search

Megdöntötte a korábbi Guinness rekordot: 84 ütőt húrozott 24 óra leforgása alatt.

A Match-Point Teniszklubban a sportág hazai ismert személyiségei jöttek össze a csúcskísérlet és a klubtulajdonos 60. születésnapjának ünneplésére. Velcz Zsolt igazi alkotó munkának tartja a teniszütők húrozását, amihez saját birodalmat alakított ki a klubházban.

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu/MTSZ) * Tripla ünnephez hűtötték a pezsgős üvegeket pénteken este a Marczibányi téri Match-Point Teniszklubban. A tulajdonos Velcz Zsolt előző nap ünnepelte 60. születésnapját, amelyre egy Guinness rekord megdöntésével szerette volna megajándékozta magát és barátait, az idén éppen 25 esztendős klub kertjében felállított sátor alatt. A csúcskísérlet stílszerűen a 24 óra alatt behúrozott ütők számára vonatkozott, amelynek a holland Tim Rothengatter volt 2018 óta a rekordere, szám szerint 71-gyel.

A BSE egykori játékosa közel negyven éve foglalkozik ütőhúrozással, amiben nemcsak magyar szinten tartozik a legjobbak közé, hiszen a Roland Garroson is megmutathatta szakértelmét.

− A húrozás számomra alkotási folyamat – mondta Velcz Zsolt honlapunknak a rekordkísérlet utolsó órájában, amikor már messze túlszárnyalta a korábbi holland csúcstartót. – Itt a Match-Pointban olyan sarkot alakítottam ki, amelyben szinte milliméter pontosan megvan minden eszköznek a helye. Itt minden a tökéletes munkát szolgálja, annyira jól érzem magam az én kis birodalmamban, hogy maga a húrozás el is veszti a munkajellegét. Minden egyes ütőben ott van az én lelkem is, bár abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy a mai fiatal játékosok ugyanolyan fontosnak tartják az állandó és tökéletes húrozót, mint én.

A rekordkísérlet tehát sokkal több egyszerű választásnál, Velcz Zsolt a szakma fontosságára is fel akarta hívni a hazai teniszbarátok figyelmét, miközben a nevezetes dátumokat ünneplik. Az üzenet értő fülekre talált, hiszen nem volt hiány a húrozásra váró ütőkből, köztünk olyanokkal, amelyek a világ legjobb teniszpályáit is megjárták. A 70. ugyanis Dominic Thiemé, a 71. Babos Timeáé, az új rekordot jelentő 72. pedig Fucsovics Mártoné volt. Ráadásul már a 20. órában sorra kerültek, így az utolsó négy órában már felszabadultan dolgozhatott a „mester”.

S bár Velcz Zsolt mindig is elhivatott és kitartó ember és teniszező volt, azért 24 órán keresztül talpon lenni, és maximális koncentrációval dolgozni, neki sem volt egyszerű feladat. A csütörtökön 18 órakor megkezdett maratoni csúcskísérlet különböző fázisait a következőképpen látta:

− Az első körben gyakorlatilag tizenegy órán keresztül nem álltam meg, reggel ötig jó ritmusban, hatékonyan ment a munka. Ekkor mindenki azt tanácsolta, hogy pihenjek egy kicsit, és egy óra frissítés következett. Mozogtam picit, átöltöztem és felvettem egy kompressziós zoknit, amit a rajt előtt nem tudtam, mert kicsúsztunk volna az időből. Egy hivatalos csúcskísérletnél márpedig erre nincs lehetőség. Nagyon jól esett ez a kis pihenés, felfrissülve álltam vissza a gép mellé, és újabb három és fél órán keresztül jó ütemben húroztam. Ekkor Dulganov doki barátomtól kaptam egy gyors manuálterápiás kezelést, ami kicsit kizökkentett, de mentem tovább. Nem sokkal később a két legjobb barátom köszöntött fel a születésnapom alkalmából, s ismét összeszorított fogakkal kellett folytatnom. Ekkora szinte teljesen szétestem, szenvedtem minden mozdulattól. Az utolsó négy-öt óra nagyon nehéz volt, s talán furcsa, de éppen a hetvenegyedik és a hetvenkettedik „fájt” a legjobban. De hát nem volt más választásom, összeszedtem magam és haladtam tovább. Nagyon hasonló volt ez egy teniszmeccshez. Ha nincs ott a fejed, akkor véged.

 

velcz zsolt atveszi a magyar rekord hitelesitesi iratokat sebestyen istvantolvelcz zsolt atveszi a magyar rekord hitelesitesi iratokat sebestyen istvantol

 

Velcz Zsoltnak azonban végig ott volt a feje, így a vége lett az igazi kezdet, mégpedig a méltó ünneplésé. Hat perccel a 24. óra lejárta előtt a 84. ütőt tette szép sorban a többi mellé, a Magyar Rekord egyesület hitelesítője, Sebestyén István árgus szemei előtt, aki csütörtökön még az Auchan maglódi cukrászüzemében készült három és fél méter átmérőjű, 4000 szeletes Dobos-torta elkészítését hitelesítette a világ legnagyobb tortájaként. A Magyar Rekordok közé bekerült édes remekmű a Guinness rekordra is méltán esélyes, éppen úgy, mint Velcz Zsolt a maga 84 ütőjével. A nemzetközi hitelesítés jóval lassabb a hazainál, így a Guinness-rekorddöntés hivatalos bejelentésére is várni kell még egy kicsit.

Ez azonban egy percig sem zavarta a klubház kertjében növekvő tömeget, amelyben a magyar teniszélet legjobbjai tűntek fel. Többek között Temesvári Andrea, Köves Gábor, Kuhárszky Zoltán, ifj. Gulyás István és Noszály Sándor is izgatottan várakozott ütőjére.

A csúcsdöntési sorozat 24. órájában érkezett Szentirmay Erzsébet, a sportág egyik legeredményesebb hazai szeniorjátékosa, aki ugyan már a 94. évében jár, mégis fontosnak tartotta, hogy személyesen gratuláljon a szülinapos rekordernek.

− Régi barátok vagyunk, kisgyermek kora óta ismerem és szeretem Zsoltot – mondta a BSE tenisziskolájának egykori vezetője, akinek a kedvéért még a csúcskísérletre maximálisan koncentráló, egyetlen pillanatra meg nem álló Velcz Zsolt is kilépett a húrozógép mögül, egy ölelés és egy fotó erejéig. – Sokat tett ő eddig a magyar teniszért, sokat segített a gyerekek nevelésében. Számomra természetes volt, hogy itt legyünk és vele ünnepeljük a születésnapját és ezt a kiemelkedő teljesítményt.

 

velcz zsolt es szentirmay erzsike kisvelcz zsolt es szentirmay erzsike kisSzentirmay Erzsébet is gratulált egykori BSE-s klubtársának

 

A keszthelyi nemzetközi szeniorbajnokságon ötvenöt aranyérmet nyerő Szentirmay Erzsike szerint a mozgásnak köszönheti, hogy a Marczibányi térre is korát meghazudtoló fittséggel érkezett, hiszen ezen az esős őszi pénteken is túl volt már a szokásos jó néhány kilométeres gyaloglásán.

A WTA világranglistáján pillanatnyilag 182. helyen álló Bondár Anna pedig egyenesen edzésről érkezett ütőjéért, amely legnagyobb örömére a 13. volt a sorban.

− Ez egy nagyon jó szám, remélem szerencsét fog hozni a következő tornámon – mondta mosolyogva Anna, akinek az utóbbi időben nem lehet panasza az eredményekre, hiszen hétről hétre feljebb tornázza magát a női összevetésben. – Korábban én magam húroztam, most Pataki Márk szokta, amikor itthon vagyunk, a versenyeken pedig rábízom magam a hivatalos személyzetre. Egyébként nem vagyok túlzottan érzékeny a húrokra, csak a szélsőségen kemény vagy lágy zavar meg.

 

velcz zsolt es bondar annavelcz zsolt es bondar annaVelcz Zsolt és Bondár Anna

 

Ezzel pedig igazolta is Velcz Zsolt aggodalmát, miszerint a fiatalabbak ma már nem ragaszkodnak annyira a húrozó személyéhez, mint amennyire az indokolt lenne. Bár a többszörös magyar bajnok Krocskó József egy másik okot hozott fel arra, miért vállalja inkább saját magára ezt a feladatot:

− Minden gép másképp húroz, én ezért ragaszkodom a sajátomhoz, miközben az idő is fontos tényező. Mindig a legrosszabbkor tud elszakadni, amikor sürgősen szükség lenne rá. Ráadásul amit én csinálok magamnak, abban biztosan nincs hiba. A külföldi versenyeken egy sajátos módszert használtam. Érkezéskor mindig beadtam egyet amolyan tesztelésképpen, így amikor elkészült már tudtam is, mire számíthatok. A következőnél már pontosan tudtam instruálni a helyi szakembert.

A Velcz Zsolt kezei alól kikerülő ütőkkel azonban senki nem kockáztat, a tulajdonosaik biztosak lehetnek abban, hogy nem a húrozáson múlik majd a mérkőzésük sorsa. A Match-Point Teniszklub tulajdonosa ugyanis szívét lelkét teszi minden egyes darabba, még akkor is, ha a Guinness Rekordok Könyvében szereplés a tét.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline