search
Piros Zsombor és Valkusz Máté
Piros Zsombor és Valkusz Máté

A fedett pályás felnőtt magyar bajnokság elődöntőinek napján a négy egyéni mérkőzés közül kettő hozott nagy küzdelmet: Piros Zsombor nagy csatában verte az 1. kiemelt Marozsán Fábiánt, a hölgyeknél pedig Bartha Panna és Dankó Vanessa összecsapása hozott három játszmás izgalmakat, s a végén a pécsiek fiatalja jutott a hétfői fináléba (10 óra)

A férfi párosoknál a Marozsán Fábián, Nagy Péter duó lett a tető alatti bajnok.

 

(tenisz-palya.hu/MTSZ) * Vélhetően a hétfői döntő is befolyásolta, hogy a torna záró szakaszában több volt a meccsfeladás.

A férfiaknál a Fajta, Velcz duó lépett vissza a mérkőzés elején, 3:2-es vezetésnél, s a továbbjutó duóból Valkusz Máté egyesben sem játszott teljes meccset, mert elődöntős vetélytársa, Makk Péter az elveszített első játszma után feladta a mérkőzést.

Mindez azt is eredményezte, hogy a délutáni másik páros elődöntő nyertese rövid pihenő után pályára léphetett a Madarász, valkusz duó ellen - így hétfőre csak a két egyéni finálé, s a női párosok döntője maradt.

FÉRFIAK
Elődöntők:
Piros (3.) – Marozsán (1.) 7:5, 6:4
Valkusz (2.) – Makk (7.) 7:5, ret.

Döntő:
Piros (3.) – Valkusz (2.)

Páros:
Elődöntők:
Szakács, Sztasák    6:0, 6:3
Madarász, Valkusz (2.) – Fajta, Velcz (4.)      2:3, ret.

Döntő:
Marozsán, Nagy P. (1.) – Madarász, Valkusz (2.) 6:3, 3:6, 10-7

*    

NŐK
Elődöntők:
Tóth (7.) – Matkó (3.) 6:0, 6:3
Bartha (4.) – Dankó (5.) 6:3, 2:6, 6:2

Döntő:
Tóth (7.) – Bartha (4.)

Páros
Elődöntők:
Bartha, Dankó – Berényi, Mihálka        6:7(6), 6:2, 10-8
Matkó, Plasek – Fárbás, Wiandt (2.)     6:2, 6:4

Döntő:
Bartha, Dankó – Matkó, Plasek

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline