search
Az L16-os bajnokság eredményhirdetése
Az L16-os bajnokság eredményhirdetése

Három számban hirdettek győztest a Park Teniszklubban kedden, a korosztályos csapat Ob második napján.

Az első aranyérem (L16) Szegedre, a Gellért SE-hez, a második (F18) a Tenisz Műhelyhez, a harmadik pedig Székesfehérvárra (L18), a Kiskút TK együtteséhez került.

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu/MTSZ) * A Bíró Melindával és Kis-Czakó Eszterrel pályára lépő U16-os szegedi együttes vidékbajnokként érkezett a fővárosba, s ennek megfelelően magabiztosan jutott a döntőbe, ahogy a Budapest-bajnokságon második helyezett Eperjesi Kata, Komlódi Kiara valamint Pukkai Rékai alkotta PG Tenisz is. A fináléban Bíró 6:1, 6:4-re verte Komlódit, míg Kis-Czakó 6:4, 6:4-re Eperjesit, így a párosok lejátszása nélkül dőlt el az idei bajnoki cím sorsa.

− Gratulálok a lányoknak, mindkét csoportmeccset hozták a párosok lejátszása nélkül, s most a döntőben is hasonló volt a helyzet – értékelte elégedetten csapata teljesítményét Kiss György, a Gellért SE vezetőedzője. – A finálé azonban nagyon szoros volt, a számszerű eredmény ezt nem árulja el. Meli másfél órán keresztül küzdött Kiarával egy kifejezetten jó összecsapáson, amelyből mindketten sokat tanulhatnak. Eszter mindig szoros meccset játszik Kata ellen, így volt ez most is. Utóbbi ugyanis nagyon jó játékos, csak kevésbé stabil. Ezen múlt a mérkőzés. Csütörtökön bizakodva jövünk vissza a szintén vidékbajnok U14-es leánycsapatunkkal. Az ob-ra ugyan csak négy együttes jött össze, ám így sem lehet előre jósolgatni, annyira hasonló tudásúak a csapatok. Az SVSE és a Gyula ellen egyaránt játszottunk Balatonbogláron, s bizony csak hosszas számolgatás után lett miénk a győzelem, úgyhogy most is kiélezett meccseket várunk.

Az U16-os leányok döntőjéről a vesztes fél mestere, Punyi Gábor is elismerően nyilatkozott, szerinte kifejezetten sportszerű ellenféltől szenvedtek vereséget egy olyan mérkőzésen, amelyen mindenki fejlődhetett. Komlódi Kiara is osztotta edzője véleményét, s bár a jegyzőkönyvbe ők kerültek be a páros győzteseként, ő jobban szerette volna a pályán is megnyerni azt a találkozót:

− Reménykedtem benne, hogy kötelező lesz lejátszani és megmutathatjuk, hogy még vesztett helyzetben is mindenre képesek vagyunk. Gabi bácsi ugyanis csak annyit kért a meccsek előtt tőlünk, hogy „akarjatok és szívből játsszatok”, úgy érzem, ennek az elvárásnak maximálisan megfeleltünk, éppen ezért nem is vagyunk elkeseredve a második helyezés miatt. Sőt. Nagyon büszkék vagyunk rá. Belülről is nagyon szorosak voltak a találkozók, ha mindketten extrát hozunk a mai napon, akkor talán valamelyik egyest is hozni tudtuk volna. De, mint már mondtam, így is elégedettek vagyunk, mert amit most ki tudtunk hozni magunkból azt kihoztuk.

A harmadik helyért folytatott találkozón a Fortuna SE és a BBTC SE csapott össze, és előbbi nyert 2-1-re, a párosokat itt sem kellett lejátszani, hiszen a fővárosi együttes mindkét egyéni meccsét megnyerte. A balatonbogláriak vezetőedzője, Paszér Éva szerint, reális eredmény született, éppen ezért a negyedik helyezéssel is elégedettek:

− Számunkra kész nyereség a részvétel, hiszen a leányok elsőévesek ebben a korosztályban, nagyon örülünk, hogy egyáltalán itt lehettünk az országos mezőnyben. Játékosaim számára nagyon nagy motivációs erővel bír a részvétel, a csapategység pedig az egyik legnagyobb erőnk. Az az igazság, hogy normális esetben éppen most mehettem volna el egy picit pihenni, de inkább itt vagyok velük, mert jönni akartak és jól érzik magukat. Számomra pedig ennél nincs fontosabb. A lányokat beneveztük az Ob II-es női bajnokságba és már a hétvégén kezdik is a meccseket. Ott biztosan sokat tanulnak majd, tovább erősödnek, s így jövőre ebben a korosztályban talán érmet is nyerhetnek.

 

f18 as dobogof18 as dobogoAz F18 dobogósai

 

Az U16-os leányok döntőjét követte az U18-os fiúké, amelyben ismét a PG Tenisz volt érdekelt, ám ezúttal a Tenisz Műhely gárdája állt a háló másik oldalán. A szintén hat csapatosra olvadt mezőnyben a döntő a lehető legizgalmasabban alakult, hiszen Sztasák Jonatán (TM) 7:6, 6:4-re verte Miljanic Markót (PG), Dancsák Márton (PG) pedig 6:3, 7:5-re Csermák Bálintot. Az egyeseket követően tehát 1−1-re állt a találkozó, s jött a mindent eldöntő páros. A küzdelem pedig folytatódott, óriási csata alakult ki a két együttes között. Végül a Tenisz Műhely játékosai bírták jobban idegekkel és 6:4, 6:7, 10-7-re nyertek, s vele az országos bajnoki címet.

A nap végén az U18-as leányok legjobbjai is felállhattak a dobogóra, hiszen a játékot vállaló öt csapatból a Sarkadi Lendület végül visszalépett. A maradék négy együttes így egy nappal korábban zárta az Ob-t, hiszen körmérkőzéssel döntötték el az elsőség sorsát. Az aranyérem a Fehérvár Kiskút Tk játékosainak Kántor Annának és Badics Millának a nyakába került, míg az MTK Budapest a második, a PG Tenisz pedig a harmadik helyen végzett.

A házigazda MTK Budapest leánycsapatait Csurgó Virág irányítja az országos bajnokságon, aki szerint korántsem véletlen, hogy az U14-esek között ezúttal nem tudtak csapatot kiállítani.

− Bár Molnár Kitti még csak tizenöt éves, de vele nagyon is ütőképes csapatot tudtunk kiállítani a legidősebb leányok között – magyarázza Csurgó Virág a klubnál tapasztalható, mégis általános tapasztalatait az Ob-döntő kapcsán. – Ám tudomásul kell vennünk, hogy éppen kifutóban van egy nagyon eredményes és jó korosztály. A tizenhat évesek között két csapatot is tudtunk indítani a Budapest-bajnokságon, amelyből az országosra egyet csináltunk ezzel megszerezve az ötödik helyet. Alattuk azonban pillanatnyilag nagyon kevesen vannak, úgy érezzük, hogy a lányok között csökkent a versenytenisz iránti érdeklődés. Az viszont öröm a számunkra, hogy Molnár Kitti a nyár elején tapasztalt hullámvölgyet követően ismét egyre jobb formában játszik, az utóbbi hetekben nemzetközi sikereket ért el. Ebben bizonyára nagy szerepe van annak, hogy támadóbb játékot kérek tőle, amely egyre jobban megy neki. Egyébként nagyon jó alany, jól dolgozik, beleteszi a fejlődéshez szükséges munkát. Remélem, hogy a külföldi utaztatása is megoldott lesz, hiszen neki most már a nemzetközi mezőnyben kell egyre nagyobb tapasztalatot szereznie.

Az U16-os fiúk maximális létszámmal, vagyis nyolc csapattal kezdték meg a korosztályos Ob-n való szereplést. Az egyik esélyes csapat számára azonban meglehetősen balszerencsésen alakultak a dolgok. Pontosabban a bajnokság időpontja. Az SVSE-GYSEV elsőszámú játékosa, a válogatott kerettag Sift Barnabás ugyanis szerdán már nem segítheti csapatát.

− Sajnos az első tanítási napról nem engedték el a legjobb játékosunkat, ezért a folytatásban erősen megcsappannak majd az esélyeink – jegyezte meg szomorúan Úr Csaba, az SVSE vezetőedzője. – Pedig én tényleg mindent megpróbáltam, de az igazgató ezúttal hajthatatlan volt. A vidékbajnokságot megnyert csapatunk számára így most egy egész éves munka vész kárba. Nincs más választásunk, mint sportszerűen, nélküle folytatni az ob-t.

Korosztályos csapat Ob. Budapest.
Leányok
L16:
1. Gellért SE, 2. PG Tenisz, 3. Fortuna SE, 4. BBTC SE, 5. MTK Budapest, 6. SZVUK SE
L18:
1. Fehérvár Kiskút TK, 2. MTK Budapest, 3. PG Tenisz, 4. Panakor TK, 5. Sarkadi Lendület
Fiúk
F18:
1. Tenisz Műhely, 2. PG Tenisz, 3.Marso TC, 4. SVSE, 5. MTK Budapest, 6. MTK Budapest 1888

 

l18 as dobogo mtk kiskut pgl18 as dobogo mtk kiskut pgAz L18 dobogósai: MTK, Kiskút, PG

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline