search

A padel folytatja hódító útját

A magyar teniszsport egyik ikonikus helyszínén, a Feneketlen tónál nyitották meg az első hazai padel csarnokot.

Baji Balázs, Juhász Roland és Fucsovics Márton is nyilatkozott honlapunknak az új sportághoz fűződő viszonyáról.

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu/MTSZ) * Bár a padel szerelmesei számára a napfény is alapvető kelléke a tenisz és a squash előnyeit ötvöző játéknak, a hűvösebb éghajlatú országokban elkerülhetetlen, hogy a téli időszak során csarnokba, vagy sátorba költözzenek a játékosok. A Mexikóból származó, a világ egyik leggyorsabban növekvő, s hívei szerint kifejezett függőséget okozó sportág képviselői Magyarországon eddig nem rendelkeztek fedett csarnokkal, jóllehet a hatalmas fejlődés itthon is nyomon követhető volt. Az úttörő Premier Padel Klub kezdeti három pályájától ma már igen messze járunk, két év alatt nem kevesebb mint tizenegy helyszínen több mint húsz, zárt, plexikerítéssel övezett, fél teniszpálya méretű „kuckót” alakítottak ki.

Az első fedett padel csarnokot csütörtök délután adták át hivatalosan, mégpedig egy a magyar tenisz számára ikonikus környezetben. A sportág hazai bölcsőjének számító Budapesti Lawn Tennis és Korcsolya Egylet egykor még Davis-kupa-mérkőzéseknek is otthont adó centerpályája a nyolcvanas években kapott állandó „fedelet” a feje felé, amely a Park Teniszklub modern sátrainak árnyékában később elveszítette kezdeti vonzerejét. Újjászületése a padel hazai dinamikus fejlődésének, valamint a két testvérsportág öt kiemelkedő szakemberének, Homonnay Géza, Winkler Gábor, Aczél László, Kerekes Péter és Pákay Péter összefogásának köszönhető.

 fucso noszalyfucso noszalyDK-sztárok duója a padel pályán: Fucsovics Márton és Noszály Sándor

 

A mostantól Premier Padel Park névre hallgató komplexumban a három standard-, köztük egy panoráma-, valamint egy edzőpálya mellett tágas pihenősarok kapott helyet, amely a közösségi életére oly büszke sportág esetében elengedhetetlen volt. Ahogy a 9,5 méteres belmagasság is, amely akár a nemzetközi szintű versenyek rendezését is lehetővé teszi a hideg, téli időszakokban. A csarnok ugyan most még régi formájában fogadta a megnyitóra érkezőket, ám a tulajdonosok ígérete szerint nyáron az eredeti tetőszerkezet is új ruhát kap majd. Ám addig is élvezik, hogy újabb padel pályával bővült a télen még szűkös, ám egyre színesedő hazai paletta.

A megnyitón számos ismert személyiség jelent meg, köztük neves sportolók és közéleti személyiségek. Az elsők között érkezett Baji Balázs világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnoki második helyezett gátfutó. Mint kiderült, a MOB sportolói bizottságának novemberben megválasztott elnöke, atlétikai pályafutását befejezve is aktív életet kíván élni. S ebben a padelnek is része lehet.

− A Premier Padel Clubban már többször is játszottam, és bevallom, nagyon tetszett is, de élsportolóként nem igazán volt lehetőségem más sportágak űzésére, hiszen az atlétika vitte el időm nagy részét – mondta el honlapunknak Baji Balázs mielőtt maga is pályára lépett volna nem kisebb személyiség, mint az olimpiai- és világbajnoki ezüstérmes Lőrincz Viktor társaságában. – Ha lesz rá lehetőségem, padelezni is fogok, de most pillanatnyilag a tenisszel ismerkedem. A Vasas Körmöczy Teniszakadémián Fonó Lászlótól veszek órákat, nem szeretnék ugyanis rossz technikával belevágni ebbe a kalandba. Meg vagyok győződve róla, hogy a jó alapok minden sportágban fontosak, még akkor is, ha csak hobbiszinten kívánjuk űzni. Nem könnyű sportág a tenisz, nagyon sok apró technikai részletre kell egyszerre figyelni, egészen másképp kell mozogni, mint ahogyan azt az atlétikai pályán megszoktam. De nagyon szeretem a kihívásokat, és a mesterem is kiváló.

Baji Balázs ugyanakkor azt is elmondta honlapunknak, hogy a lemondásokkal teli atlétikai pályáját követően most kifejezetten jól esik neki a sportban felfedezhető játékosság, amely a tenisz és a padel esetében egyaránt adott. S bár a civil élete, amelyet csak most kezdett el igazán építeni, is egyre zsúfoltabb, s a jövőben leginkább sportvezetőként tudja elképzelni magát, a testmozgást sem akarja elhanyagolni. Igaz, ez utóbbit most már kizárólag a szórakozás és az egészsége érdekében illeszti be mindennapjaiba.

Huszti Szabolcs válogatott labdarúgó invitálására érkezett a Premier Padel Park megnyitójára Juhász Roland, a MOL Fehérvár FC jelenlegi másodedzője, aki játékosként már évekkel ezelőtt találkozott az itthon még unikumnak számító sportággal.

− A Vidivel, de korábban a belga Anderlecht csapatával is gyakran jártunk Spanyolországba edzőtáborozni, már akkoriban érdeklődve figyeltem ezt a sportágat, de játszani ma játszottam először – beszélt friss élményéről a korábbi kilencvenötszörös válogatott labdarúgó, aki azt is bevallotta, hogy a padel „nagy testvérével” sokkal szorosabb kapcsolatot ápol. – Korábban a teniszt választottam kiegészítő sportágként, s mivel én is fontosnak tartom a jó technikai alapokat, éveken át edzőtől vettem órákat. Igyekeztem elkerülni, hogy rossz mozdulatok váljanak beidegződéssé. Ennek is biztosan része van abban, hogy minden parti felüdülést jelent a számomra, a tenisz tehát a nagy szerelem a foci mellett. Sajnos edzőként nagyon kevés időm van, ráadásul arra is figyelek, hogy az élet más területein is hasznos és sikeres legyek, úgyhogy ritkán jutok le a teniszpályára. De a kislányom például rendszeresen jár edzésekre.

A kiváló labdarúgó számára a padel igen kellemes meglepetés volt, a vártnál sokkal jobban alakult az első igazi találkozás. Úgy fogalmazott, hogy a squash-nál mindenképpen jobban bejött neki.

 

fucso padelfucso padelMarci marad a tenisznél, de felfrissülésnek öröm számára a padel - Fotók: MTI/Szigetváry Zsolt

 

A megnyitó egyik fénypontja azonban mégiscsak egy teniszező, Fucsovics Márton pályára lépése volt, aki a napokban érkezett haza Ausztráliából. Az MTK Budapest játékosa korábban többször is kipróbálta a padelt, és kellemes tapasztalatai miatt vett részt örömmel a pályaavatót követő kötetlen játékban is.

− Kifejezetten jó bulinak tartom a padelt, eddig csak kellemes élmények fűznek hozzá – mondta Fucsovics Márton, aki a teniszhez képest a gyorsabb labdameneteket tartja a legnagyobb különbségnek – Számomra pillanatnyilag azért jó kiegészítő sportág, mert minden teher és eredménykényszer nélkül játszhatom, kizárólag a szórakozás kedvéért. A feszített edzés és meccstempó mellett pedig ez szinte felüdülés a számomra. Igazából a páros jellege is tetszik, jóllehet saját sportágamban inkább az egyesre koncentrálok. Ha kell, akkor persze örömmel odaállok mondjuk egy Davis-kupa-meccsen, de az ATP-tornákon nem szívesen vállalom ezt a plusz terhet.

Marci egyébként jóval a padel hazai bemutatkozása előtt megismerkedett a sportággal, hiszen a külföldi teniszklubokat járva, már jó egy évtizede rácsodálkozhatott a játékra. S bár a megnyitót követő felszabadult játékban ő is nagy örömmel vett részt, a közeljövőben nem tervez sportágváltást. A padel pályán töltött néhány felhőtlen pillanat csak lélegzetvételnyi szünet volt a következő tornára való felkészülés közben. Ez pedig Rotterdam, ahol tavaly egészen a döntőig menetelt. Egy hasonló eredménnyel vélhetően az idén is elégedett lenne.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline