Pesti                                           7:6(5), 6:1
Tóth - Kápolnási                                   6:2, 6:0
Balla - Márki                                         6:2, 4:6, 7:5
Kárpáti - Török                                     6:2, 6:3
Zsembery - Helmes                              6:1, 6:4
Kovács - Pfliegel                                   6:1, 6:1
Szatmáry - Dancsák                              6:4, 6:1
 
3. forduló, a feljutásért:
Jilly - Almádi                                        4:6, 6:3, 1:0 sérülés
Balla - Tóth                                         játék nélkül
Zsembery - Kárpáti                               6:4, 5:7, 6:2 
Kovács - Szatmáry                                6:2, 2:0, sérülés
 
Főtábla
1. forduló:

Fajta Péter (GYAC, 1.) - Sávay Zalán (Vasas)                                      6:4, 6:1
Kis-Balázs Rafael (BBTC) - Miljanic Markó (PG)                                  6:3, 6:4
Bartakovics Marcell (Kőszeg) - Koczka Patrik (MESE)                        6:4, 6:3
Szőke Ádám (Pasarét, 8.) - Balla Péter (MTK)                                    6:1, 6:3                          
Kovács Márk (MTK) - Héjjas Csongor (Budaörs, 3.)                            6:3, 7:5
Zeljenka Martin (Hoker) - Belkovics Achilles (Tenisz Műhely)            4:6, 6:4, 6:1
Páll Noel (DEAC) - Lovász Zoltán (Gyula)                                           7:6(4), 6:1
Kincses Kolos (MTK) - Gombás Péter (Kiskút, 7.)                               6:4, 6:4
Máthé Gábor (DEAC, 5.) - Jilly Ádám (Alfa)                                          7:5, 6:1
Varga-Tóth Olivér (Budaörs) - Perjési Markó (Golden Ace)                 6:2, 6:4
Kisantal Botond (Tenisz Műhely) - Hornung Gábor (Vasas)                6:3, 6:3
Sztasák Jonatán (Tenisz Műhely, 4.) - Zsembery András                     6:1, 6:4
Mészáros Patrik (Next, 6.) - Szebeni Dániel (Future)                          6:4, 6:4
Szappanos Márton (Kőszeg) - Balogh Bálint (Siófok)                         6:4, 6:2
Deli Merse (PG) - Liszka Márton (MTK)                                              6:2, 6:1
Nagy Péter (PG, 2.) - Kovács Krisztián (SVSE)                                     6:0, 6:0
 
2. forduló:
Kis-Balázs - Fajta                                játék nélkül, Fajta sérülése miatt
Bartakovics - Szőke                            6:2, 6:2
Kovács - Zeljenka                               6:4, 7:6(2)
Kincses - Páll                                     6:4, 6:4
Máthé - Varga-Tóth                            6:4, 6:3
Sztasák - Kisantal                               6:2, 6:1
Mészáros - Szappanos                        4:6, 6:1, 6:4
Nagy - Deli                                        6:2, 6:3
 
3. forduló
Bartakovics - Kis-Balázs            4:6, 6:3, 6:1
Kovács - Kincses                      6:0, 6:4
Sztasák - Máthé                       7:6(5), 6:4
Nagy - Mészáros                      7:6(2), 5:7, 6:0
 
Elődöntők:
Kovács - Bartakovics                  6:4, 3:6, 6:3
Nagy - Sztasák                          6:2, 6:1
 
Döntő:
Nagy Péter (PG, 2.) - Kovács Márk (MTK, Q) 6:2, 6:2
 
 
Férfi páros
1. forduló:

Borsos Gábor Nagy Péter (1.) - Kincses Bence, Lovász Zoltán                         6:2, 6:2
Belkovics Achilles, Sztasák Jonatán - Deli Merse, Miljanic Markó                      1:6, 6:1, 10-7 
Bartakovics Marcell, Mészáros Patrik (4.) - Balla Péter, Kovács Márk                6:3, 6:4
Hornung Gábor, Kurucsai Dominik - Dancsák Márton, Zsembery András           6:2, 4:6, 10-4
Gombás Péter, Héjjas Csongor - Liska Márton, Marics András                          7:6(4), 6:1
Szatmáry Adrián, Szőke Ádám - Varga Tóth Olivér, Zeljenka Martin (3.)            6:2, 7:5 
Kincses Kolos, Máthé Gábor - Dávid Róbert, Nádasy Gergely                           6:4, 7:5
Kisantal Botond, Sávay Zalán (2.) - Horváth Henrik, Szebeni Dániel               6:2, 6:1
 
2. forduló:
Borsos, Nagy - Belkovics, Sztasák                                                   6:4, 6:3
Hornung, Kurucsai  - Bartakovics, Mészáros                                   6:4, 6:3
Gombás, Héjjas - Szatmáry, Szőke                                                  7:5, 6:4
Kisantal, Sávay - Kincses, Máthé                                                     6:3, 3:6, 10-7
 
Elődöntők:
Nagy, Borsos - Hornung, Kurucsai   6:0, 6:2
Kisantal, Sávay - Gombás, Héjjas 6:3, 3:6, 12-10
 
Döntő:
Borsos Gábor, Nagy Péter (1.) - Kisantal Botond, Sávay Zalán (2.)     6:1, 4:6, 10-8
 
*
 
NŐK
Főtábla
1. forduló:
Szababin Natália (RTA, 1.)                                                                erőnyerő
Jeck Viola (Unik) - Tihanyi Luca (Savaria)                                          6:0, 6:0
Böröczky Emilia (Bebto)  - Ott Lívia (Pannon SE)                              6:3, 6:3            
Juhász Janka (Vasas) - Bartha Panna (PVTC, 5.)                                 játék nélkül
Drahota Szabó Dorka (Sportmánia, 3.) - Nemcsek Gréta (Vasas)      6:4, 6:0
Bak Szabó Norina (MTK) - Németh Anna (TTC)                                  6:2, 6:0
Bíró Melinda (Gellért) - Bordás Patrícia (SZVUK)                                6:1, 6:0
Badics Mila (Kiskút, 6.) - De Paola Viviana (Fortuna)                           6:3, 6:4
Faludi Vivien (SVSE, 8.) - Gyenge Csenge (Vasas)                              6:0, 6:4
Pécsi Boglárka (Future) - Németh Kitti (Fortuna)                               6:0, 6:2
Wiandt Viktória (MTK) - Punyi Anna (DEAC)                                        4:6, 7:6(5), 6:2
Molnár Kitti (MTK, 4.) - Mihálka Zsófia (Alfa)                                       6:1, 6:1
Komlódi Kiara (Unik, 7.) - Bodó Blanka (MTK)                                     6:1, 6:2
Szabó Laura (Budaörs) - Fehér Laura (PG)                                         6:1, 6:1 
Kis Czakó Eszter (Gellért) - Finak Eszter (Medikus)                            6:3, 6:3
Tóth Amarissa Kiara (Vasas, 2.) - Kovács Sebestyén Lili (MTK)            6:1, 6:0
 
2. forduló:
Szabanin - Jeck                           6:1, 6:1
Böröczky - Juhász                       6:4, 6:2
Drahota-Szabó - Bak-Szabó        6:1, 6:1
Badics - Bíró                               6:4, 5:7, 6:4
Pécsi - Faludi                              6:0, 6:4
Molnár - Wiandt                          6:3, 6:0
Szabó - Komlódi                          7:6(4), 4:6, 6:1
Tóth - Kis-Czakó                         játék nélkül Tóth
 
3. forduló:
Böröczky - Szabanin                   játék nélkül nyert Böröczky
Drahota-Szabó - Badics              6:3, 6:2
Molnár - Pécsi                           6:2, 6:1
Tóth - Szabó                              6:0, 6:0
 
Elődöntők:
Drahota-Szabó - Böröczky         6:0, 6:0
Tóth - Molnár                             6:2, 6:0
 
Döntő:
 Drahota-Szabó Dorka (Sportmánia, Szeged, 3.)  - Tóth Amarissa Kiara (Vasas, 2.)  1:6, 7:5, 7:5
 
 
Női páros
1. forduló:

Badics Milla, Molnár Kitti (1.)                                  erőnyerő
Bak-Szabó Norina, Pécsi Boglárka                           erőnyerő
Berényi Eszter, Mihálka Zsófia (4.)                           erőnyerő
De Paola Viviana, Faludi Vivien - Bordás Patrícia, Böröczky Emília 
Komlódi Kiara, Juhász Janka                                   erőnyerő
Finak Eszter, Punyi Anna (3.)                                   erőnyerő
Gyenge Csenge, Nemcsek Gréta - Fehér Laura, Kovács-Sebestyén Lili
Bíró Melinda, Kis-Czakó Eszter (2.)                                erőnyerő
 
2. forduló:
Badics, Molnár - Bak-Szabó, Pécsi                        6:0, 7:5
Berényi, Mihálka - De Paola, Faludi                       6:4, 6:3
Finak, Punyi - Komlódi, Juhász                             6:4, 6:0        
Bíró, Kis-Czakó - Gyenge, Nemcsek                       6:3, 6:2
 
Elődöntők:
Badics, Molnár - Berényi, Mihálka       6:0, 6:1
Bíró, Kis-Czakó - Finak, Punyi              6:2, 6:0
 
Döntő:
Bíró Melinda, Kis-Czakó Eszter (2.) - Badics Milla, Molnár Kitti (1.)  6:3, 6:4
Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline