search
Orosz Mária, Orosz György, Farkas Tamás, Illés Gabriella és Dani Vilmos
Orosz Mária, Orosz György, Farkas Tamás, Illés Gabriella és Dani Vilmos

Több mint száz résztvevővel, Budapesten rendezték meg a 36. Toyota Országos Orvos Teniszbajnokságot. A torna legidősebb résztvevője, a 90 esztendős Kovács Árpád a viadal fair play díját is kiérdemelte, hiszen a fiatalabbak, vagyis a 80+-osok között volt kénytelen indulni. A hagyományos viadal résztvevői egyetértettek abban, hogy a sport segítette őket a civil élet sikereihez.

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu/MTSZ) * „Jó látni, hogy az egészségügyben dolgozók a saját egészségükért is tesznek valamit, sőt, még a járvány alatt is szántak időt a felkészülésre, jóllehet áldozatos és kimerítő munkát végeztek az elmúlt közel másfél évben!”

Többek között ezekkel a szavakkal nyitotta meg a Magyar Orvosteniszezők Társaságának idei hivatalos bajnokságát az esemény fővédnöke, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem rektora, Merkely Béla. A háromnapos torna, a 36. Toyota Országos Orvos Teniszbajnokság pedig nem is szólt másról, mint a sport, azon belül pedig a tenisz, és az egészség kapcsolatáról.

 

orvosbajnoksag megnyitoorvosbajnoksag megnyitoMegnyitó. Balról: Sütő Csilla MTSZ-főtitkár, Bakai-Nagy Zita, Újbuda alpolgármestere, Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és Pethes Ákos, a Magyar Orvos Teniszezők Társaságának elnöke

 

A viadalon ugyanis a nyílt amatőr kategória mellett a 40+-tól egészen a 80+-ig sorakoztak a kategóriák. Sőt, Kovács Árpád személyében egy 90+-os induló is volt, aki korosztályának egyetlen képviselőjeként a fiatalabbak között volt kénytelen pályára lépni. A sportkórház korábbi ismert szülész-nőgyógyász főorvosa, egykori válogatott gyorskorcsolyázó, a Magyar Röplabda Szövetség alapító tagja, női válogatottjának pedig közel 25 éven át orvosa, csak negyvenen túl kezdett el komolyabban teniszezni, Vad Dezsőtől kapta az első leckéket.

− A tatai edzőtáborok idején kezdtünk ütögetni a kollégákkal, ezért autodidakta módon tanultam, sok rossz mozgásforma beidegződött, mire jó kezekbe kerültem – emlékszik vissza a hetvenes évek végére Kovács doktor, akit igen nagy tisztelettel vettek körbe kollégái a Feneketlen-tónál, s szinte mindenki páratlan fiatalságának titkáról faggatta. – A mozgást, és a légzést sohasem szabad abbahagyni. Ameddig lépni tudok, addig teniszezek is. Heti kétszer játszom, háromszor megyek uszodába, ahol a saját programomat veszem végig. Húsz perc hátúszás, húsz perc futás és húsz perc speciális gerinctorna. Természetesen utóbbi kettő is a vízben. Sajnos a koronavírus-járvány idején csak a tenisz maradt, ami most meg is látszott a kondimon. Azért én ennél gyorsabb voltam, a jégen is a sprintszámokban jeleskedtem.

A torna legidősebb résztvevőjeként fair play díjban részesülő Kovács Árpád február 27-i kilencvenedik születésnapja óta minden hónapban ünnepel, így a vasárnapi díjkiosztók idején is éppen hónapfordulós volt. Az orvosok bajnokságát pedig eddig még soha nem hagyta ki, harminchatodik alkalommal volt az indulók között.

 

orvos 4orvos 4Balról: Misley Endre, az idén 90 éves Kovács Árpád, Gara Imre és Szánthó József

 

A pénteki nyitónapon, azonban volt egy valódi születésnapos is, a 80+ kategóriában végül ezüstérmet szerző Mislay Endre, aki június 25-én töltötte be a 82. életévét. A 70.-ket is a bajnokságon, csak éppen Szentesen ünnepelte. Igaz, akkor még debütáns volt.

− Mindig is sportosan éltem, de csak az egyetemen kezdtem el teniszezni, és sokáig nem is tudtam ezekről a bajnokságokról – meséli Misley doktor, aki Vas megye középiskolás tornászbajnoka volt, majd rúdugró lett belőle, a sárvári gimnáziumban a mai napig nem döntötték meg az általa homokban, bambuszrúddal ugrott csúcsot. – Az utóbbi tizenkét évben azonban valamennyin részt vettem és szinte mindig dobogós helyen végeztem. Szentesen azonnal nyerni tudtunk a párommal, senki nem ismert minket, amolyan fekete lovak voltunk. A szülészet nagyon strapás szakma, számomra azért fontos a sport, hogy orvosként helyt tudjak állni. Az egyetem óta nemcsak teniszezek, de síelek, vízisíelek és vitorlázok. A rendelőmben éppen ezért nemcsak az általam világra segített gyermekek képe sorakozik, de bizony a sporttal nyert kupák és érmek is. Persze előbbiek többen vannak, de azért utóbbiból is van elég.

Köztük egy világbajnoki bronzérem egyéniben, ezüstérem párosban, amelyet a 2019-es vilniusi orvos tenisz vb-n nyert. A harmadik helyezés máig felejthetetlen élmény számára, különösen az út miatt, ami oda vezetett. Kiemelt teniszezők sorát verte, nehéz meccseket játszva állhatott fel egy svéd és egy japán kolléga mögé a dobogóra. Formáját ő is heti kétszeri edzésekkel tartja, amit télen síeléssel, nyáron vitorlázással egészít ki. Felesége is orvos, aki éppen ezért mindig is megértette, hogy életének kiemelkedően fontos része a sport.

S bár az idei bajnokságon is több mint száz induló volt, a legtöbb résztvevő nagyon is jól ismeri egymást. Dani Vilmos is a közkedvelt személyiségek közé tartozik, ráadásul ő több szálon is kötődik a hazai teniszélethez. 1995 és 2013. között, tizennyolc éven át volt az MTSZ válogatott kereteinek orvosa, és gyermekei, Beáta és Dániel is teniszeztek a BSE-ben, amelynek 1973-tól volt egyesületi doktora. Ahogy ő fogalmaz, őt is elkapta a teniszszülői betegség, különösen fia esetében, aki korosztályos válogatott, majd I. osztályú versenyző lett. S bár unokái, Gréta és Kristóf, kosárlabdázik, illetve focizik, teniszezni azért mindketten megtanultak.

− Édesapám Nagybánhegyes körorvosa volt, édesanyám tanítónő, nagybátyám pedig az általános iskola testnevelője – idézi fel gyermekkorát Dani doktor, aki a középiskolai éveit már a sportjáról méltán híres orosházi gimnáziumban töltötte, kosárlabdában, kézilabdában, labdarúgásban és atlétikában pedig az intézmény válogatottjának is tagja volt. – Nagybátyám kiváló tanárként nemcsak engem, de társaimat is megfertőzte a sport szeretetével. Szegeden végeztem az egyetemet, amelynek kosárlabda csapatával az élvonalban játszottunk. Ám amikor dolgozni kezdtem, éreztem, hogy nem fog beleférni az időmbe. Hetvenegyben kerültem fel a fővárosba és ekkor kaptam az első teniszórát Bíró Jánostól, itt a Feneketlen-tónál.

„Felejts el minden sportágat, amit eddig űztél, hiszen itt a karodat meghosszabbítja egy ütő, és a labdát azzal kell majd eltalálnod” – szólt az első edzői utasítás, s bizony igaza volt a legendás mesteredzőnek, Dani Vilmosnak ugyanis kellett egy kis idő, míg belejött a játékba. A BSE játékosa lett, majd az egyesület orvosa, később pedig a válogatottaké. Az aranydiplomáját idén átvevő, negyvenkét éve családorvosként dolgozó szakember szerint az átlagemberek számára is nagyon fontos a sport, s erre valamennyi páciense figyelmét fel is hívja.

− A rendszeres testmozgás, az egészséges táplálkozás és életmód az alapja annak, hogy sokáig aktívak maradhassunk. Úgy gondolom, mindenkit rá lehet venni a mozgásra, csak elhatározás kérdése az egész. Fontosak a példaképek, az élsportolók is, hiszen őket látva a változásra is könnyebb rászánnunk magunkat. S bár játékosként nem sikerült, a sportorvosok világszervezetének kongresszusai révén megcsináltuk a Grand Slamet, ezért is mondom, hogy fantasztikus közeg a tenisz, amihez jó tartozni. Egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy a kollégák ilyen nagy számban vesznek részt ezen az eseményen, hiszen az orvostársadalom a saját bőrén érzi a sport pozitív biológiai, pedagógia és társadalmi hatásait – összegzi véleményét Dani Vilmos, aki 2001 óta résztvevője a hazai és a külföldi orvos-versenyeknek, egyik legszebb emlékként mégis az ausztrálok elleni Davis Kupa találkozót idézi fel, amelyen először ült hivatalosan a teniszválogatott melletti orvosi székben.

Huszonkét világbajnoki címével nemcsak a hazai, de bizony a világ egyik legeredményesebb teniszező orvosa is Bágyi Kinga, aki tízévesen Nyíregyházán kezdett játszani, majd az NYVSC játékosaként korosztályos vidékbajnokságot nyert, országos szinten rendre a legjobb 10-15 között volt az akkoriban még jóval népesebb ranglistán. A tanulás miatt azonban érettségi előtt búcsút intett a versenyzésnek, majd a debreceni egyetemi évek alatt, a DEAC női csapata révén újrakezdte a játékot.

− Az első és a másodosztály között ingáztunk, hiszen a tanulást nem volt könnyű összeegyeztetni a komoly edzésekkel, de a szívünk vitt előre és igazunk lett, valahogy mindig megoldottuk – idézi fel az egyetemi évek alatti nehézségeket a doktornő, aki nemcsak a Debreceni Egyetem fogorvos-tudományi karának dékánja, de a Szuper Ligába idén feljutott DEAC női teniszcsapatnak is a lelke. – Nagyon büszke vagyok arra, hogy a debreceni orvoskar egyetemistáival sikerült az élvonalba kerülni. Saját példámból okulva tudom milyen nehéz nekik, de próbálom összetartani az együttest. Nagyon jó játékosaink vannak, így bizakodó vagyok a jövőt illetően. A sport nagyon sokat segített abban, hogy a civil életemben is sikeres legyek, a tenisz tanított meg arra, hogy folyamatosan alkalmazkodni kell, és felállni a padlóról is. Ennek nagy része volt abban, hogy ilyen fiatalon a jelenlegi pozíciómba kerülhettem. A teniszben csupán a gyermekeim születése miatt voltak kihagyások, s bár mindketten sokáig játszottak, leányom Hanga végül rúdugró lett, amiben ma már többszörös bajnok és csúcstartó.

 

orvos 5aorvos 5aDomonyai-Korsós Rita és Domonyai István, Bágyi Kinga és Pintér László, valamint Szentkirályi Éva és Szentkirályi Péter

Kollár László szerint (aki feleségével, Harazin Piroskával a debreceni A Mozgó Cívisért Egyesület egyik vezetőjeként az esemény fő szervezője) az utóbbi években nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a medikusokat is bevonják a bajnokságba, idén már nyolc férfi és öt nő képviselte az „utánpótlást”. Ez azért is különösen nagy szó, mert a vizsgaidőszak is éppen most zárul. A debreceni szakember szerint a négy orvosegyetem hallgatói önkormányzata is segítségükre volt, információs csatornáikon keresztül népszerűsítik az eseményeiket.

A Magyar Orvos Teniszezők Társaságának elnöke, Pethes Ákos néhány esztendeje vezeti a testületet, amely az első bajnokság idején, 37 évvel ezelőtt alakult. Eddig egyetlen esztendőben nem rendezhették meg a hagyományosan június utolsó hétvégéjén sorra kerülő tornájukat, mégpedig tavaly, a koronavírus-járvány miatt. A kezdetek Baliga Judit, Magyarosy Edina, Bondár Gábor, Borsay János és Orosz György nevéhez fűződnek, akik mind első osztályú kiváló hazai játékosok voltak, s természetesen orvosok. Ők szerezték az első magyar aranyakat az orvosok világversenyén, s olyan hagyományt teremtettek, amelyre nemcsak ők, de követőik is méltán lehetnek büszkék.

− Abban az időben nagyon nehéz volt szponzorokat szerezni az utazásokhoz, ám mára ezek a problémák is megoldódtak – beszél a kezdetekről Pethes Ákos, ortopéd-traumatológus-sportorvos, aki több mint 30 éve teniszezik az OSC-ben. – A bajnokság számunkra igazi ünnep, felválta vidéken és a fővárosban rendezzük, jártunk már Fehérgyarmaton és Debrecenben is. Mindenhová örömmel megyünk, ahol a környezet fogékony a teniszre. Próbáljuk tartani a színvonalat, miközben bővülni is szeretnénk, s minél több orvoskollégát bekapcsolni a körforgásba. A bajnokság alatt szeretnénk minél több meccsre lehetőséget adni, amiben idén is nagy segítségünkre volt Droppa Erika, aki az első tornán még játékvezetőként, hosszú évek óta azonban már versenybíróként segít a lebonyolításban. Sok az elszívó erő, amely a tenisz ellen dolgozik, ennek ellenére sokan vagyunk, s remélem ez a jövőben is így lesz!

 

orvos 7aorvos 7aA főszervező Harazin Piroska mellett Péterffy Erzsébet és Péter Zsuzsanna, valamint Perényi Gizella és Végh Gizella párosai

 
Férfiak
40+: 1. Kelle György, 2. Domonyai István, 3. Almai Péter és Jakab Tamás
45+: 1. Szentkirályi Péter, 2. Varga Zoltán, 3. Kovács Attila és Marsovszky László
50+: 1. Zsembery Ákos, 2. Orosz László 3. Orosz György és Bagdán Péter
55+: 1. Orosz László, 2. Rák Péter, 3. Kovács Péter és Pethes Ákos
60+: 1. Kopcsó István, 2. Berczi Viktor, 3. Füle Attila és Komoróczy Péter
65+: 1. Böröcz István, 2. Kosztka Imre, 3. Füle Attila és Vancsura Tamás
70+: 1. Füle Lajos, 2. Ádám István, 3. Sas György és Almai János
75+: 1. Francia László, 2. Ádám István, 3. Szánthó József és Vitályos Iván
80+: 1. Gara Imre, 2. Misley Endre, 3. Kovács Árpád
Férfi amatőr: 1. Varga Zoltán, 2. Bérczi Ákos, 3. Csempesz Ferenc és Tassy Péter
Nyílt: 1. Wagner Vince, 2. Szentkirályi Péter, 3. Dózsai Dávid
Vigasz: 1. Géczy Béla, 2. Farkas Péter, 3. Béres Péter és Neuwirth Tamás

Páros
45+: 1. Czuczor Huba, Pongrácz Kristóf, 2. Fekete András, Zsembery Ákos, 3. Hugyák Ádám, Kovács Attila
55+: 1. Orosz László, Rák Péter, 2. Kovács Péter, Pethes Ákos, 3. Farkas Péter, Farkas Tamás és Spenik Vladimir, Tóth Csaba
65+: 1. Móritz András, Orosz György, 2. Füle Attila, Füle Lajos, 3. Kosztka Imre, Komoróczy Péter és Boronkai Gusztáv, Vancsura Tamás
70+: 1. Boronkai Gusztáv, Sas György, 2. Dani Vilmos, Kotányi Péter, 3. Almai János, Füle Lajos
75+: 1. Francia László, Soltész János, 2. Szentkirályi István, Vitályos Iván, 3. Gara Imre, Misley Endre

Férfi páros, nyílt: 1. Horváth Zsolt, Wagner Vince, 2. Domonyai István, Kelle György, 3. Csempesz Ferenc, Kövér Krisztián

 

orvos 1aorvos 1aFarkas Tamás, Rák Péter, Orosz László, Kovács Péter és Pethes Ákos

 

Nők
50+: 1. Bágyi Kinga, 2. Suri Csilla, 3. Illés Gabriella
60+: 1. Baliga Judit, 2. Gottwald Katalin, 3. Ujlaky Ildikó
70+: 1. Péterffy Erzsébet, 2. Végh Gizella, 3. Péter Zsuzsanna
Nyílt: 1. Beck Katalin, 2. Villányi Réka, 3. Bleicher Nóra

Női páros
45+: 1. Illés Gabriella, Suri Csilla, 2. Fekete Andrea, Makara Judit, 3. Lohinszky Júlia, Stohl Viktória
65+: 1. Perényi Gizella, Végh Gizella, 2. Péter Zsuzsanna, Péterffy Erzsébet
Nyílt: 1. Bleicher Nóra, Lukács Laura, 2. Marázi Judit, Orosz Mária

Vegyes páros
45+: Suri Csilla, Kopcsó István, 2. Beck Katalin, Ágoston Péter, 3. Fekete Amndrea, Fekete András
55+: 1. Illés Gabriella, Farkas Tamás, 2. Orosz Mária, Orosz György, 3. Végh Gizella, Sas György
70+: 1. Perényi Gizella, Boronkai Gusztáv, 2. Péterffy Erzsébet, dr. Szentkirályi István, 3. Péter Zsuzsanna, Szánthó József
Nyílt: 1. Villányi Réka, Villányi Balázs, 2. Marázi Judit, Sarkadi István, 3. Boros Andrea, Czuczor Huba

"CIVIL" KATEGÓRIÁK
Férfi páros, nyílt: 1. Szentkirályi Péter, Szentkirályi Szabolcs, 2. Pavlik Attila, Pavlik András, 3. Neuwirth Tamás, Kollár László
Vegyes páros, nyílt: 1. Bágyi Kinga, Pintér László, 2. Domonyai-Korsós Rita, Domonyai István, 3. Szentkirályi Éva, Szentkirályi Péter
Medikus férfi egyes. 1. Pintér Máté, 2. Pintér László, 3. Závoti Olivér és Molnár Kristóf
Medikus női egyes: 1. Punyi Anna, 2. Leiti Viktória, 3. Stefanics Réka

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline