A Római Teniszakadémia alapító tulajdonosával beszélgettünk a júliusi 250-es és a szeptemberi 125-ös WTA-torna előkészületeiről. A szakember szerint Magyarország visszakerült a tenisz világtérképére a 250 ezer dollár összdíjazású viadal tavalyi hazahozatalával. Márky Jenő számára az elöregedő infrastruktúra elkerülhetetlen fejlesztéséhez szükséges anyagi háttér előteremtése jelenti a legnagyobb problémát.
Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu/MTSZ) * Élete egyik legnagyobb szakmai kihívásának tartja Márky Jenő a Római Teniszakadémia alapító tulajdonosa, hogy tavaly sikerült Budapestre visszahoznia a Hungarian Grand Prix-t. A WTA 250-es salakpályás versenyét idén júliusban ismét a Római parti sportkomplexumban rendezik, sőt szeptember 19-24. között egy 125 ezer dollár összdíjazású viadalra is sor kerül. S bár a tornák kezdéséig még igen sok idő van hátra, Márky Jenő napjai már most aktívan telnek.
− Óriási anyagi, jog és szakmai nehézségekkel kellett megküzdenünk a torna hazahozataláért, s ahogy azt már tavaly is elmondtam, valóban az utolsó pillanatokban került pont valamennyi adminisztrációs ügy végére – tért vissza a tavalyi nehézségekre Márky Jenő, amikor az új versenyidény közeledtéről kérdeztük. – A központi támogatást a 2018-as költségvetés alapján kaptam meg, de még így is olyan szigorú feltételek mellett, hogy a végleges elszámolás közel négyezer oldalt tett ki. Nem titok, az utolsó beszámolókkal január végére készültünk el. Ettől a pillanattól beszélhetünk tehát új idényről, és a nyári két WTA-torna szervezési munkálatainak indításáról.
− Melyek lesznek idén a legnagyobb feladatok?
− Az alaphelyzet ugye az, hogy hét éven át nem rendeztünk nemzetközi versenyt. A létesítményt nem kímélte az idő foga, itt-ott alaposan megkopott, miközben a nemzetközi elvárások folyamatosan emelkedtek a rendezőkkel szemben. Éppen ezért hosszú távon igen komoly felújításokra és beruházásokra lesz szükség ahhoz, hogy ezeknek maradéktalanul megfeleljünk. A tenisz stadion mellett itt elsősorban a játékos pihenő kényelmesebbé tételére, a player service bővítésére, az informatikai és médiacentrum, valamint a televíziós közvetítőállások további fejlesztésére gondolok. De a hivatalos adminisztrációs költségek is tovább növekedtek, csak ez a tétel, idén pontosan 12 727 dollárral kerül többe, mint az elmúlt évben.
− Az új világítási terv a tavalyi verseny idején lett készen, a megvalósításra számíthatunk-e az idei évben?
− Ahhoz, hogy a televíziós társaságok HD-minőségben közvetíthessenek, a korábbi elvárások kétszeresének kell megfelelnünk. A főpályán ez kétezer luxnak, a többi verseny és edzőpályán pedig ezer luxnak felel meg. Az oszlopok magassága, a statikai feltételek rögzítettek, hiszen tizenhat méteres, nagy szilárdságú lámpatartó oszlopokat kell telepítenünk a speciális nagyteljesítményű optikai LED reflektorok számára. Ez is bizonyítja, hogy a professzionális kategória milyen messze van az amatőrtől.
− A verseny anyagi hátterének előteremtéséhez milyen források állnak a rendelkezésére.
− Azt világosan kell látni, hogy a tao-rendszer miatt hirdetéseket és komoly szponzorokat nem lehet behozni egy ilyen eseményre. Éppen ezért nem is igen tudok nyereséggel számolni, pedig a szükséges beruházások finanszírozáshoz azt kellene termelnünk. Az MTSZ-szel nemrégiben kötöttünk egy stratégiai megállapodást, ám ez jobbára a szabadkártyák kibocsátásának elosztásában merül ki. A jól ismert nehézségek miatt sajnos az elnökség sem tudja az infrastrukturális terveimet egyelőre segíteni, így sok szempontból csalódott is vagyok. Egyre nehezebbnek érzem azokat a terheket, amelyek a vállamat nyomják, miközben a felelősség sem csökken a nemzetközi szervezetek irányába.
− A verseny hazahozatala ugyanakkor egyértelműen a magyar női élmezőny érdekeit szolgálja, s ez idén a százhuszonötös viadallal még inkább így lesz.
− Így igaz, Gálfi Dalmának, Bondár Annának, Udvardy Pannának, Jani Rékának egyesben, Stollár Fannynak pedig párosban segített sokat a részvétel, a teljes második vonal pedig első WTA-pontjait szerezhette meg a szabadkártyáknak köszönhetően. A döntőt harmincnyolc ország közvetítette élőben, ilyen nagy érdeklődés hazai teniszeseményt még nem követett. A magyar tenisz gyakorlatilag visszakerült a sportág világtérképére, pedig ma már ATP-torna sincs, és a Billie Jean King Cup-ot sem rendeztük meg. Éppen ezért, ahogy most itt az új versenyekre készülünk, s látom az előttem álló feladatokat, életemben először fordult meg bennem a gondolat, hogy eladjam a rendezési jogot, s magamat tehermentesítsem. Sajnos én sem leszek már fiatalabb, s három leányomat is el kell még indítanom az életben, úgyhogy jó pár évig még szükségük lenne rám. Több sportágban üzemeltetek létesítményt, ami még normális időkben sem egyszerű, na de most, a koronavírus-járvánnyal és az energiaárak elszabadulásával néha megoldhatatlan kihívásnak tűnik. Nehéz így hosszútávra tervezni. Magamnak is többnyire csak Madách szavait idézgetem, „mondottam ember: küzdj, és bízva bízzál!”
− A verseny közeledtével azonban önből is kibújik majd a versenyző és ismét a megszokott lendülettel oldja meg a felmerülő problémákat.
− A tenisz az életem, a sportág szeretete nélkül ezt a munkát nem lehetne folytatni. Minden tudásommal és erőmmel azon leszek, hogy ismét fantasztikus tornát rendezzünk. Ráadásul olyan kedvező időpontot kaptunk júliusban, hogy a Hungarian Grand Prix lehet azon a héten a legerősebb. A világítás alapozása hamarosan kezdődik, ahogy a parkosítás is, hiszen a természet nem vár senkire. A festéseken is jó lenne tavasszal túl lenni. Magam körül sok pályát látok megszűnni, s újakat épülni. Az utóbbiak azonban egyre inkább üzleti céllal jönnek létre, méretüket a gazdaságosság határozza meg, nem pedig a WTA, az ATP és az ITF előírásai. Sokat segítene a helyzeten, ha az MTSZ elkészítené a létesítmények hiteles minősítését, s mindenki ez alapján kapná a támogatásokat is. Mert bár az üzleti tevékenység is fontos, a versenytenisz számára létkérdés a profi infrastruktúra.
− Ahogy a profi versenyek is.
− Hosszútávon ez a két torna nagyon sokat tehet hozzá a magyar női tenisz fejlődéséhez. Hiszen nézzük csak Romániát! Az alatt a hét év alatt, amíg szomszédaink adtak otthont a viadalnak, játékosaik bekerültek az élmezőnybe. A torna résztvevőinek egynegyede ugyanis hazai teniszező volt. Saját szememmel láttam, milyen sokat lendített rajtuk ez a torna, ezért is hoztam haza, amint lehetőségem nyílott rá. Óriási lehetőségnek tartom, hogy mostantól – ahogy 2014 előtt is –, nálunk fogja emelni a női játékosok létszámát és eredményességét. Ebből tavaly nyáron ízelítőt is kaphattunk. Igazából ez az, ami erőt ad a további munkához. A sok nehézség és probléma ellenére is, amelyekkel szemben úgy érzem, az ígéretek ellenére is teljesen magamra maradtam. Úgyhogy küzdök tovább, és bízva bízok. Ahogy eddig is tettem.