search

Elkészült az ausztrál nyílt teniszbajnokság hétfőn rajtoló selejtezőjének sorsolása.

A magyarok a női versenyben érdekeltek. Gálfi Dalma brazil, Jani Réka pedig japán ellenféllel kezd a kvalifikáció első körében.

Három nyertes meccs kell a főtáblás álmok valóra váltásához.

 

(tenisz-palya.hu) * A WTA világrangsor 124. helyén álló Gálfi Dalma a brazil Carolina Alves (250.), Jani Réka (170.) pedig a japán Hontama Mai (150.) ellen vívja első mérkőzését a főtáblára jutásért rendezendő három fordulós „minitornán” .

Jani eddig még nem találkozott Hontamával, Gálfi azonban egyszer már játszott Alvessel, 2017-ben, egy olaszországi salakpályás verseny első körében két szettben legyőzte.

Mindkét magyar játékos első Australian Open-főtáblás szereplésére pályázik, ehhez három győzelmet kell aratniuk a kvalifikációban.

Hétfőn csak Jani lépett pályára. Hajnali hír, hogy Réka a nyitókörben kikapott japán vetélytársától (1:6, 5:7).

A selejtezőtorna 12. helyén kiemelt Gálfi kedden kezdett, s 6:2, 7:5-re nyert. A 2. fordulóban a holland Indy de Vroome ellen folytatja, aki a lengyel Urszula Radwanska 7:5, 1:6, 7:5-ös legyőzésével lépett tovább, ugyancsak kedden.

Ha a második akadályt is sikerrel veszi Dalma, a feljutásért vélhetően a svájci Stefanie Voegele következne (147.).

A WTA világranglistán jelenleg 92. Bondár Anna és 95. Udvardy Panna, illetve az ATP rangsor 40. helyzettje, Fucsovics Márton alanyi jogon főtáblás Melbourne-ben.

A 128-as elitmezőnyök sorsolása január 13-án, csütörtökön lesz, kezdés 17-én, hétfőn.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline