search
A Gellért SE csapata a korosztályos vidékbajnokságon
A Gellért SE csapata a korosztályos vidékbajnokságon

Tavaly ősz óta Kiss György vezetőedzőként irányítja a mindennapi munkát Szegeden, a Gellért SE klubjában.

Kuhárszky Zoltán szakmai mentorral nagy egyetértésben dolgoznak, akitől a korábbi I. osztályú játékos sokat tanul edzőként.

A Gellért SE a korosztályos vidékbajnokság pontversenyében az SVSE mögött a második helyen végzett.

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu/MTSZ) * Tízévnyi kihagyást követően, tavaly ősszel tért vissza a teniszpályára Kiss György, aki játékosként a kétezres években egy évtizeden át volt tagja a hódmezővásárhelyi Hód TC csapatának, amellyel hatszor bajnoki címet is nyert. A békéscsabai születésű szakember igen későn, 11 évesen kezdett el teniszezni, majd Csongrádra került, ahol Papp Sándor tanítványa lett. Tizennyolc esztendősen ötödik volt a hazai korosztályos ranglistán. Edzőjét Sopronba is követte, itt Úr Csaba kapcsolódott be a képzésébe.

− Sanyira csak a legnagyobb hálával tudok visszagondolni, hiszen négy év alatt juttatott el az élvonalba, neki köszönhetem, hogy hazai szinten végül közel tíz éven át a legjobbak között játszhattam, de Csabának is óriási része volt ebben – emlékszik vissza fiatalságának meghatározó személyiségeire Kiss György, aki a felnőtt vidékbajnokságokon egyesben, párosban és csapatban egyaránt szerzett aranyérmet, az ob-n döntőt játszott, több mint egy évtizeden át volt I. osztályú játékos, több tornának győztese. Fiatalon, 23 évesen kezdett edzősködni, jóideig párhuzamosan még játszott is. Nem is akárhol, a hódmezővásárhelyi első osztályú csapatban, majd Németországban. Később magántanítványokat vállalt.

– Jónéhány éven át kimaradt a tenisz az életemből, s bár hiányzott, igazi feladatra, komoly kihívásra vártam. Nem szeretek semmit sem tessék-lássék módon csinálni, ezért volt ez a szünet. A sors azonban tavaly ősszel felkínált egy nagy lehetőséget, amelyet megragadtam.

Az ajánlat Gellért Ákostól és Kuhárszky Zoltántól érkezett, utóbbi szakmai mentorként felügyeli a Gellért SE-ben folyó munkát, a mindennapi feladatok irányítására azonban egy tapasztalt vezetőedzőre volt szükségük. Kiss György örömmel vállalta a felkérést, s az eltelt hónapok igazolják a közös munka eredményességét:

− Kuhárszky Zoltán nem tud folyamatosan és személyesen részt venni a szegedi edzéseken, de az ő szellemiségében dolgozunk, s úgy érzem, ez a felállás nagyon jól működik. Rendszeresen megbeszéljük a teendőket, egyeztetjük a játékosok programját és a személyre szabott fejlesztési terveket. Nekem sokat jelent a segítsége, van mit tanulnom tőle. Bíró Melinda, Tóth Ákos János, Buchholcz Bora, Kis-Czakó Eszter és Temesvári Balázs pillanatnyilag a kiemelt keret tagjai, rájuk különösen nagy figyelem irányul. Nagyon jó feltételek között dolgozunk, a vidékbajnokságra például kilenc csapattal és három edzővel utazhattunk Balatonboglárra. Az ehhez szükséges hátteret Gellért Ákos és cége, a Naturtex biztosítja.

 

gellert se l14 es videkbajnok biro kis czako eszter sonkodi lena zador petragellert se l14 es videkbajnok biro kis czako eszter sonkodi lena zador petraA Gellért SE L14-es vidékbajnokai: Bíró Melinda, Kis-Czakó Eszter, Sonkodi Léna és Zádor Petra

 

A Gellért SE-nél jelenleg körülbelül 150 gyermek teniszezik, ebből húsz versenyez rendszeresen. Duba Krisztina foglalkozik a legkisebbekkel, az öt-hat éves kezdők és a picit nagyobbak nála ismerkednek meg a sportág alapjaival. Körülbelül hatvan-hetven gyerek fordul meg évente a kezei alatt. A szakember immáron húsz éve oktatja a szegedi apróságokat, híres türelméről és remek pedagógiai érzékéről. Kiss György a saját kisfiát is hozzá íratta be tanfolyamra. Szerinte ugyanis Krisztina nem csak tanítja a gyerekeket, de meg is szeretteti velük a teniszt.

− Úgy gondolom, hogy a sportág szeretete elengedhetetlen, hiszen aki a versenyzést választja, arra később nagyon kemény évek várnak, amit nem lehet utálattal végig csinálni – véli Kiss György, akinek munkáját pillanatnyilag Susányi Zsófia, Sonkodi Bálint, Trója Gréta és Ajkay Norbert segíti. Előbbi három elsősorban a versenyzőkre figyel, a vezetőedzővel egyetemben. – Igazi klubrendszert alakítottunk ki, a szakmai munkát szigorúan együtt végezzük. Létrehoztunk egy saját kiválasztási rendszert is, ami a későbbi sikereket alapozza meg. A heti kétszeri speciális erőnléti edzést Matics Heni irányítja, aki egyben gyógytornász is, így nála az erősítésekre és gyógytorna jellegű korrekciókra kerül sor. A jobbak minden nap edzenek, és arra törekszünk, hogy ez minél kevesebbe kerüljön a szülőknek. A tagdíjaink a piaci ár alatt vannak, ám ha eredményesek akarunk lenni, ezt nem is csinálhatjuk másképpen. Célunk, hogy minél jobb játékosokat neveljünk.

A Gellért SE edzői ugyanakkor arra is figyelnek, hogy ők kísérjék el a fiatalokat a meccsekre. Nemcsak azért, hogy ezzel tovább könnyítsék a szülők dolgát, de azért is, hogy minél hamarabb önállóságra neveljék őket. A jövőbeni versenyzők számára ugyanis ez az egyik legfontosabb tulajdonság. A pályán és azon kívül egyaránt.

A közelmúltban befejeződött korosztályos vidékbajnokságon is remekül szerepeltek. Az egyesületi pontversenyben az SVSE mögött a második helyén végeztek. Kilenc csapat, 23 egyéni és 10 páros nevezettjük, összesen öt aranyat, két ezüstöt és két bronzot nyert.

 

a videkbajnoksaga videkbajnoksagKorosztályos vidékbajnokság: második helyen a Gellért SE, a dobogó tetején az SVSE

 

A már említett százötven fős gyereksereg ugyanakkor úgy jött össze, hogy eddig még egyetlen helyi oktatási intézménnyel sem kötöttek együttműködési szerződést. Kiss György szerint azonban az új tanévben iskolai és óvodai programot is szeretnének indítani, hogyha minden jól alakul.

− Számunkra tényleg nagyon fontos, hogy igazi közösséget hozzunk létre, amelyben a gyerekek szinte otthon érzik magukat. Ezek a fiatalok szerencsére nagyon rendesek, lelkesek, akik szeretnek teniszezni. Csak támogatni kell őket és pozitív szemlélettel kísérni őket az útjukon. Jó látni, hogy az edzés után is gyakran ott maradnak a pályán, amiben biztos az is szerepet játszik, hogy Melinda és Jancsi már igazi példakép a számukra. A mi munkák alapja pedig a szeretet, ami nélkül nem is lehet gyerekekkel foglalkozni – fogalmazza meg ars poétikáját Kiss György, aki a saját jövőjét is ismét a teniszpályán képzeli el.

*

A Gellért Tenisziskola nyári háziversenyt is rendezett, harminc játékos részvételével. "Szuper hangulatban telt a délután, versenyzőink izgalmas meccseket játszottak. A nap megkoronázásaként tábortüzet gyújtottunk és sütögettünk, közben kicsik és nagyok bandázhattak együtt. Büszkék vagyunk versenyzőinkre, és mindenkinek köszönjük a részvételt és a segítséget!""- olvasható a klub Facebook-bejegyzésében.

Eredmények, I. csoport:: 1. Bohus Dominik, 2. Kulcsár Meike, 3. Pásztor Kristóf, 4. Ladányi Eszter, 5. Dervarics Viola, 6. Forrai Boldizsár, 7. Balázs Dorina. - II. csoport: 1. Kovács Míra, 2. Kotormán Bertina, 3. Baranyai Csenge, 4. Forray Sári, 5. Kovács Patrik, 6. Papp Niki, 7. Pék Kitti

 

gellert hazi 2021gellert hazi 2021

 

 

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline