search

Karrierje első Challenger-tornáját nyerte Boszniában Marozsán Fábián, aki az ATP 185. helyére lépett. 

Palágyi Miklós tanítványa maga sem számított a tornagyőzelemre, ilyen jó helyezésre. A GYAC fiatal játékosának nem sok ideje marat az ünneplésre.

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu) * Március végén, a Loule-i 25 ezer dollár összdíjazású ITF-torna megnyerésével, Marozsán Fábián rálépett egy útra, amely nyílegyenesen vezette augusztus végére a TOP200-ba. Ehhez persze arra volt leginkább szükség, hogy maximálisan kihasználja az akkor előtte megnyíló Challenger-viadalok kínálta lehetőséget.

A 22 esztendős játékos ezt követően a kvalifikációs tábláról rendre felküzdötte magát a főtáblára, a júniusi, milánói tornán pedig az elődöntőig menetelt. Ezzel az eredményével végérvényesen biztosította helyét a főtáblákon, s bár Pozoblancoban még az első körben búcsúzott, később kétszer is a másodikban, San Marinóban pedig már a negyeddöntőben búcsúzott.

Az elmúlt héten pedig karrierje eddigi legnagyobb sikerét elérve, megnyerte a Srpska Opent, Banja Lukában. A boszniai győzelem pedig bőven a Top200-ba repítette, hiszen hétfőn az ATP világranglista 185. helyén jegyezték, a Somogyi Elektronic-GYAC hazai Szuperliga-győztes játékosát.

− Nem mondom, hogy teljesen előzmények nélküli ez a siker, hiszen a terveknek megfelelően haladtam előre, de arra azért nem számítottam, hogy már most Challengert nyerek, a száznyolcvanötödik hely elérése pedig tényleg később lett volna realitás – beszélt a bosnyák torna előtti terveiről honlapunknak Marozsán Fábián, akinek szinte semmi ideje nem maradt az ünneplésre, hiszen hétfőn este már utazott is tovább Franciaországba, ahol hetedik kiemeltként vág neki az Open de Toulouse küzdelmeinek. – Ugyanakkor azt sem titkolom, nagyon szomorú voltam amiatt, hogy nem fértem be a US Open kvalifikációjába. Úgy terveztük ugyanis, hogy a nevezés pillanatában kétszázhúsz körül legyek, de sajnos akkor még több mint harminc hellyel hátrébb voltam. A várólistáról így nem is kerültem fel az indulók közé. Egész évben ezért hajtottam, küzdöttem és olyan kevésen múlt csupán…

Szerencsére Marozsán Fábián nem sokáig búslakodott, két-három nap alatt megemésztette a történteket, és még a korábbinál is nagyobb lendülettel folytatta útját. Mielőtt Boszniába utazott volna, egy hétig keményen készült a Nemzeti Edzésközpontban mestere, Palágyi Miklós irányításával, s két régi jó csapattársával, Fajta Péterrel, valamint Velcz Zsomborral. A gyakorlások jól mentek, bár közben egy új ütőt is tesztelt, s csak a hétvégén, közvetlenül az indulás előtt tért vissza a régihez.

Boszniában hűvös, esős idő és csúszós, sáros pálya fogadta, aminek egyáltalán nem örült. Annak viszont annál inkább, hogy karrierje során először, a kiemeltek közé került. Ráadásul nyomban a második legjobb lett, ami még őt magát is meglepte. A sorsolást látva abban bízott, hogy pár fordulót biztosan sikerrel vesz, s titokban az elődöntőt célozta meg.

− Második kiemeltként a döntő lett volna a minimum, de ennyire azért nem mertem előre tekinteni – idézte fel a torna részleteit Marozsán Fábián. – A német Fanselow ellen kezdtem, aki ugyan nem volt könnyű ellenfél, de tudtam, mit kell játszanom, és jó tenisszel sikerült is két szettben nyernem. A következő fordulóban a norvég Durasovic volt az ellenfelem, akivel korábban edzettem már, és akkor nagyon megvert. Emiatt óvatosan léptem a pályára, s ő nyomban le is breakelt. Szerencsére én is azonnal vissza tudtam vágni, ami igen nagy erőt adott a folytatáshoz. Akkor már éreztem, hogy van esélyem a győzelemre, és próbáltam nagyon pozitív lenni, s ezt kifelé is mutatni. Működött a taktika és ezzel már a legjobb nyolc között voltam.

A negyeddöntőben az az orosz Vatutin volt az ellenfele, akit június végén, Milanóban 6:2, 6:3 arányban, simán vert. Az ATP pillanatnyilag 284. helyén jegyzett ellenfél, azonban korábban már 136. is volt, így ez a találkozó sem ígérkezett könnyűnek. Fábi azonban remekül játszott, hatékony szerváira támaszkodva a return gémekben kockáztatni is mert, s ezek többnyire be is jöttek. Ráadásul a Vatutintól várt biztos alapvonaljáték ezúttal elmaradt, amit a magyar játékos könyörtelenül ki is használt. Ismét öt gémet veszített összesen, igaz, most fordított sorrendben (6:3, 6:2).

Az elődöntőben a svéd Madaras következett.

− Balkezes fiú, aki nagyon kellemetlen stílusú, rutinos ellenfél – folytatta mérkőzéseinek értékelését Marozsán Fábián. – Tipikusan az az ember, aki bárkinek szétszedi a játékát, hangosan elégedetlenkedik, néha még kiabál is. Szerencsére jól kezdtem, gyorsan break-előnybe kerültem, s hoztam is az első szettet. Ezt követően azonban több hibát is elkövettem és csakis magamnak köszönhettem, hogy végül harmadik szettre került sor. Bevallom, nem játszottam túl jól, a kitartásomnak és az akaraterőmnek köszönhetem, hogy ezt az akadályt is sikeresen vettem. A torna során ez volt számomra a mélypont, de nem adtam fel. Ugyanakkor hatalmas tanulság és öröm is, hiszen ilyen körülmények között is megoldottam a helyzetet. Ezt követően kicsit fáradtan álltam ki a döntőre, ráadásul a helyiek nagy kedvence Dzumhur ellen, aki évekkel ezelőtt ugyan, de harmincadik is volt a világranglistán. Egy villanyfényes, éjszakai meccset játszottunk, a hűvös idő, a nedves talaj, sokkal inkább az ő rutinos, stabil, pörgetős játékának kedvezett. De rögtön breakeltem, és amennyire csak lehetett ráerőltettem az akaratomat. A közönséget próbáltam teljesen kizárni és csak magamra figyelni. Szerencsére sikerült.

 

marozsan palagyi 20220828marozsan palagyi 20220828Marozsán Fábián és edzője, Palágyi Miklós

 

A fiatal magyar számára az is segítség volt a fináléban, hogy ekkor már mestere, Palágyi Miklós is mellette lehetett. Persze a hét folyamán is állandó kapcsolatban voltak, meccs előtt, meccs után egyaránt átbeszélték a teendőket. Fábi pedig nem az a típus, aki a nehézségeken sokáig rágódna, elfogadta, hogy neki is be kell vállalnia az egyedüllétet, még ha nem is rajong érte. Szerencsére itthon remek csapat veszi körül, s nemcsak Palágyira számíthat, de Vaskó Balázs erőnléti edzőre és Barta Kincső fiziósra is a felkészülés során. Fábi úgy érzi, hogy a játék minden elemében fejlődött az elmúlt időszakban, de leginkább fejben és a hozzáállásában. No és persze az a rutin is jól jött, amelyet ez idő alatt felszedett.

− Nagyon boldog vagyok, s bár jó lett volna most egy picit ünnepelni, tudom, hogy ennek még nem jött el az ideje. Megyek tovább, szeptember végéig kemény menetelés lesz, de megpróbálom a maximumot kihozni magamból. Toulouse-ban nem könnyű a sorsolásom, de küzdeni fogok, s akkor sem keseredem el, ha várnom kell majd az újabb sikerekre. A cél ott van előttem, nagyon sok erőt ad, hogy már biztos az ausztrál kvalifikációs tábla. Életem első felnőtt Grand Slam-tornája lesz, s én szeretném majd minden pillanatát kihasználni – összegezte pillanatnyi érzéseit és az előtte álló feladatokat Marozsán Fábián.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline