search

Pályafutása legrangosabb eredménye az ATP rangsor 46. helyére repíti előre a magyar játékost.

A világranglistán 8. helyén álló, e tornákon 19 meccs óta veretlen Rubljov ellen végig kiegyenlített, nagy csatát, látványos meccset vívott.

Az orosz 7:6, 6:4-re nyerte a rotterdami finálét. Marci keddtől Katarban folytatja.

 

ATP/MTI * Fucsovics Márton kikapott a vasárnapi döntőben a negyedik helyen kiemelt orosz Andrej Rubljovtól az 1,12 millió euró (403,5 millió forint) összdíjazású rotterdami keménypályás férfi tenisztornán.

A világranglista 59. helyezettje pályafutása első ATP 500-as fináléjára készült, amelyben a 23 éves Rubljov várt rá, akivel 2/1-re állt a mérlege: a 2016-os barcelonai torna selejtezőjében és 2017-ben a budapesti Davis Kupa-párharc során ő győzött - utóbbiban emlékezetes, ötszettes csatában a Kopaszi-gátnál -, tavaly a Roland Garros nyolcaddöntőjében viszont a moszkvai teniszező bizonyult jobbnak.

A világranglistán 8. Rubljov sorozatban 19 győztes meccsnél tartott ATP 500-as tornákon. Ilyen kategóriájú viadalon legutóbb tavaly februárban, a dubaji negyeddöntőben kapott ki, azóta Hamburgban, Szentpéterváron és Bécsben is diadalmaskodott. Ez 2009 óta a harmadik leghosszabb sikerszéria a 28 győzelmet számláló Roger Federer és a 21-ig jutott Andy Murray mögött, holtversenyben Rafael Nadallal és a 19-ig kétszer is eljutott Federerrel.

A 29 éves nyíregyházi teniszező future-, challenger- és ATP-tornákon összesítve a 15. döntőjére készült, future-viadalokon 0 győzelem/3 vereség, challengereken 4/5 volt a mérlege, ATP 250-es tornát egyet nyert (Genf 2018), egy 250-es döntőt pedig elveszített (Szófia 2019), azaz eddigi 14 döntője után ötször hódította el a trófeát.

Rotterdamban már hat győztes mérkőzésnél tartott, 12/1-es szettaránnyal. A hollandiai viadal történetében ő lett a második játékos, aki a selejtezőből indulva jutott be a döntőbe, legutóbb 2001-ben a francia Nicolas Escude volt képes erre, aki akkor le is győzte Roger Federert.

A vasárnapi ütközet első két gémjében Rubljov négy, Fucsovics pedig két bréklabdát hárított, a magyar éljátékos teljesen egyenrangú partnere volt top 10-es ellenfelének. Az is hamar kiütközött, hogy kettejük közül ő játssza a színesebb-szellemesebb teniszt, sokszor variálva a játékot röptékkel, nyesésekkel és váratlan ritmusváltásokkal. Az orosz ugyanakkor hatékonyan irányított szélvészgyors tenyeresével, és 6:5-nél szettlabdához jutott, a magyar Davis Kupa-válogatott vezére azonban remek szervákkal kiharcolta a rövidítést. Ebben egy hajszálnyival a rivális volt jobb, aki 62 perc elteltével szettelőnybe került.

A folytatásban az orosz rögtön brékelte Fucsovicsot, aki ekkor kevesebb első szervát ütött be, és 1:3-nál egy nyolcperces gémben hozta csak az adogatását. Az orosz számára fogadóként 4:2, 40-15-nél elérhető közelségbe került a győzelem, de a nyíregyházi játékos hárította a bréklabdákat, ő maga azonban nem tudta veszélyeztetni Rubljov adogatását. Az ellenfél végül 5:4-nél sem remegett meg, és kiszerválta a meccset, amely 1 óra 50 percig tartott.

Fucsovics a döntőbe kerülésével várhatóan 13 helyet javítva a 46. helyre ugrik a világranglistán, és a második helyért járó díj mellé 66 ezer eurót (23,8 millió forint) kapott.

A magyar játékos a jövő héten Dohában szerepel, ahol az első fordulóban a szerb Dusan Lajovic (27.) vár majd rá.

Rubljov a nyolcadik trófeáját emelhette a magasba az Ahoy Arenában, és 89 625 euróval (32,3 millió forint) gazdagodott.

Fucsovics Márton az MTI-nek adott nyilatkozatában elsőként az ellenfelet dicsérte:
- Talán ami igazán meglepett, hogy ilyen jó százalékban ütötte be az első szerváit. Egész héten kimagaslóan szervált, ha jól emlékszem, nem is tudták elvenni az adogatását. Abban bíztam, hogy a tét miatt néha megremeg a keze a szerváknál, de ez sajnos csak a legelső gémben volt így - fejtette ki. - Jól ismerjük Rubljov játékát. Edzőmmel, Nagy Zoltánnal úgy terveztük, hogy az én alapjátékom elég lesz egy jó meccshez. Így is volt, de szervahatékonyságban ma alulmaradtam - jelentette ki a magyar teniszező, majd rátért a rotterdami tapasztalataira:

-Sajnos túl nehéz hetem volt. Az elmúlt napokban mindig a hajnali órákban kerültem ágyba, nem sikerült magam megfelelően kipihenni. Ma nagyon hiányzott a frissesség a játékomból. Ezért is vétettem több könnyű hibát, mint szoktam. Egyébként maximálisan elégedett vagyok a mai teljesítményemmel, nem sok tartalék maradt bennem."

Ami a folytatást illeti, Fucsovics Márton elmondta, hogy hétfőn repül át Katarba.

"Nem hiszem, hogy túl fitten kapok bele a dohai tornába. Szeretek Dohában versenyezni, de most szívesebben töltenék pihenéssel pár napot. Azért nem adom fel!" - fűzte hozzá.

Döntő:
Andrej Rubljov (orosz, 4.)-Fucsovics Márton 7:6(4), 6:4

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline