search

A BTC sporttelepén zajló G4-es junior ITF-torna főtáblájának első napján a 17 magyar játékos több mint fele sikerrel vette az első fordulót.

A nap meglepetését Fenyves Gréta okozta, aki a leányok mezőnyének első kiemeltjét verte három szettben.

A II. Olivér Borsos Memorial idén is a fiatalon elhunyt szakember emlékét hivatott ápolni.

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu/MTSZ) * Fenyves Gréta legyőzte az 1. kiemeltet a budapesti 4-es ITF junior versenyen és bejutott a 16 közé, de Kántor Anna, Bíró Melinda, Dankó Vanesa és Bartha Panna is nyert az első körben, utóbbi kettő csütörtökön egymás ellen játszik a nyolc közé kerülésért. A fiúknál Szőke Ádám a 2. kiemeltet verte a főtábla nyitányán, s Kincses Kristóf, Hornung Gábor, Mészáros Patrik, Deli Merse is a 16 közé jutott.

Szerdán megkezdődtek a főtábla küzdelmei a BTC-n zajló G4-es junior ITF-tornán. A viadal idén is a városmajori klub tavaly tragikus körülmények között, fiatalon elhunyt szakembere, Borsos Olivér nevét viseli. Az igazgató pedig ismét Balázs György, az MTK-BTC szakosztályának vezetője, aki most sem az egyesületnél betöltött vezető szerepe, hanem egykori barátja és kollégája miatt tartja fontosnak, hogy egy héten keresztül a szokásosnál is több időt töltsön a klubházban.

− Olivér nagyszerű csapatember volt, ezért az ő emléke előtt is tisztelgünk azzal a munkával, amit a róla elnevezett torna sikerébe fektetünk – mondta el honlapunknak Balázs György, aki szerint minden apró részletre figyelnek, az egész nap üzemelő konyhától, az élő eredményközlésen és a fizioterapeuta rendelkezésre állásán át, a kertben felállított ping-pong asztalig. S mindezt azért, hogy a hazai és külföldi korosztályos élversenyzők jó érzéssel tölthessék el a Városmajorban ezt a hetet. Ebben pedig segítője a BTC valamennyi edzője, valamint két vezetője, Szendrei Dániel és Mészáros Dániel. A győzteseknek Balázs Attila fogja átadni a díjakat.

– Ilyenkor mindig elszomorodunk Olivér hiánya miatt, de most már örülni is tudunk annak, hogy minden rendben zajlik és tenisztől hangosak a pályák. Büszkék vagyunk játékosaink helytállására, köztük Visontai Milán két nagyszerű győzelmére a fiúk selejtezőtábláján, valamint Márki Marcell első fordulós sikerére. Ők nem jutottak ugyan fel a főtáblára, mégis nagyszerűen helytálltak. A tizennégy esztendős Jeck Viola a főtáblára kapott szabadkártyát, amivel nyerni ugyan nem tudott jóval erősebb ellenfele ellen, mégis remek játékkal örvendeztetett meg bennünket. Dankó Vanesa alanyi jogon indult a főtábláról és óriási csatában verte lengyel ellenfelét, s Kincses Kristóf is sikeresen kezdett. Kolosnak ezúttal nem jött össze a győzelem.

 

marki marcell 2021marki marcell 2021Márki Marcell

 

A korábbi kiváló játékost a torna kapcsán a klub mindennapjairól is kérdeztük. Balázs György szerint a Kántor Kálmán vezette Play and Stay korosztály, valamint az Enyedi János és Khin Dániel által irányított U12-es korosztályok pillanatnyilag a legerősebbek. Utóbbiak esetében Varga Hunor is besegít a BTC stábjának. Az utóbbi időben azonban több távozó is volt, igaz ők nem más klubba igazoltak, hanem Amerikába mentek tanulni. Ebben pedig nemhogy akadályozták őket, hanem kifejezetten segítették.

− Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a nálunk felnövekvő játékosok boldog és sikeres emberekké váljanak, s valljuk be, a többség számára a profi karrier örökre csak álom marad – magyarázza a BTC-n felállított életpályamodell kifutását Balázs György. – Fontos, hogy reális célok legyenek a gyerekek előtt, s ne érezzék elpocsékolt éveknek a teniszpályán töltötteket. Sőt. A sportág révén olyan előnyökhöz juthatnak amilyenről egyébként nem is álmodhatnának. Éppen ezért mi kifejezetten büszkék vagyunk arra, hogy Vörös Máté, Kéki Márk, Váradi Szabolcs, Szellő Ádám, Dulganov Richárd és Kállai Szófia egyaránt értékes teniszösztöndíjat nyert az Államokban. Őket mindig hazavárjuk, s a csapat tagjai maradnak.

A korosztályos ITF-torna résztvevői azonban még abban a korban járnak, hogy nem egyetemről, hanem profi teniszkarrierről álmodoznak. A főtábla első napján nem kevesebb, mint tizenhét magyar játékos lépett pályára, a leányok között Varga Viktória, a fiúk mezőnyében pedig Deli Merse érkezett a kvalifikációs tornáról. Utóbbi csak hazai versenyzőkkel találkozott, előbb Mihály Márkot, majd Gubi Trisztánt, végül Szőke Ádámot verte. Előbbi az első fordulóban egy ukrán lányt győzött le három szettben, amit egy osztrák elleni siker, majd Farkaslaki Hints Flóra 6:1, 6:2-es legyőzése követte.

− Az első ITF-pontomat szeretném végre megszerezni – jelentette ki Varga Viktória, aki szeptember elején Pozsonyban, már csak egy karnyújtásnyira volt a céljától, s bár felküzdötte magát a torna főtáblájára, végül három szettes vereséget szenvedett, miután meccs közben felszökött a láza. Budapestre teljesen egészségesen érkezett, amit a selejtezőtáblás meccsei is bizonyítottak.

– Az ukrán lány ellen az első szett arra volt jó, hogy bemelegedjek, után már én irányítottam. Flóra ellen azonban nagyon felkészültem, s mivel mind a ketten nagy erővel ütünk, megpróbáltam őt hibára kényszeríteni. Sokat mozgattam, agresszív voltam, de egyébként is próbálok támadó szellemben fellépni. Most minden tökéletesen összejött, s örömmel folytatom a főtáblán. A szerb Grujic ellen már játszottam csapat Eb-n, de annak három éve. Egyébként sem szoktam az ellenfél eredményeivel foglalkozni, a saját játékomat igyekszem játszani minden körülmény között.

Az a bizonyos első pont azonban még várat magára, Vikinek ugyanis a főtáblán már nem sikerült tovább menetelnie.

A nap első magyar győzelmét a szegedi Bíró Melinda aratta, majd nem sokkal később Kántor Anna hagyta el győztesen a pályát. A Kiskút TK 16 éves játékosa az utóbbi időben többnyire hazai felnőtt női versenyeken indult, ám ennek megvolt a sajátságos oka:

− Volt egy könyöksérülésem, s ezek a tornák igazából a visszatérésemet szolgálták, amolyan gyakorlásnak fogtam fel őket. Az edzésen tanultakat vittem át a gyakorlatba. Egy ilyen vissza-visszatérő problémám volt, hogy amikor hibáztam, attól megijedtem és romlott a teljesítményem. Most a második szettben tudatosan figyeltem ennek elkerülésére. Az ellenfelem fiatalabb volt nálam, egy hete még a Tennis Europe mesterversenyén játszott s lett ezüstérmes a tizenhat éven aluli lányok kategóriájában. Igazából örültem, hogy ellene kezdek, mert szeretek fiatalabbakkal játszani. Érdekes látni, hogy ők már ennyi idősen előrébb tartanak, mint mi korábban. Évről évre gyorsul és változik a játék. A mi meccsünkön a sebesség, az ütőerő és a fizikai erő döntött ezúttal a javamra. A budapesti huszonötezer dolláros női torna selejtezőjében szabadkártyával indulhattam, s ott megtapasztalhattam, hogy fejben, taktikailag és ütőerőben egyaránt van mit fejlődnöm. De ehhez most már tizenötezres női tornákon szeretnék indulni a jövőben.

A második fordulóban ezt követően két magyar leányjátékos is nagy csatában biztosította helyét. Dankó Vanesa 4:6, 6:0, 6:4 arányban verte lengyel ellenfelét, míg Fenyves Gréta 3:6, 6:2, 6:2-re nyert. Az U16-os leányválogatott csapatvilágbajnokságot megjárt két tagja egyaránt vesztes helyzetből állt talpra.

 

danko 2021danko 2021Dankó Vanesa

 

− A második szettre sikerült lehiggadnom és tiszta fejjel álltam neki a folytatásnak – idézte fel a nehéz pillanatokat Dankó Vanesa. – Tanultam az elsőben elkövetett hibáimból, miközben azt is tudtam, hogy egy nyert szett után mindenki hajlamos kicsit elkalandozni a második elején. Ezért rohantam le ellenfelemet. A harmadik szett persze már kétesélyes volt, de én voltam a tudatosabb. Amikor három-egyre vezettem és fordított az ellenfél, akkor rájöttem, hogy ismét az érzelmeim vezetnek és egyenlítettem. Higgadtan megcsináltam a fontos pontokat s ezzel nyertem a meccset is.

Válogatottbeli csapattársának, Fenyves Grétának a torna legjobbja, az ukrán Marija Hlahola jutott ellenfélül, aki jelenleg az ITF világranglista 205. helyén áll, ám idén januárban már volt 186. is. Nem véletlenül, hiszen szeptemberben G3-as juniortornákon játszott elő- és negyeddöntőket. A Normafa TC játékosa ezzel szemben még soha nem járt az 1000-ben belül, s még harmadik kategóriás viadalon sem indult.

− Mozgattam, ahogy csak tudtam, s azt hiszem végül én bírtam jobban erőnlétileg a mérkőzést – értékelt a nagyszerű győzelem után Fenyves Gréta. – Ugyanakkor variáltam is a játékot, magasan pörgettem, nem mentem bele az ő játékába. A harmadik szettben már öt-nullára vezettem, amikor úgy kezdte el ütni a fonák kereszteket, mint egy gép. Két játék el is ment, mire meg tudtam oldani a helyzetet. Fejben szerintem sokkal jobban ott voltam, végig pozitív volt a hozzáállásom és csak a játékra koncentráltam. Nagyon örülök, hogy nyerni tudtam.

A szerdai programot egy maratoni mérkőzés zárta. Mészáros Patrik közel négy órán át küzdött a junior világranglistán nála jóval előkelőbb helyen rangsorolt, hetedik kiemelt Kyvan Rietkerk ellen. Utóbbi a harmadik szettben már 5:2-re vezetett és négy meccslabdája is volt. Papp Sándor tanítványa mégis fordított és végül meg is nyerte a találkozót.

 

meszaros papp sori kupa 1meszaros papp sori kupa 1Mészáros Patrik és edzője, Papp Sándor a júniusi Sori Kupán

 

− Nagyon stabilan játszottam és végre kellőképpen agresszív is voltam. Ellenfelem is kiegyensúlyozottan játszott, és keveset hibázott, nem kaptam tőle könnyű labdákat. Amikor a harmadikban elhúzott, mintha picit felszabadultam volna, és ez is közrejátszott abban, hogy vissza tudtam hozni a mérkőzést. A jó játékon túl, nagyon sokat számított, hogy kiváló az erőnlétem, egy ilyen hosszú és kemény csatát másképp nem is nyerhettem volna meg.

*

II. Olivér Borsos Memorial. G4-es junior ITF-torna. Budapest.
A szerdai főtábla első fordulójának magyar vonatkozású eredményei:

Bíró Melinda – Marente Sijbesma (holland) 6:3, 6:3; Loes Ebeling Koning (holland, 7) – Bak-Szabó Norina 7:5, 6:2; Danko Vanesa Dalma – Sonia Pieczynska (lengyel) 4:6, 6:0, 6:4; Patricia Goina (román) – Jeck Viola Hajnalka 7:6, 6:1; Kántor Anna – Monika Stankiewicz (lengyel) 6:3, 6:2; Bartha Panna – Karolina Krajmer (szlovák) 6:2, 7:6(4); Isis Louise Van den Broek (holland) – Molnár Kitti 6:0, 6:2; Fenyves Gréta – Marija Hlahola (ukrán, 1) 3:6, 6:2, 6:2;  Peter Buldorini (olasz, 1) – Győri Lóránt 6:1, 6:3; Jovana Grujic (szerb, 3) – Varga Viktória 6:4, 6:3; Ivan Kremenchutskyi (ukrán) – Miljanic Markó 6:1, 6:0 ; Kincses Kristóf – Gustavs Dambins (lett) 6:1, 6:4; Hornung Gábor – Adam Duda (cseh) 7:5, 6:4; Deli Merse – Manvydas Balciunas (holland) 6:3, 6:0; Michal Krajci (szlovák) – Kincses Kolos 6:4, 6:2; Szőke Ádám Gábor – Tiago Pereira (portugál, 2) 6:1, 6:1; Mészáros Patrik – Kyvan Rietkerk (holland, 7) 7:6, 2:6, 7:5.

Fotók: Aleksandar Kamasi (BTC)

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline