search

Udvardy Panna jó formában, felkészülten várja az Australian Open rajtját Melbourne-ben.

A 23 éves játékos egy 250-es és egy 500-as WTA-tornával melegít az általa legjobban kedvelt Grand Slam-re.

Panna kemény floridai alapozás után, néhány napos magyarországi családi karácsonyozást követően érkezett meg Ausztráliába.

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu/MTSZ) * Rövid, ám annál intenzívebb alapozást követően, jó formában várja az Australian Open kezdetét Udvardy Panna (WTA 95.), aki utoljára a juniormezőnyben vett részt a tornán. Melbourne-ben azóta sok minden változott, csak a jó szervezés nem.

− Szerintem az ausztráliai a legjobb Grand Slam. Az átállás ugyan nem könnyű, de ilyen körülmények között azon is gyorsan túl leszünk. Bármilyen kívánságunk van, szinte azonnal teljesítik a rendezők, még szépségszalonba is mehetünk – dicsérte a profi fogadtatást Udvardy Panna, akit még a nagy meleg sem zavar igazán, hiszen Floridában hozzászokott a harminc fok feletti értékekhez. A karácsony előtti két és fél hetes felkészülésére is pontosan azért tért vissza második otthonába, vagyis a tengerentúlra, hogy a melbourne-ihez leginkább hasonlító körülmények között készülhessen karrierje első felnőtt Grand Slam-tornájára, amelynek év végi nagyszerű hajrájának köszönhetően egyből a főtáblán vághat neki.

– Juniorként játszottam itt utoljára, az azóta elvégzett felújítások nagyon jól sikerültek. Ezen a héten mindannyian kötelezően itt vagyunk Melbourne-ben, Szilveszter estéjén a játékosok számára szerveznek ugyan egy vacsorát, de ezzel véget is érnek számomra az ünnepek, kizárólag az előttem álló nagy feladatra koncentrálok. Közel harminchét fok volt ma is, holnapra sem jósolnak hűvösebbet, ezért kora reggel és estefelé edzünk. A jövő héten helyben indulok egy kétszázötvenes, majd Sydney-ben egy ötszázas WTA-tornán bemelegítésképpen. Ezekre nem tűztem ki nagy célokat, csak azt, hogy tökéletesen megszokjam a helyi körülményeket, pályákat, labdákat.

A top100-ba többek között kitartásának és mérhetetlen szorgalmának köszönhetően berobbanó Udvardy Panna 2021-ben pontosan száz meccset játszott, a sérülések mégis elkerülték, s most is egészségesen várja a rajtot. Szerinte ez annak köszönhető, hogy különlegesen nagy figyelmet fordít az erőnléti edzésekre. Heti háromszor ezeket akkor is megcsinálja, ha éppen utazik, függetlenül attól, hogy van-e mérkőzése. Korábban gyakran volt problémája a térdével, ám amióta jelentős izmot épített a szükséges helyekre a lábán, azóta már emiatt sem kell aggódnia. A tizenöt órás repülőút utáni érkezést követően is az volt az első dolga, hogy a nyújtásokat és a mobilizációs gyakorlatokat azonnal elvégezze.

− Szerencsére nagyon kényelmesen utazhattunk, a charter járaton nagyon kevés utas volt, a játékosok között elegendő helyet hagytak ki, így le is tudtam feküdni – idézte fel a hosszú, mégis jól szervezett utazást Panna, aki Budapestről indult, hiszen a karácsonyi ünnepeket végre ismét a családjával tölthette Balatonakarattyán. – Nagyon nehéz évem volt, jól jött a feltöltődés, tavaly ugyanis a járvány miatt nem tudtam hazajönni Amerikából az ünnepekre. Sokat jelent, hogy végre egy kis időt tölthettem a testvéreimmel, szüleimmel, nagyszüleimmel, hiszen a család mindig is különleges helyet foglalt el az életemben. Arra azonban még most is nagyon figyeltünk, hogy mindenki időben teszteljen, semmiképpen sem akartuk kockáztatni az ausztráliai szereplésemet.

 

udvardy panna 20211230 2udvardy panna 20211230 2

 

Az Australian Open szempontjából azonban vélhetően a decemberben elvégzett munka lesz a legmeghatározóbb, amelyet mentora és vezetőedzője, Mark Gellard irányításával végzett Floridában, s amelyhez megfelelő szparingpartnere is volt. A 23 éves játékosnak nagyon jól esett, hogy végre intenzíven edzhetett, hiszen a 2021-es évet szinte teljes egészében végigversenyezte. A figyelme központjában tehát mindig a meccsek és az eredmények voltak.

− Most kizárólag a fejlődésre és az esetleges korrigálásokra fókuszálhattam, a legkisebb nyomás nélkül. Szerencsére edzeni is nagyon szeretek, ezért már hiányzott is ez az intenzív gyakorlási periódus. Idén, ha három hasonló hetem volt, akkor sokat mondok. Úgyhogy nagy szükségem volt már rá, és az elvégzett munkára alapozva, most nagyon optimistán állok az új esztendő kihívásai előtt. Folytatnom kell a megkezdett utat, továbbra is hinnem kell magamban, abban, hogy bármire képes vagyok. Éppen ma beszélgettünk párommal, Lucas Passmannal, aki egyben az erőnléti edzőm is, arról, hogy mi is lenne számomra a legjobb forgatókönyv az Australian Openen. Szeretnék egy-két fordulót sikerrel venni és azután találkozni valakivel a legjobbak közül. Nagyon jó lenne a Rod Laver arénában is pályára lépni. Most már minden a sorsoláson múlik, ezúttal is felkészülten és sikerre éhesen várom a meccseimet – foglalta össze Udvardy Panna melbourne-i reményeit, aki kizárólag annyi „lazaságot” engedélyez talán magának Szilveszter éjjelén, hogy megnézze valamelyik tűzijátékot. Karrierje eddigi legsikeresebb évét követően ez mindenképpen méltó évbúcsúztatás lenne.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline