search

Szombaton és vasárnap rendezik a női Szuper Liga négyes döntőjét, vasárnap a csoportharmadikok bentmaradási osztályozóját.

A Final Four rendezője a mogyoródi Open Teniszklub.

A hat pályás centrumban szombaton 11 órakor kezdődnek az elődöntők.

 

Tenisz-palya.hu/MTSZ * Nyírő László versenybíró honlapunknak elmondta, hogy szombaton 10.30-kor lesz a kapitányi értekezlet, ahol sorsolással eldöntik, hogy a két elődöntős párosítás (SZTE Sportmánia Szeged-MTK és Kiskút TK-Budaörsi SC) közül melyik összecsapás kerül majd a klubházhoz közeli három pályára, s ennek megfelelően melyik elődöntő meccsei lesznek a 4-6. pályákon.

- A győztesek vívják majd vasárnap a Szuper Liga döntőjét, a vesztesek pedig a dobogó harmadik helyéért csatáznak, ugyancsak 11 órától. Szakmai megjegyzés, hogy RS Soderling labdával rendezzük a meccseket, 9/11 labdacserével, minden találkozón hivatalos, ITF minősítésű bíróval. A pályán küzdők vizet és törülközőt kapnak, a csapatok tíz fős küldöttségének az MTSZ ebédet ad.

Információink szerint a szegediek komoly összeállítási problémákkal küzdenek, a Covid is nehezíti helyzetüket, így speciális engedélyt kértek a szövetségtől, hogy négy játékossal is elfogadják szereplésüket a hét végi Final Four során. Az MTK viszont vélhetően legjobbjait is csatasorba tudja dobni, hiszen pénteken délelőtt a karlsuhei WTA-verseny negyeddöntőjében megszakadt Gálfi Dalma és Bondár Anna addigi remeklése, így vélhetően 1. és 3. helyen nevezett játékosuk is megérkezik időben, s a csapat rendelkezésére tud majd állni.

A Szuper Ligában maradásért a két csoportharmadik gárda, a Fortuna SE és az újonc DEAC csatázik majd vasárnap 11 órától a fővárosi csapat otthonában, a Gyökér utcai pályákon.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline