search

Közel száz résztvevővel rendezték meg az I. MTSZ Play&Stay páros bajnokságot.  A szervezők és a résztvevők egyetértettek abban, hogy a páros játék technikailag és érzelmileg egyaránt fejlesztő hatással van a gyerekekre. A tervek szerint hamarosan jön a viadal folytatása.

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu) * Hagyományteremtő tornának adott otthont a hétvégén a Muskétás Teniszcentrum, hiszen az MTSZ első páros viadalát rendezte a legfiatalabbak, vagyis az U10-es korosztály számára. A Play and Stay program keretében a zöld, valamint a narancs pályán, fiú, leány, és vegyes párosok mérték össze tudásukat, összesen hat kategóriában.

A jövő bajnokai láthatóan élvezték a különleges lehetőséget, amely csak részben szolgálta a szórakozást. Számos szakmai magyarázat szerint ugyanis a korán elsajátított páros játék a későbbi egyéni sikereknek is remek megalapozója lehet.

Az ötlet maga az MTSZ Gyerektenisz bizottságának ülésén született meg, a verseny kidolgozója és főszervezője pedig Orbán-Sebestyén Katalin volt, a szövetség gyerektenisz programjának vezetője.

− A sikeresen bevezetett Play and Stay csapatbajnokság, valamint a decemberi Mikulás-kupa sorába illeszkedik a torna, amelynek első napján a zöldpályás meccsek nagyon színvonalas küzdelmeket hoztak – értékelt a vasárnapi záró mérkőzések idején Orbán-Sebestyén Katalin. – Közel száz játékos jött el a viadalra, nem kevesebb, mint negyvenhét páros lépett pályára a hat versenyszámban. Nagyon jó visszajelzéseseket kaptunk az edzőkollégáktól, de a szülők és a gyerekek is maradéktalanul elégedettek voltak a szervezéssel, a helyszínnel és az eseménnyel magával is. Úgyhogy már most a folytatáson gondolkodunk, s ha lehet nem is várunk a jövő évig az ismétléssel, hiszen szakmai szempontból is igény van a párosok korai versenyeztetésére. Próbálunk minél jobb helyet találni majd számára a versenynaptárban, mert fontosnak tartjuk a gyerekek motiváltságának megőrzését, amire a páros torna kifejezetten ideális.

A szakember szavait támasztották alá a vidám arcok, a pacsizásban találkozó apró kezek, valamint az egymás biztatására szánt örömteli szavak. A külső szemlélő számára is érezhető volt az önfeledt, különösebb lelki terhektől mentes hangulat, amely az ifjú játékosokat jellemezte. Pedig a klasszikus tornákon, már ebben a korban is gyakran tapasztalható a megfelelés iránti vágy, amely könnyen beárnyékolhatja a gyermeki játékosságot.

 

play and stay paros 20220410 5play and stay paros 20220410 5

 

− Most annak örülök a legjobban, hogy játékosaink mosolyognak, megölelik egymást és láthatóan boldogok a pályán – vélte Dósa Dominik, a M.E.S.E edzője, aki állandó résztvevője ifjú teniszezőikkel a Play and Stay viadaloknak. – Sportágunk igen erős személyiségfejlesztő eleme, hogy a pályán minden rajtad múlik, minden helyzetet önállóan kell megoldanod. Ez óriási dolog. Ám egy kis túlzással sok esetben ez azt is jelenti, hogy senki mással ne foglalkozz, a győzelemért bármire képes legyél. Ez utóbbin enyhít a páros játék, amely együttműködésre, együttérzésre, közös gondolkodásra késztet. Láthatóan eloszlik a gyerekeken a teher, és a boldogságuk most valóban önfeledt. Ez az egyik ok, amiért örömmel jöttünk, a másik pedig szakmai, hiszen lehetőséget kínál arra, hogy természetes módon sajátítsák el a röpte és a lecsapás technikáját.

A fiatal szakember szerint ebben a korban még meglepően gyorsan tanulnak a gyerekek, a M.E.S.E-n körülbelül két-három hetet áldoztak a torna előtt a speciális páros felkészítésre. Ennek során olyan bonyolult összefüggéseket és taktikai elemeket sajátítottak el játszi könnyedséggel tanítványaik, hogy azon még a mesterek maguk is meglepődtek. A most tanultakra pedig későbbi karrierjük során is bizton támaszkodhatnak majd.

A Play and Stay programban szintén igen aktív MTK-BTC-ről Kántor Kálmán vezetésével érkeztek a gyerekek, akik a klub edzőivel szintén sokat gyakoroltak a tornára. Bár a szakember szerint ez nem minden esetben jelent klasszikus páros edzéseket:

− Az utóbbi időben a szokásosnál is több olyan gyakorlást vezettünk, amelyek a páros játék előkészítésére szolgálnak, tehát az indirekt felkészítés ugyanolyan markáns volt, mint a direkt. Természetesen a röptére különösen nagy hangsúlyt fektettünk, s úgy láttam, hogy a kért elemeket mind megpróbálták megvalósítani. Ami különösen tetszett, hogy nagyon figyeltek egymásra, bíztatták a társukat, nem volt veszekedés. Szinte mindenki profi hozzáállást tanúsított. Láthatóan nemcsak nálunk, de a többi klubban is igen eredményes felkészítő munkát végeztek a kollégák. Én egyébként is nagyon fontosnak tartom a páros játékot, különösen a vegyes páros esetében, amely kifejezetten erősítheti a fiúk és a leányok közötti szociális kapcsolatok javítását. Ebben a korban még mindkét nem tart egymástól, ezt a tartózkodást pedig a játék segítségével lehet a legkönnyebben feloldani. Akik pedig már most megtanulnak az ellenkező nemű társukkal jól kommunikálni, azok ennek a tudásnak a későbbiek során is hasznát vehetik.

Éppen ezért Kántor Kálmán nagyon jó kezdeményezésnek tartja a legfiatalabbak számára megrendezett páros tornát, s reméli, hogy a folytatás sem marad el.

 

play and stay paros 20220410 10play and stay paros 20220410 10

 

A Tenisz Műhely vezetőedzője, Selmeci Petra szerint is hatalmas nyomás nehezedik az egész évben, már igen fiatal kortól egyedül versenyző gyerekekre, akik ezen a hétvégén a tenisz boldogabb oldalába is belekóstolhattak.

− A páros jellegű felkészítő gyakorlatok nálunk egész évben, napi szinten terítéken vannak, az alapképzésben ezeket az elemeket is nagyon fontosnak tartjuk – fűzte hozzá Selmeci Petra. – De nemcsak a képességfejlesztő hatása miatt örülök ennek a kezdeményezésnek, hanem azért is, mert rengeteg mosolygós gyermeket láthattam magam körül ezen a hétvégén. Ráadásul az egyesületünk életébe is új színt hozott a tornára való felkészülés, játékosaink rég nem látott lelkesedéssel szervezték a párokat. Bízunk a mielőbbi folytatásban.

Hasonló gondolatokat osztott meg honlapunkkal Dekovics Attila is az UNIK SE részéről, amely narancs pályán leány párosban és vegyes párosban egyaránt ezüstéremmel gazdagodott a hétvége folyamán. A szakember szerint akár kéthavonta is lenne létjogosultsága egy hasonló versenynek, s ezzel kapcsolatosan nemzetközi példát is említett.

− A külföldi korosztályos tornákon a páros versenyszámokban elért eredmények egy része is hozzáadódik az egyénihez, így mindenki számára fontos, hogy ezen a területen is felkészültek legyenek a magyar játékosok – jegyezte meg Dekovics Attila. – Ráadásul aki nem sajátítja el kellő időben a pályán szükséges együttműködés képességét, az később bizony hátrányba kerülhet. Ugyanakkor párost játszani szórakoztató is, ami ebben a korban különösen fontos. A Play and Stay program elsődleges célja is az, hogy a fiatalok az idő előre haladtával is pályán maradjanak, amit csak úgy lehet elérni, ha szeretik, amit csinálnak. Jó időben, ideális körülmények között rendezték meg ezt a tornát, éppen ezért az egyetlen hiányosság számomra, hogy narancs pályán a lányok lehettek volna többen is. De hát tudjuk, hogy a bázisteremtés kérdése folyamatosan problémát jelent, s talán ezen is segíteni lehetne több hasonló torna megrendezésével.

 

play and stay paros 20220410 9play and stay paros 20220410 9

 

A teniszkarrierjét a közelmúltban befejező Fárbás Réka ma már edzőként vett részt a viadalon, amelyre a Tenisz Műhely apróságait kísérte. A korosztállyal nagy örömmel foglalkozó, a TF-es tanulmányait hamarosan befejező korábbi balatonboglári játékos saját emlékeit is felidézhette az esemény kapcsán, hiszen felejthetetlen bemutatkozására tíz évesen, az idősebb U12-es csapatbajnokságon került sor. Udvardy Panna pedig azóta már top100-as játékos lett.

− Mindig is nagyon szerettem párost játszani, és abban az emlékezetes csapatban is többször játéklehetőséghez jutottam. Földeák Katával később még fedett pályás felnőtt ob-t is nyertünk, amire nagyon büszke vagyok. A gyerekek, akiket elkísértem borzasztó lelkesek voltak egész héten, és nagyon elégedett vagyok a teljesítményükkel – összegezte röviden tapasztalatait Fárbás Réka.

A tanítványok közül Hollósy Nimród, a tavaly szeptemberi Play and Stay csapatbajnokságon győztes fiú TM II. tagja is részt vett, aki ezúttal is remekül szórakozott, ám szíve mégis az egyéni versenyekhez húzza:

− Nehezek voltak a meccsek, különösen azért, mert a partnerem teljesítményére nem tudtam hatással lenni – idézte fel a hétvégével kapcsolatos gondolatait a hétesztendős Hollósy Nimród. – Az egyesben pont azt szeretem, hogy ott biztos lehetek abban, hogy jól megoldom az adódó helyzeteket. Számomra a pálya nagysága sem jelent gondot, örömmel befutok minden távolságot, most viszont csak a terület feléért voltam felelős. Nagyon oda kellett figyelnem a párommal való összhangra. Ha lesz még hasonló torna, biztos, hogy elindulok, de azért az egyes az, ami igazán érdekel. Példaképem Rafael Nadal is csupán akkor lép párosban pályára, amikor a hazáját képviseli.

Zöld korosztály
fiú páros:
1.      Szűcs Milán, Gonzáles Nimród (Tenisz Műhely)
2.      Kerekes Milán, Orbán Arisztid (Tenisz Műhely)
3.      Boros Balázs (Pasarét TK), Honfi Ákos (Pasarét)
leány páros:
1.      Nagy Nóra (Bibic TC), Ungvári Nóra (PVTC)
2.      Szabó Vivien (Kiskút), Varga-Karas Emese (Balatonalmádi)
3.      Egyed Anna Zsófia (MTK), Értékes Boglárka (HTF Cso-Ko)
vegyes páros:
1.      Kaminszka Gabriella, Gonzáles Nimród (Tenisz Műhely)
2.      Értékes Boglárka (HTF Cso-Ko), Chernobrovkin Nikolai (MTK)
3.      Shoeffer Molli, Osváth Balázs (Vasas)
Narancs korosztály
fiú páros:
1.      Horváth Dániel (Jogging Plus), Szűcs Vilmos (PVTC)
2.      Almai Sámuel (MTK), Gémes Domonkos (NEXT TA)
3.      Gyuricza Ákos (MTK), Molnár Domán (KTC)
leány páros:
1.      Bánfai Emma, Mátyás Villő (MESE)
2.      Dekovics Luca (Unik), Siklósi Odett (MTK)
3.      Kocsis-Mireisz Hanga (Optofit), Török Jázmin (GYAC)
vegyes páros:
1.      Mátyás Villő (MESE), Almai Sámuel (MTK)
2.      Dekovics Luca (Unik), Tajta Soma (MTK)
3.      Siklósi Odett (MTK), Bukhman Lev (Okos Tenisz)

 

play and stay paros 20220410 3play and stay paros 20220410 3

 

Fotók: Trenka Attila/MTSZ

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline