A korábbi korosztályos magyar válogatott játékos szenior egyéni és csapatbajnok lett Svájcban.
Domán Éva a civil életbeli sikerei jelentős részét is a tenisznek köszönheti.
Az Eger, Budapest, Bern állomások közös nevezője a tenisz szeretete.
Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu) * Bár a tanulás iránti vágy végül legyőzte a profi teniszkarrierhez fűződő álmokat, Domán Éva mégis úgy gondolja, a civil életben elért sikereit is a teniszpályán alapozta meg. S ez így van a mai napig, hiszen a korábbi korosztályos válogatott, felnőtt vidékbajnok, csapatban a Bp. Spartacus együttesével ob-győztes öt évvel ezelőtt, Svájcban megkezdett új életében ismét óriási szerep jut egykori sportágának. Pedig a budapesti Külkereskedelmi Főiskola elvégzését követően olyan sikeres pályát futott be marketing szakemberként a Ringier Kiadónál, hogy közel tizenöt éven át nem is hiányzott neki a tenisz. Az élet azonban közbeszólt, s nem sokkal második kislánya megszületését követően családjával Bernbe költözött.
− Egész eddigi életem során kamatoztatni tudtam a teniszpályán tanultakat, a kitartásra, a jó és gyors helyzetértékelésre és a döntéshozatalra a munkám során is mindig támaszkodhattam – hangsúlyozza a versenysport nevelő hatását Domán Éva, aki Svájcba érkezve úgy gondolta, a tenisz lesz az a közös nyelv, amellyel az első lépéseket megteszi a befogadó közösség felé. Ezért is volt fontos számára, hogy az akkor kilenc esztendős kislányát, Annát, minél előbb beírassák egy közeli teniszklubba, kisvártatva pedig maga is egy svájci edzői tanfolyamon találta magát. Pedig korábban eszébe sem jutott, hogy újra a pályára álljon, ráadásul a háló második oldalára.
− Úgy gondoltam, két kisgyermekkel a teniszoktatás pont annyi elfoglaltságot nyújthatna a számomra, amely még ideális, ugyanakkor általa be- és elfogadhatnak minket a helyiek. Végül nemcsak edzőként, hanem játékosként is azonnal lehetőséget kaptam a klubban. Svájcban egyébként a tenisznek nagyon erős a szabadidősport jellege, a gyerekek nem azért jönnek le a pályára, hogy később versenyzőkké váljanak, hanem azért, hogy sportoljanak, jól érezzék magukat, s nem utolsó sorban, hogy együtt legyen a család. Szülők, nagyszülők, gyerekek, többnyire ugyanabban a klubban játszanak. Az éves tagsági díjért cserébe akkor és addig, amíg kedvük tartja. Jó dolognak tartom, hogy az egyéni céloktól függetlenül gyermekkortól törekednek helyes technika oktatására, majd egy életen keresztül teniszeznek, nem feltétlenül élversenyzői szinten és ambíciókkal – foglalja össze svájci tapasztalatait Domán Éva, aki a nyugodt környezetben sem felejtette versenyzői múltját. Neki köszönhető, hogy a berni regionális teniszszövetség hosszú évek után újraindította a válogatott keretedzéseket, a Michel Kratochvil (ATP 35. – 2002) nevével fémjelzett akadémián. Mi több, nemrégiben az U10-es korosztály kiválasztásának és éves programjának felelőse is lett.
A sportággal Egerben, lelkes amatőr teniszező szülei – édesapja Domán Imre, a helyi teniszélet meghatározó tagja volt – hatására megismerkedő Domán Évát saját személyes élményei és tapasztalatai vezették jelenlegi munkája során a versenytenisz irányába. De nem is tehetne másképpen, hiszen ő maga is nagyon korán kitűnt szorgalmával a többi gyermek közül, s a komolyabb edzések érdekében, már tizennégy évesen Budapestre költözött.
− Anyukámék mindig vittek magukkal, én pedig lelkesen szedtem nekik a labdát – idézi fel a kezdeteket Domán Éva. – Később én is elkezdtem edzésekre járni, az egri egyesületi keretek között ideális közösségi élményt és délután elfoglaltságot jelentett számomra a tenisz. Nem gondolom, hogy őstehetség voltam, de szorgalmammal és a „fejemmel” egyre jobb eredményeket értem el. Egyetlen nagy szívfájdalmam, hogy balkezes létemre jobbal tanítottak meg játszani. Ma sem értem, hogy történhetett… Junior koromban apukám szervezte nekem az edzőpartnereket, akik többnyire az ő baráti és ismeretségi köréből kerültek ki. Kislányként persze nem mindig örültem annak, hogy középkorú „rafinált” urakkal kellett meccset játszanom, de ma már tudom, ez is csak a javamat szolgálta. Egyrészt később soha nem lehetett megzavarni a ritmustalan játékkal, másrészt pedig gyorsan megtanultam felnőttekkel viselkedni, és bárkit elfogadni ellenfélként. Az első legszebb „profi” emlékeim Keller Laci bácsi pesti válogatott edzéseihez, Papp Sándor dunavarsányi vidékválogatott edzőtáborához, és a Hornok Miklós által irányított magyar junior együttes csapatversenyeihez fűződnek. A fővárosban később Simara János foglalkozott velem, az edzőpartnerem pedig Kisantal Peti volt. A Mátyásföldön együtt töltött mindennapokat és a hosszú edzéseket sosem fogom feledni. Mindketten nagyon támogattak, sokat köszönhettem nekik azokban az években.
marosidomanevikislanyakisantal peter 2021Marosi Katalin, Domán Éva s lánya, Anna, Kisantal Péter
A felnőtt karrier küszöbére lépő fiatal lány természetesen profi teniszező szeretett volna lenni, de csak egy-két évet áldozott a próbálkozásra. A kilencvenes évek második felében többnyire a „szparis” csapattal járták a környező országok ITF-tornáit, s bár voltak jobb eredményei, az igazi áttörés mégsem sikerült. Ő pedig döntött:
− Reálisan mértem fel a lehetőségeimet, a kondim ugyan jó volt, de a teniszem már nem volt elég ehhez a szinthez. Mivel mindig fontos volt nekem az iskola, végül a tanulást választottam. Több lehetőség közül a Mississipi állambeli Ole Miss Egyetemre kaptam ösztöndíjat, amelynek a tenisz csapata ugyan klassz és erős volt, mégsem éreztem magaménak. Egy év után haza is jöttem a külkerre, amit a mai napig nem bántam meg. Talán, ha a másik oktatási intézményt választom, akkor másképp alakul, de ezen ma már nem rágódom. Annál boldogabb, mint amilyen ma vagyok, akkor sem lehetnék. Az én döntéseim voltak, amelyeket akkori legjobb tudásom szerint hoztam meg. Rendkívül sokat profitáltam, profitálok a teniszből, s bár hosszú évekig nem játszottam, mégis visszakerült az életembe, s most már igazán „szerelemből” játszom.
Évi ugyanis nemcsak az edzősködéssel ismerkedett meg Svájcban, de a szenior tenisszel is. Ahogy egyre többen hívták játszani, úgy lett egyre nagyobb kedve a versenyzéshez. A negyvenedik születésnapját már az alpesi országban ünnepelte, s ekkor jött az ötlet, megméreti magát a svájci bajnokságban. S ha már indul, akkor persze a győzelemért. Az ottani ob-t megelőzően egy szenior ITF-tornán vett részt, amelyen kifejezetten jó tapasztalatokat szerzett. A bajnokság első találkozója előtt mégis jobban izgult, mint gyerekkorában, a második fordulóban pedig az első kiemelt, a korosztály szupersztárja ellen játszott.
doman eva es romina oprandi a svajci csapatbajnoki arany sorsat eldonto paros merkozes utanDomán Éva és Romina Oprandi a svájci csapatbajnoki arany sorsát eldöntő párosmeccs után
− Fantasztikus meccs volt, iszonyúan élveztem a játékot, gyakorlatilag az döntött, ki jár túl a másik eszén – beszél a valóban sorsdöntő meccsről Domán Éva. – Szerencsére én voltam az okosabb és nyertem. Ezt követően a többi ellenfél már nem okozott gondot. Igaz, az ob után minden porcikám fájt, egy hétig még járni is alig tudtam, de megérte. A következő évben már azért indultam, hogy megvédjem a címemet, ami sikerült is. Ezután újabb kihívás után néztem, ami csapatban jött el. A legfelső osztálybeli, harminc év feletti csapatbajnoki aranyat meccsveszteség nélkül, a WTA összevetésében korábban harminckettedik Romina Oprandi társaként ünnepelhettem. Több korábbi ismert versenyző is volt az együttesben, s bár már „öreglányokként” mégis egyértelműen nyerni mentünk. No persze sokkal könnyedebb hangulatban, mint gyermekkorunkban. Most új célokat keresek a teniszben. Ki tudja, közel harminc év után, talán ismét összeállunk Vidáts Rékával és Marosi Katával a magyar színek képviseletében. Az egy igazán nagy élmény lenne.
A tenisz azonban ezúttal sem csupán a sportban, de a civil életben is új kapukat nyitott számára. Egy biztosító társaságnál kapott saját szakmájában munkát, területként pedig a sportszponzoráció jutott neki. Ennek kapcsán most az atlétikával is komolyabban kell foglalkoznia, hiszen cégük nagykövete az a Mujinga Kambundji, aki az idei belgrádi fedett pályás atlétikai világbajnokságon 6.96 másodperces idővel nyerte meg a női 60 méteres síkfutást. Ezt a távot 1999 óta egyetlen sprinter hölgy sem futotta gyorsabban.
piszter doman eva mujinga kambundjiA világbajnok sprinterrel, Mujinga Kambundjival
− Óriási élmény vele együtt dolgozni, hihetetlenül jó a kisugárzása – jegyzi meg a kiváló futóval kapcsolatban Domán Éva, majd a két sportág közötti különbségről beszél. – Azért néha-néha irigylem az atlétákat, pontosabban a szüleiket, hiszen még egy percig sem tart a futam izgalma. A teniszszülőknek ezzel szemben gyakran a harmadik órában is összerándul a gyomruk gyermekük meccsét figyelve. A mi sportágunk ugyanis nemcsak fizikálisan, de lelkileg is igen megterhelő. Ennek ellenére, most Anna lányom is elindult ezen a hosszú és nehéz úton, amelynek senki sem tudja hol lesz a vége. A hétvégén, a korosztályos ob-n is részt vesz Budapesten, remélem jól fogja érezni magát. A kisebbik, Liza, most még balettórákra jár, őt szívesen megismertetném több sportággal, akár az atlétikával is. De bármit is csináljanak, az a legfontosabb, hogy szeressék és szívvel-lélekkel tegyék. S bár én magam a versenytenisz szellemében nőttem fel, s úgy tűnik, Anna lányom is, számomra mégis csodálatos látni itt Svájcban, hogy a szabadidős tenisz is több egy páros meccsnél. Ezt is lehet versenyszerűen a játéktudásnak megfelelő mérkőzésekkel, valamint csapatversenyekkel támogatni és működtetni.