search

Az MTSZ elnöksége elfogadta a szövetség 2019-es beszámolóját, valamint a közhasznúsági és az igazságügyi könyvszakértői jelentést is  - ezek részletesen tanulmányozhatóak a cikk csatolt mellékleteiben. Döbbenetes olvasmány. A korábbi felelőtlen gazdálkodással összefüggésben az MTSZ több feljelentést is tett, amelyek alapján a NAV vizsgálata  folyamatban van.

 

(tenisz-palya.hu/MTSZ) * A 2020-as esztendőben a Lázár János által vezetett új MTSZ-elnökség nem javasolta a 2019-es éves beszámoló közgyűlési elfogadását, többek között a régi vezetés részéről benyújtott 3,5 milliárd forintos konszolidációs kérelemre, és a már akkor szembetűnő elszámolási anomáliákra hivatkozva.

Az elmúlt hónapokban egy igazságügyi könyvszakértőt vontak be a munkába, aki a napokban tárta az elnökség elé jelentését, amely még a vártnál is sokkal sötétebb képet fest a múltbeli működésről.

A jelentésből többek között kiderül, hogy a szövetség az utóbbi években a szükséges számviteli szabályzatok és belső ellenőrzés teljes hiánya mellett működött.

A korábban előterjesztett beszámoló pedig egyáltalán nem a valós képet mutatta a gazdálkodásról, hiszen az igazságügyi szakértő véleménye szerint a kötelezettségek (hiányok) mértéke a publikáltnál több mint 1 milliárd forinttal nagyobb, ráadásul ezen túlmenően közel 220 millió forint áfa visszafizetési kötelezettségre is fény derült.

A szakértői jelentésből is kitűnő felelőtlen gazdálkodással összefüggésben a Magyar Tenisz Szövetség több feljelentést is tett, amelyek alapján a NAV vizsgálata jelenleg is folyamatban van.

Az elnökség a veszélyhelyzeti jogszabályok által lehetővé tett módon a közgyűlés hatáskörében eljárva hozta meg mostani elfogadó határozatát, amelyet a jogszabályoknak megfelelően a veszélyhelyzet megszűnését követő legfeljebb 90. napra összehívandó rendkívüli közgyűlés napirendjére tűz majd.

 

Itt olvasható:

KÖZHASZÚSÁGI

ELLENŐRZŐ TESTÜLET

valamint

AZ IGAZSÁGÜGYI KÖNYVSZAKÉRTŐ 20 OLDALAS, RÉSZLETES JELENTÉSE

 

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline