A Mark Gellard által vezetett csapat támogatásával nyerte meg a floridai 25 ezer dollár pénzdíjazású ITF-tornát Udvardy Panna.
Az Egyesült Államokban élő fiatal magyar teniszezőnő úgy érzi, hogy egészen más mentalitással lép pályára, amióta profi team áll mögötte.
Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu/MTSZ) * Eddigi karrierje legnagyobb sikerét érte el vasárnap Udvardy Panna (WTA 323.) a floridai Naples városában megrendezett 25 ezer dollár összdíjazású ITF-torna megnyerésével. A kaposvári születésű, 22 éves játékos utoljára 2017 szeptemberében, Székesfehérváron diadalmaskodott egyesben, ám az még egy 15 ezer dolláros viadal volt. Párosban azóta többször sikerült győznie, idén már kétszer is, Buenos Aires-ben, majd Cordobában. Utóbbi tornán egyesben is döntős volt, ám akkor még nem sikerült teljesítményére feltenni a koronát. Az Egyesült Államokban készülő magyar teniszező idén láthatóan minden eddiginél jobb formában van.
Vajon mi változott a korábbiakhoz képest, mi áll a sikerei hátterében? – tettük fel a kérdést Udvardy Pannának.
− Tavaly decemberig kell visszamennünk az időben, akkor váltottam ugyanis edzőt. Mark Gellard ismert brit coach keresett meg az egyik győzelmemet követően, mert fantáziát látott a játékomban. Addig egy akadémián készültem, ahol a körülmények ugyan biztosítottak voltak, de mindent magam intéztem. Mark megjelenésével egy profi csapat állt mögém. Az argentin Cristian Kordasz személyében most már utazóedzőm is van, és szponzort is találtak. Korábban rengeteg időm ment el az edzések szervezésére, tervezésére, a versenyek helyes kiválasztására, s bármennyire is igyekeztem ezt jól csinálni, azért még mindig egy fiatal játékos vagyok, minden idegszálammal a meccseimre kellene koncentrálnom. Nagyon örülök, hogy ez most lehetségessé vált, és annak is, hogy ilyen gyorsan eredményt tudtam produkálni.
− Ennyire fontos a jó csapat, és a jó szervezés?
− Igen, ennyire. Egy teniszező sikere ugyanis olyan sok apró dolgon múlik, hogy szinte képtelenség egyedül mindenre figyelni. Az étkezésemmel éppúgy törődnek, mint az általános közérzetemmel. Állandóan egyedül utazni, és megoldani a problémákat, nem volt könnyű. A sportpszichológus sem azért foglalkozik velem mostantól, mert általános nehézségeim vannak, hanem azért, hogy bármilyen kérdésemmel nyugodtan fordulhassak hozzá. Ő is sokat segített abban, hogy más felfogásban játszhassak, s ez éppen a legutóbbi tornán volt nyomon követhető.
− Mire gondol?
− A mexikói Contreras Gomez elleni elődöntőm volt a legnehezebb, pedig a meccs nagyon jól indult. Simán nyertem az első szettet. A másodikban azonban három-nullás vezetésnél elkezdtem izgulni, és már az járt a fejemben, ha így haladok, megnyerhetem a meccset. Pedig csak a pillanatra kellett volna koncentrálnom és menni tovább, ahogy addig tettem. Persze, hogy elment a második szett és a harmadikban kellett dűlőre vinnem a dolgot. Először tudtam alkalmazni azt, amit az utóbbi hónapokban tanultam: a meccsnek akkor van vége, amikor kezet fogunk. Egy perccel sem korábban. Alapvetően soha nem volt problémám az önbizalmammal, ám amikor egy találkozó rosszra fordult, akkor gyakran elkezdtem kételkedni magamban. Most már tudom, hogy ez hiba, ehelyett az ellenfél dolgát igyekszem a lehető legjobban megnehezíteni, egyetlen könnyű labdát sem adva neki. Ezzel a hozzáállással pedig végül a meccs sorsa is fordulni fog.
− Változott-e bármiben is a játéka, vagy egyszerűen a mindennapjaiba bevezetett rendszer az, ami meghozta most gyümölcsét?
− Most tökéletesen egyben vagyok, ez igaz. A játékom ugyanakkor Mark hatására nagyon letisztult. Technikailag is csiszoltunk néhány dolgot, ez igaz, például a szervám nagyon sokat fejlődött, de nem ezen a téren történt a legtöbb változás. Azt látom sokkal világosabban, ki ellen, mikor, mit és hogyan kell játszanom, tehát igazából a taktikai érzékemet fejlesztettük. Összességében teljesen más felfogásban lépek pályára, mint korábban.
− Mindig is nagy figyelmet fordított az erőnléti edzésekre. Ezen nem változtattak?
− Dehogy változtattunk. A mai teniszben a kondi az az alap, amire építeni lehet, ezt én itt Amerikában már régen megtanultam. Sokan mondták is nekem, hogy túlzásba viszem, pedig ez nem így van. Bizony, naponta kétszer-háromszor is van valamilyen erőnléttel kapcsolatos edzésem. Ennek köszönhetem, hogy két évvel ezelőtti térdsérülésem óta semmi bajom nem volt. Amikor két hétig, mondjuk a versenyek, miatt nem tudok rendesen kondizni, azt azonnal megérzem. A pálya szélére kifutva a térdem jelzi, hogy nincs elég izom, ami megvédje. Most is öt kemény meccset játszottam le és este már egy százezer dollár összdíjazású torna kvalifikációjában lépek pályára, mégsem vagyok fáradt, nincs izomlázam, nem fáj semmim. És ez csak és kizárólag annak köszönhető, hogy keményen kondizom, akár súlyokkal is. Amikor tavaly bemutató tornákon vettem részt, láttam, hogy a legjobb férfi játékosok is simán guggolnak százötven kilókkal, a teniszüknek ez egy percig sem árt. A jelenlegi csapatomnak köszönhetően azonban nem is terhelhetném túl magam, hiszen ezen a téren is ellenőriznek.
− A vasárnapi győzelemnek köszönhetően a világranglistán is ugrani fog előre. Mik a tervei a közeljövőben?
− Sajnos az ITF-tornák pontjai kis késéssel érkeznek meg a WTA-hoz, ezért csak jövő héten várható ez az ugrás. Az élő ranglista szerint a kétszáznyolcvanadig helyre fogok feljönni, tehát végre bent leszek a legjobb háromszázban. Ez eddig még sohasem sikerült, s innen már csak néhány jó eredmény kell ahhoz, hogy kétszáznegyven alá menjek és felférjek a Grand Slamek kvalifikációs táblájára. Az idei évre ez a nagy célom, ha szerencsém lesz akár már Wimbledonban is indulhatok, ha nem, akkor a US Openen debütálhatok. Ehhez persze ugyanúgy kell edzeni és küzdeni tovább, ahogy eddig tettem. Sőt, talán még jobban. Ám az mindenképpen könnyebbséget jelent, hogy egyre világosabban látom magam előtt a célomat, és egyre közelebb vagyok hozzá. A mérkőzéseken bármi megtörténhet, nekem az a dolgom, hogy mindent megtegyek a győzelemért. Ahogy ma este is, a japán Kyoka Okamura ellen, aki jelenleg kétszázhatvanadig a világranglistán.