search
Halmos Kornél és Gubi Trisztán
Halmos Kornél és Gubi Trisztán

Gubi Trisztán és Halmos Kornél nyerte a fiú párost a Soroksáron rendezett U16-os TE-tornán.

Egyesben Molnár Kitti volt a legeredményesebb, ő az elődöntőben búcsúzott.

A Sori Kupára a környező országokból a legjobb korosztályos játékosok érkeztek, ennek is köszönhető a magyar fiatalok gyengébb szereplése.

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu/MTSZ) *A hétvége nemcsak a teraszok nyitásáról szólt, de a szabadtéri korosztályos nemzetközi teniszszezon hazai rajtjáról is. A Soroksáron megrendezett U16-os második kategóriás Tennis Europe viadalra húsz országból, több mint száz fiatal érkezett, a fiú párosok mezőnyében pedig magyar győzelem is született Gubi Trisztán és Halmos Kornél révén. A hétközi szeszélyes idő is megnyugodott a hétvégi elődöntők és döntők idejére, igaz a viharok és az esők előtte is csak ideig óráig akasztották meg a torna menetét. A Soroksári Tenisztanoda ugyanis olyan szerencsés fekvésű, hogy a pályák minimális időn belül ismét játszhatóak.

− Áprilisban még gyakori a sok csapadék, a pályáink vízelvezető képessége azonban olyan jó, hogy tényleg nem kell sokat várnunk a száradásra. Ez így volt a héten is, pedig kaptunk hideget-meleget rendesen – jegyzi meg a finálék után Erdei Csaba tulajdonos és versenyrendező, aki szerint nemcsak a jó fekvésnek köszönhető ez a salakos pályák esetében igen előnyös tulajdonság, de annak is, hogy téli sátor híján semmi sem akadályozza az eső elvezetését. – Nagyon örültünk, hogy ilyen sokan neveztek a versenyre, különösen azért, mert a tavalyi viadal a járvány miatt elmaradt. Az ezzel kapcsolatos szabályok betartása sem okozott nehézséget, a helyi rendőrséggel egyeztetve a külföldieknek segítettünk a PCR-tesztek elvégzésében, ami nemcsak miattunk volt fontos, de többen Budapestről indulnak tovább, újabb versenyekre. A bérlőink szerencsére megértőek ilyenkor és tudják, hogy ezen a héten nem lehet játszani. De mi egyébként is a versenyrendezések terén jeleskedünk, két Play and Stay, egy újabb Tennis Europe, valamint egy veterán versenyünk lesz még a nyáron, valamint sok-sok amatőr torna.

A pályák szélén lengedező nemzeti zászlók bizonyítják a legjobban, Soroksáron tényleg gyakorlottak a tornarendezésben, a külföldi vendégek pedig örülnek az apró figyelmességnek. A kiszolgálás kedvéért Erdei Csaba egy percig sem bánja, hogy idén egy új zászlót is be kellett szereznie, hiszen a viadal csak tovább színesedett az azerbajdzsáni lobogóval. A fiú főtáblán szereplő Elvin Hashimov ugyan már az első körben vereséget szenvedett, a zászló azonban marad, s mostantól a kaukázusi országból érkező teniszezők sem lephetik meg a soroksári rendezőket.

− A hazai 16 éven aluliak számára idén azért nagy lehetőség ez a verseny, mert láthatóan a környező ország legjobbjai jöttek el Soroksárra – véli Gulyás István, a női szakág korosztályos válogatottjaiért felelős szövetségi edző, aki nemcsak a magyar játékosokat, de a vetélytársakat is figyelte a Sori Kupán. – Egy versenyből persze nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, a pillanatnyi állapotfelmérésre azonban mindenképpen nagyon jó. Úgy látom, hogy az elődöntőbe és döntőbe jutott külföldiek elsősorban labdabiztonságban jobbak nálunk, és valahogy erősebben érződik rajtuk a tűz és az akarat. Nagyon színvonalas mérkőzéseket láthattunk, a leányok között Molnár Kitti volt a legeredményesebb, aki sérülést követően tért vissza.

A koronavírus-járvány miatt eddig nem rendeztek túl sok versenyt, ezért érkeztek a környező országokból jobbnál jobb U16-os játékosok. Ennek is köszönhető, hogy a fiúk között főtáblára került tíz magyarból mindössze ketten, Győri Lóránt és Gubi Trisztán jutott túl az első körön. Mindketten a negyeddöntőben búcsúztak, előbbi a későbbi tornagyőztes, elsőszámú kiemelt ukrán Semen Aginszkijtől szenvedett 6:4, 6:1-es vereséget.

− Nem voltak óriási elvárásaim önmagammal szemben, játszani jöttem Soroksárra és hogy élvezzem a teniszt – mondta Győri, a Gubacsi Zsófi Tenisz Klub SE játékosa, aki egyébként Pozsonyban, Csarnakovics Erik irányításával készül, ám a koronavírus-járvány miatt az utóbbi hetekben ő is Budapesten edzett. – Az első két meccsen jól játszottam, ám az ukrán fiú ellen szerintem rossz taktikával mentem fel a pályára. A nagy szél hirtelen megzavart, az ellenfelem pedig szinte semmit sem hibázott. Őszintén bevallom, igazából én vertem meg saját magamat. Tanulni kell ebből a meccsből és menni tovább.

A Tenisz Műhely játékosa, Gubi Trisztán a legjobb nyolc között attól a cseh Denis Petaktól kapott ki (4:6, 7:5, 1:6), akit a Győrit búcsúztató ukrán ütött el a finálés szerepléstől. Pedig ő nagy tervekkel érkezett Soroksárra.

− Természetesen nyerni akartam, ez az alap hozzáállásom, sajnálom, hogy nem sikerült. Meccsről meccsre próbáltam minél jobb teljesítményt nyújtani. Az első mérkőzésen nem játszottam túl jól, a döntő szettben fizikálisan bírtam tovább, s ennek köszönhetem a győzelmet. A második fordulóban az ellenfelem hibáinak köszönhetően sima két szettben nyertem. A negyeddöntőben azonban nagyon sokat segítettem a cseh fiúnak abban, hogy nyerjen. Sajnos sokat hibáztam, elsősorban taktikai téren. A párosban azonban nyerni szeretnénk, még akkor is, ha Halmos Kornéllal először alkotunk egy párt – összegezte az egyesben nyújtott teljesítményét Gubi Trisztán, aki vasárnap, a páros döntőben vigasztalódhatott, hiszen 6:4, 6:2-re verték a második kiemelt Robert Guna, Vojtech Vales (román, cseh) kettőst. Viccesen úgy is fogalmazhatnák, hogy a Hornung Gábor, Kisantal Botond egység jól kifárasztotta őket szombaton, hiszen az elődöntőben 7:5, 2:6, 10-5-ös vereséget szenvedtek tőlük. A valóságban azonban inkább a magyarok közötti információcsere zajlott eredményesen, hiszen Kisantal Botond a vesztett találkozó után azonnal beszámolt tapasztalatairól Gubinak és Halmosnak.

 

hornung gabor kisantal botond harmadikhornung gabor kisantal botond harmadikHornung Gábor és Kisantal Botond

 

Az alkalmi páros kialakításában nagy szerepe volt Kisantal Péternek, aki a férfi szakág utánpótláskorú játékosainak edzője, ám ennek ellenére, nemcsak a fiú, hanem a leánymeccseket is követte. Sőt, amikor szükség volt rá, biztatta és hasznos tanácsokkal segítette a magyar versenyzőket. Mint például Molnár Kittit, aki egészen az elődöntőig menetelt. Az MTK játékosa a döntőbe jutásért hatalmas csatát vívott a lengyel Monika Stakiewicz-cel, aki 7:5, 7:6(6)-ra verte a fiatal magyart. Pedig Kittinek a második szett tie-breakjében szettlabdája is volt, ám a nagyon stabilan játszó ellenfele fordítani tudott és két játszmában eldöntötte a mérkőzés sorsát.

 

major stella molnar kittimajor stella molnar kittiMajor Stella és Molnár Kitti

 

− Sérülésből jöttem vissza, ami azért gátolt, mert csak fokozatosan kezdhettem újra az edzéseket, nem is olyan régen – mondja Molnár Kitti, aki az elődöntőig nagyon magabiztosan haladt, az első két meccsen mindössze öt játékot veszített, s a harmadikon is csupán hetet engedett át ellenfelének – Régóta nem versenyeztem, szabadtéren ez volt az első tornám, ezért bevallom, hogy kicsit izgultam is. Ha a sérüléssel együtt nézem, ahhoz képest nem is ment olyan rosszul a játék. Az elődöntő azon múlt, hogy az első szettben túl sokat hibáztam, nem lett volna szabad előnyt adnom neki. Remélem egy-két héten belül visszanyerem a régi formámat.

Szombaton, a leány párosok is a döntőbe jutásért játszottak, köztük két magyar duó. Molnár Kitti a lengyel kislány elleni elvesztett mérkőzését követően Major Stella oldalán lépett pályára a Nikola Koprivova, Marie Slamenikova cseh kettős ellen. Molnár és Major 6:4-re nyerte az első szettet, majd hasonló arányban vesztette el a másodikat. A meccstiebreaket viszont a csehek bírták jobban, amit 10-4-re hoztak.

A másik pályán Kis-Czakó Eszter és Varga Viktória harcolt a döntőbe jutásért, ám ők is vereséget szenvedtek, a későbbi győztes, Sara Mlenska, Tereza Valentova cseh párostól, így mindkét bronzérem a magyaroké lett.

 

kis czako eszter varga viktoriakis czako eszter varga viktoriaKis-Czakó Eszter és Varga Viktória

 

A leány főtáblán tizenöt magyar játékos volt, ám csupán öten jutottak a második fordulóba, ahonnan már csak Molnár Kitti tudott tovább lépni. Az első körben vereséget szenvedők között volt a szegedi Gellért SE játékosa, Kis-Czakó Eszter is, aki a későbbi győztes, Tereza Valentovától szenvedett vereséget. Igaz, ő legalább nagy küzdelemre kényszerítette a cseh játékost – aki a páros elődöntőben is jobbnak bizonyult nála –, hiszen 6:4, 2:6, 5:7 volt az eredmény:

− A nehezebb szituációkat ő oldotta meg jobban, pedig nagyon küzdöttem, öt meccslabdát is hárítottam. Összességében szerintem a figyelem döntött, jobban koncentrált nálam. Szerettem volna egy-két fordulót menni, sajnos nem sikerült. Annak viszont örülök, hogy legalább a párosban érmet nyerhettem.

A Sori Kupán nemcsak a zászlóknak, de az eredményjelzőknek is örülhettek a résztvevők, amelyeket a szenior szövetség adott kölcsön a verseny rendezőinek. A szeniorok által rendelt, új fejlesztésű táblák tesztelése zajlott a korosztályos viadalon, és a lehető legjobban vizsgázott.

− Az általunk rendelteken a név előtt a nemzetiség is látható, aminek kifejezetten örültek a játékosok. A veterán szövetség Keszthelyen rendezi majd meg nagy nemzetközi versenyét, addig folyik a tesztelés, de már most látható, hogy minden rendben lesz velük. Idén már az eredményeket is élőben lehetett az interneten követni, aminek azért volt nagy jelentősége, mert a játékosok egyetlen kísérőt hozhattak csupán magukkal. Örülünk, hogy színvonalas, jó meccseket láthattunk idén is, reméljük, hogy ez az erős mezőny a későbbiekben is gyakran visszatér majd Soroksárra – búcsúzott az egyhetes tornától Erdei Csaba.

 

a gyoztesnek semen aginskiynek bibok tamas tennis europe senior committee tga adja at a dijatjpga gyoztesnek semen aginskiynek bibok tamas tennis europe senior committee tga adja at a dijatjpgSemen Aginskiy a Tennis Europe bizottsági tagjától, Bíbok Tamástól veszi át a győztesnek járó díjat

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline