search
Boldog U16-osok: Dankó Vanesa, Udvardy Luca, Fenyves Gréta és szakvezetőjük, Gulyás István
Boldog U16-osok: Dankó Vanesa, Udvardy Luca, Fenyves Gréta és szakvezetőjük, Gulyás István

Az U18-as és az U16-as válogatott aratta a leány szakág legnagyobb sikerét 2021-ben.

Gulyás István a hölgyek utánpótlásért felelős edzője szerint a nemzetközi versenyeztetés lehetőségének biztosítása a legjobbak fejlődésének záloga.

A szakember munkáját a hosszútávú játékosfejlesztési program nagy mértékben fogja segíteni.

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu/MTSZ) * A hazai szövetségben eltöltött több mint tíz év alatt Gulyás István több pozícióban is kipróbálhatta magát, a leghosszabb ideig az U16-os és U18-as korosztályok szövetségi edzőjeként tevékenykedett. Az új szakmai koncepció szellemében, idén márciusban, ő lett a női szakág utánpótlásért felelős edzője, így, ha nem is teljes egészében, de részben módosultak a feladatai. A 2021-es esztendő értékelésében éppen ezért nemcsak az eredményekről, hanem a korosztályos válogatottak körüli rendszer újdonságairól is szót kellett ejtenünk.

− Miben változott korábbi munkája a női és a férfi szakág szétválasztását követően?
− Természetesen eddig is volt rálátásom az alsóbb korosztályokra, a munkám során azonban elsősorban a velük foglalkozó szövetségi edző véleményére támaszkodtam, az ő javaslatai alapján kerültek hozzám a gyerekek. S bár mostantól kizárólag a leányokkal foglalkozom, a feladatköreim összességében mégis sokkal szélesebb alapokat fognak át. Az új koncepció szerint a legfiatalabbak esetében ugyanis mélyebbre kell nyúlnunk, egészen a Play and Stay korosztályig. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, ma már sokkal előbb kell a tervszerű, sportágspecifikus munkát megkezdeni, mint tettük ezt korábban.

− Hogy érzi magát ebben az új szerepkörben?
− Szerencsére nagyon sok versenyre eljutottam, fontos dolgokat láttam, hallottam. Ezt most egy olyan kifejezetten érdekes munka, ami számomra is új perspektívákat nyit meg. Több a teendőm, de hosszútávon ez így észszerűbb, mert tökéletesen tudom egymásra építeni a korosztályokat. Jobban látom, milyen kritériumoknak kell megfelelniük a továbblépéshez. Ezeket az értékes tapasztalatokat azonban nem kívánom magamnak megtartani, a kollégákkal szeretném valamennyit megosztani. Éppen ezért a játékosokért felelős edzőkkel a korábbinál sokkal erősebb kapcsolatot kívánok kialakítani. Az első visszajelzések kifejezetten jók, úgy látom, van is rá igény. Az új rendszerből így hosszabb távon mindenki csak profitálhat. A nemzetközi porondon is azt látom, hogy az országokon belüli együttműködésre törekszenek, nálunk is ez a vezérlőelv.

− A nemrégiben bemutatott hosszútávú játékosfejlesztési program hogyan kapcsolódik a munkájához?
− Számomra óriási segítség lesz. Egyébként sokunk régi vágya volt a korosztályonkénti, jól meghatározott kritériumrendszer felállítása, még akkor is, ha a sikerhez számos út vezet. Megbízható sarokkövekre azonban még a teniszben igen gyakori magányos vándoroknak is szükségük van. Minden edzőnek megvan a saját ars poétikája, egyénisége, ezzel harmonizálva, rugalmasan kell a saját metódusába illesztenie a szövetségi programot alkotó tudásbázist.

− A nemzetközi versenyeztetés az idősebb korosztályok számára ebben a sportágban már elengedhetetlen. Mekkora szerepet vállalt ezen a téren a szövetség?
− Úgy érzem, jelentősen hozzá tudtunk tenni a gyerekek fejlődéséhez az utazások megszervezésével. Nem kevesebb, mint húsz tornára utaztak népesebb csoportok, én magam is tizenkettőre, miközben szinte az összes hazai nemzetközin jelen voltam. Azt hiszem, ez egy elég jó szám. Némi változás, hogy az idősebbek közül is többen velünk tartottak, a nagyobb létszámú, buszos, közeli országokba irányuló programokra, amelyek nagyon sikeresek voltak. Pedig a koronavírus-járvány miatt az év elején szinte vakon terveztem a versenynaptárt, és ne feledjük el, hogy a szövetség konszolidációja is javában tartott. Kísérleti évnek kellett volna lennie az ideinek, ám ezt a luxust nem engedhettük meg magunknak, a folyamatos versenyeztetést a körülmények ellenére is biztosítanunk kellett. A legjobbak a fejlődése és a tehetségének kibontakoztatásához ez egyszerűen elengedhetetlen. A korábbi évek pénzügyi nehézségei idején magam is megtapasztaltam, hogyan rombolja le a motivációt a nemzetközi megmérettetések hiánya. És ez nemcsak a játékosokra, de miránk edzőkre is igaz volt.

− Mennyire volt sikeres a magyar leányutánpótlás 2021-es esztendeje?
− Általános tapasztalatom, hogy több olyan teniszezőnk is van, akinek viszonylag gyengébb ranglistahelyezéshez, magasabb tudásszint tartozik. Pedig előbbi is nagyon fontos, különösen egy adott életkor felett, így ezen a téren is utol kell érniük magukat játékosainknak. A legidősebbek mezőnyében Szabanin Natália és Tóth Amarissa egyaránt fantasztikus évet produkált, Nati top tízben végzett a juniorok között, az év második felében pedig már a felnőtt versenyeken is sikereket ért el. Mimi idén már inkább a nagyok között versenyzett, de azért a junior Roland Garroson is sikerült egy páros döntőt hoznia. Csapatban Bartha Pannával kiegészülve csoportelsőként jutottak az Eb-döntőbe, ahol a negyedik helyen végeztek. Panna budapesti ITF-tornagyőzelme is szép eredmény. Az lenne a jó, ha a következő generációkat is az ő szintjükre tudnánk felhozni.

 

u18 csapat eb2021u18 csapat eb2021U18: Szabanin Natália, Tóth Amarissa és Bartha Panna, valamint Fekete Rudolf és Vaskó Balázs

 

− Egy korosztállyal lejjebb, az Udvardy Luca, Dankó Vanesa, Fenyves Gréta együttes még a junior Billie Jean King kupára is kijutott, vagyis a csapat világbajnokságra.
− Óriási eredménynek tartom az európai negyedik helyezést, és a vb-helytállást. Ráadásul sérülések és betegségek nehezítették a felkészülésünket, amely szinte minimálisra sikerült. Éppen ezért sajnálom, hogy a járvány miatt a tizenhat éven aluliak számára nem rendezték meg az egyéni Európa-bajnokságot, amelyen éveken át részt vehettem Moszkvában. Számukra különösen tanulságos lett volna az indulás, a felnőttek között szárnyaikat bontogató Fajta Péter és Velcz Zsombor három éve párosban ezüstérmes volt ezen a tornán. A tizennégy éven aluli lányok számára viszont megrendezték a kontinensviadalt, amelyen igen magas szintű, modern teniszt mutattak be az ellenfeleink, csapatban pedig Bíró Melinda, Bak-Szabó Norina és Farkaslaki-Hints Flóra egyaránt tisztességesen helyt állt. Az egyéni eredmények közül kiemelném Bíró Melinda TE Masters szereplését, valamint Nemcsek Gréta TE Festival meghívását a tizenkét éven aluliak mezőnyében. Mindketten egész éves jó teljesítményüknek köszönhették a részvételt. Összességében minden területen ránk fér a fejlődés, s akik vállalják az ezzel járó plusz terheket, azokat a szövetség is segíteni fogja ezen a nehéz úton.

− Milyen formában dolgozik a válogatott keretekkel?
− A tizennégy év alatti és feletti korosztályok mindennapi munkája sokban különbözik. Előbbiek részéről igen nagy az igény arra, hogy a nemzetközi felfutásban segítsük őket. Ez érthető is, hiszen induló játékosokról van szó. Számukra heti egyszer, valamint a hétvégén tartunk összetartásokat. A válogatott helyett azonban inkább a szövetségi elnevezést használjuk az edzésekre, így ugyanis több gyereket tudtam meghívni, köztük tíz-tizenegy éveseket is. Ebben az életkorban ugyanis nagyon fontos, hogy a legtehetségesebbek valóban hatékonyan kezdjék meg a munkát, ez legyen számukra a megszokott és követendő példa. És itt ismét hangsúlyoznám az összefogás fontosságát, emiatt fordítok sok időt az ígéretes teniszezők edzőinek megismerésére, s a közös gyakorlásokon is szívesen látom őket. A legfiatalabbak esetében még igen meghatározó a szülők szerepe, ám később már inkább a kollégákra támaszkodnánk és a külföldi versenyekkel kapcsolatban is az ITF-csapatokhoz hasonló programokban gondolkodunk.

− A legfiatalabbak is igénybe vehetik a NEK kiegészítő szolgáltatásait?
− Vaskó Balázs vezetésével a szövetség szakemberei valamennyi korosztály fizikai felmérését elvégezték, amelyek igen hasznos tapasztalatokkal szolgáltak. Kisantal Péter kollégám javaslatára ortopédiai szűréseket szervezünk, ami a jövő tekintetében szintén fontos előrelépés. Nagyon jó csapat vesz körül, s úgy érzem mindannyian készek vagyunk a szükséges szemléletváltásra. Éppen ezért kifejezetten optimista vagyok a 2022-es esztendővel és a magyar tenisz új érájával kapcsolatban.

 

u14 2021 farkaslaki hints biro bak szabou14 2021 farkaslaki hints biro bak szaboU14: Farkaslaki-Hints Flóra, Bíró Melinda és Bak-Szabó Norina

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline