search

Sávolt Attila, az MTSZ szakmai igazgatója szerint az alapszabály elfogadásával lezárult egy korszak. Az új vezetés a játékosokat, az edzőket és a szülőket helyezte a figyelem központjába. A szakmai igazgató bízik csapatában és pozitívan értékeli az elmúlt egy esztendőt.

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu/MTSZ) * A novemberben megtartott és az új alapszabályt elfogadó rendkívüli közgyűlés az MTSZ igen nehéz és küzdelmes több mint egy esztendejének végére tett pontot. Ennek apropóján tekintettük át Sávolt Attila szakmai igazgatóval az elmúlt időszak sikereit, jövőre vonatkozó elképzeléseit és az eddig meg nem valósult terveit.

− Van-e különleges jelentősége az elfogadott új alapszabálynak, s ha igen, mi az?
− Az új alapszabály megalkotása szükségszerű lépés volt, hiszen technikailag és jogilag egyaránt sok helyen pontatlan, illetve hiányos volt a régi, ráadásul több szempontból már nem is felelt meg a hatályos jogszabályoknak. Közel egy éves folyamat előzte meg a végleges szöveg megfogalmazását, amely számtalan egyeztetés eredményeképpen alakult ki. A tagszervezetek több fordulón keresztül véleményezhették, s több személyes konzultációra is sor került ennek kapcsán. Ez a folyamat, valamint a szavazati arányok ugyanakkor azt is megmutatták számomra, hogy a magyar tenisztársadalom bízik az új vezetésben, az új elnökségben. Úgy érzem, ezért a bizalomért nagyon sokat tettünk, az új alapszabály elfogadása ezért egy korszak végleges lezárását is jelenti.

− Mit ért ezen a korszak-lezáráson?
− Az elmúlt év során nyolcvan százalékban a múlttal kellett foglalkoznunk, húsznál biztosan nem jutott több a jelenre és a jövőre. A kialakult helyzetben azonban ez sajnos elkerülhetetlen volt. Úgy látom, az új esztendőtől kezdve ez az arány megfordulhat. S ha nem is húsz-nyolcvan százalékban, de többségében már az előremutató szakmai folyamatok kerülhetnek a középpontba. A kommunikációnkban is átkerülhet végre erre a hangsúly, ami válasz a tenisztársadalom és a szakmai vezetés részéről megfogalmazott jogos igényre. S bár vannak még függőben lévő ügyek, a továbbiakban nem szeretnénk, ha a korábbi vezetés alatt történtek vinnék el a figyelmet.

− Melyek az elmúlt időszak legfontosabb eredményei?
− Ami számomra a legfontosabb, hogy a sportágban korábban kialakult légkört emberközpontúvá tettük, a játékosok, az edzők és a szülők kerültek a fókuszba. Mind a vezetés, mind pedig a válogatottak mellett dolgozó szakemberek arra törekszenek, hogy minél jobb és szorosabb kapcsolatot ápoljanak tenisztársadalom szereplőivel. A mindennapos párbeszéd és a közgyűlésen történtek alapján bátran kijelenthetem, ezeket a törekvéseket a nagyon nehéz év ellenére is látja és érzékeli a tagság.

− És szakmai téren?
− A sportban, a teniszben pedig különösen, hosszú távra kell tervezni, ezért a szakmai elképzeléseim gyakorlatilag folyamatban vannak, igazán semmire sem jelenthetem ki, hogy teljes egészében megvalósult ebben az évben. Fontos, hogy több mint húsz versenyre tudtuk utaztatni a juniorválogatott tagjait. Igaz, ez a múltban is jól működött, tehát egy meglévő modellt vettünk át és erősítettünk. A lehetőségekhez képest ezt a jövőben tovább szeretnénk bővíteni. Hasonlóan fontos számomra az edzőképzés, amelyben sokat haladtunk előre, elsősorban Papp Sándornak köszönhetően. Az ő vezetésével lassan elkészül egy hosszú távú koncepció, amelyet az MTSZ a Testnevelési Egyetemmel és a többi oktatási intézménnyel fog összehangolni. Eredményként értékelem a nagyon komoly IT-fejlesztés elindítását is. Célunk, hogy a huszonegyedik század követelményeinek megfelelő, teljesen digitalizált versenyrendszert tudjunk felállítani. A játékosok regisztrációjától kezdve a tagszervezeti tagdíjfizetéseken, a nevezési díjakon, a sorsolásokon keresztül az élő eredménykövetésig. Abban bízunk, hogy az új esztendőre, ha nem is teljes egészében, de már részben működőképes lesz.

− Az elmúlt hónapokban a fiatal felnőttjátékosok nagyon sikeresen szerepeltek a nemzetközi porondon. Mennyiben érzi ezeket az eredményeket magáének az új vezetés?
− Semmiképpen sem szeretném, Bondár Anna, Udvardy Panna és Gálfi Dalma kiugró eredményeit a szövetség érdemeként feltüntetni, hiszen ezek azért egyéni sikerek, és minden lány mögött áll egy-két olyan ember, akinek ez valójában köszönhető. Mi azzal tettük hozzá a magunk részét, hogy olyan hátteret tudunk biztosítani számukra a NEK-en, amely megkönnyíti a felkészülésüket. Tizenhat-tizennyolc év felett, valamennyi, a mérföldköveket teljesített játékos szabadon használhatja a létesítményt, akár a saját stábjával, akár az MTSZ szakembereivel. Utóbbiak között teniszedzők éppúgy vannak, mint kondiedzők vagy fizioterapeuták. Versenyzőkoromban nekem is nehéz volt megoldanom az itthoni edzéseket, mi erre kínálunk most teljes körű lehetőséget.

− A férfi Next Generation esetében kicsit más a helyzet, hiszen ők többnyire szövetségi támogatással készülnek.
− Így van, ők gyakorlatilag évek óta száz százalékosan MTSZ háttérrel dolgoznak. Ez a csapat különösen jól összeállt, mind a játékosok mind pedig a szakemberek szempontjából. Piros Zsombor, Marozsán Fábián, Valkusz Máté, Fajta Péter és Velcz Zsombor az utóbbi hónapokban egyaránt szép eredményeket ért el, s ez azt is mutatja, hogy a rendszer jól működik. Ennek kapcsán említeném az egyik legnagyobb szívfájdalmamat, hogy a leányvonalon viszont nem sikerült hasonló egységet megvalósítani. Nagy Adrienn, Drahota-Szabó Dorka, Tóth Amarissa és Szabanin Natália nem igazán élt a számukra felkínált lehetőséggel, pedig a közös edzések, közös utazások nagy segítség lenne ahhoz, hogy megvessék lábukat a felnőtt élvonalban. Erőltetni természetesen senkit nem fogunk, de az ajtó minden szempontból és továbbra is nyitva áll előttük.

− Melyek azok a területek, amelyeken nem sikerült eddig előbbre lépniük?
− Talán még az előzőnél is nagyobb szívfájdalom a számomra, hogy hiába hirdettük meg a vidéki tenisz felélesztését és fejlesztését egyik fő célunkként, egyelőre nem találtunk hatékony megoldást a problémára. Pedig a vidékbizottság lelkiismeretesen „bombáz” minket ötleteivel és javaslataival. A megyei igazgatóságok alapszabály általi rendezése már jó irányba mutat, ám ez elsősorban az amatőr bázisok felkarolására lesz alkalmas. Az igazi kérdés a versenysport és az utánpótlás-nevelés fejlesztése. Remélem, egy év múlva már ezen a téren is konkrét eredményekről fogok tudni beszámolni. Éppen úgy, mint a felnőtt versenyekkel kapcsolatban. Szerettünk volna egy nyolc-tíz, egymillió forint összdíjazású tornából álló sorozatot elindítani, a jelenlegi költségvetés azonban ezt még nem tette lehetővé. Amennyiben a szakmai vonalra vonatkozó előterjesztéseket a kormány elfogadja, akkor már akár 2022-ben lehetőségünk lehet ezek megvalósítására. De hasonló terveink vannak a felnőtt ITF-tornákkal kapcsolatban is. A szeptember végén megrendezett női és férfi huszonötezer dolláros viadal rengeteg pozitív tanulsággal szolgált, ezért nem kérdés, hogy a következő években a hazai és a nemzetközi versenyrendezés terén egyaránt előbbre kell lépnünk, kifejezetten olyan tornákban gondolkodva, amelyek igazán segítik a magyar játékosok előmenetelét, ugyanakkor gazdaságilag is kellőképpen megfontoltak.

− Említette a kormány-előterjesztéseket, amelyek elfogadását sokan várják.
− Sokat dolgoztunk a Lázár János elnök úr által elképzelt két programon. Az egyik az országos infrastruktúra-fejlesztési előterjesztés, amely közel hatvan országos teniszklub fejlődését, épülését, szépülését könnyítené meg. A Körmöczy Zsuzsa nevét viselő szakmai előterjesztés pedig olyan, általam is különösen fontosnak vélt területeken segítené az előrelépést, mint például a gyermektenisz, az edzőképzés, vagy a már említett felnőtt tornák rendezése.

− Milyen az új elnökség megválasztását követően szinte azonnal létrehozott bizottságokkal kapcsolatos tapasztalata?
− Az én munkámat nagyon sokban segítik. A bizottságok javaslati folyamatai által ugyanis sokkal több ember véleményét vonjuk be és hallgatjuk meg a konkrét munka során, mint az korábban tapasztalható volt. Bevallom, vannak olyan testületek, amelyek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, és nem elég aktívak, de a versenysport-, a gyermek-, a játékvezetői-, vagy az infrastrukturális bizottság óriási munkát tett le az asztalra, szakmai igazgatóként bizalommal támaszkodom a véleményükre. S bár az alapszabály és az SZMSZ szerint a Versenysport Bizottságot leszámítva, jelenleg nincs döntési jogkörük, mégis arra törekszünk, hogy az általuk meghatározott javaslatokat változtatás nélkül juttassuk el az elnökséghez. Számomra az is előremutató, hogy ezeken a bizottsági üléseken sokszor heves viták alakulnak ki, hiszen éppen ezek az értékes nézeteltérések viszik előre a sportágunkat.

 

savolt attila jo 1savolt attila jo 1

 

− Személy szerint mire a legbüszkébb?
− Kilencven százalékosan elkészült az a szakmai anyag, amely az MTSZ hosszú távú fejlesztésén belül a játékospálya-modellt írja le. Nemzetközi, nagyrészt kanadai minta alapján, a hazai viszonyok figyelembevételével alkottuk meg azt a szövetségi ajánlást, amely a legfiatalabb, öt-hat éves korosztálytól a profi karrierig meghatározza a szükséges technikai, taktikai, fizikális és mentális képességek, adottságok és tudás szintjét. Azt gondolom, hogy a jövő szempontjából ez egy nagyon fontos anyag. A novemberi szakmai konferencián már bemutattuk a hazai edzőtársadalomnak, és örülök a pozitív fogadtatásnak. Erre különösen büszke vagyok, hiszen gyakorlatilag egyedül raktam össze a bizottsági tagok és szakemberek láttamozásával.

− Van-e olyan terve, amelyről eddig nem igazán beszélt?
− Jó ideje dédelgetek egy elképzelést, amelyet óvatosan már az elnökség felé is megfogalmaztam. Szeretném, ha a Nemzeti Edzésközpont a jövőben nem adná ki hosszú távon a pályáit külsősöknek, helyette a szakmai vezetés szabadon rendelkezhetne a létesítménnyel. Példát is mondok. Tegyük fel, hogy áprilisban tudjuk előteremteni, mondjuk tíz-tizenkét verseny megrendezésére az anyagi forrásokat. Ekkor már nagyon nehéz helyszínt találni, hiszen a klubok éves terve is készen van. Mennyivel könnyebb lenne, ha azt mondhatnánk az ITF-nek: semmi baj, végső megoldásként az összes versenyt fogadni tudja a NEK. Vagy tegyük fel, hogy lehetőségünk lenne a legjobb tizennégy év alatti cseh játékosok meghívására egy közös edzőtáborra, mondjuk a jövő héten, akkor ezt is probléma nélkül megtehetnénk. Mint minden más, természetesen ez is elsősorban anyagi kérdés. Szakmai szempontból azonban fontos lenne megoldást találni rá, hiszen óriási segítséget jelenthetne, ha a létesítmény mindennapos használatára szabad kezet kaphatnánk.

− Összességében tehát pozitív az év mérlege?
− Igen, bár vannak nehezebb napok, amikor én is elgondolkodom azon, mi mennyit ér. Hihetetlen energiákat fektettünk eddig a szövetség talpra állításába, a munkám sokkal szerteágazóbb és nehezebb, mint azt korábban elképzeltem. De nem baj, szeretem a kihívásokat, szeretek dolgozni, talán túlságosan is. Amikor azt mondom, hogy nagyon bizakodóan állok a jövő év előtt, akkor abban annak is nagy része van, hogy olyan kollégáim vannak, akikre mindenben számíthatok. Kezdve elnök és alelnök uraktól, az egész elnökségen át, az iroda összes dolgozójáig, s ez kiemelten igaz a szakmai stábra, amelyet Bardóczky Kornéllal tökéletes összhangban és egyetértésben irányítunk. Az irodát Sütő Csilla főtitkár asszony vezeti, aki a kezdeti ismerkedést követően gyorsan beletanult a feladataiba és hatalmas munkabírással végzi azokat. Mindenki ambiciózusan és lelkiismeretesen teszi a dolgát. Én pedig hiszek ebben a csapatban, s ezáltal a jövőben is.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline