search

Eredetileg tavaly tavasszal rendezték volna a Papp László Arénában, de idén sem lesz áprilisban világdöntő.

Az ITF közleménye szerint valamikor 2021-ben meg szeretnék rendezni a tornát.

A Billie Jean King Cup by BNP Paribas Play-off meccseit megrendezik a tervezett áprilisi időpontokban.

 

ITF/MTI/tenisz-palya.hu * A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozó intézkedések miatt Budapest idén áprilisban sem rendezheti meg a női teniszezők Billie Jean King-kupáját, amelynek rendezési joga három évig a magyar fővárosé.

A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) és a magyar Nemzeti Sport Ügynökség közös közleményben bejelentette, hogy a pandémia miatt tavaly márciusról az idén április 13–18-ra halasztott eseményt – amely korábban a Fed-kupa nevet viselte – ezúttal sem lehet lebonyolítani, de még ebben az esztendőben sor kerül rá egy később kijelölendő időpontban.

Budapest tavalyelőtt nyerte el három évre az 1963-ban életre hívott csapatverseny rendezési jogát, melynek 2019-es átszervezése nyomán az ITF 18 millió dollárra növelte az összdíjazást – ebből 12 milliót kapnak a játékosok –, amivel a férfi Davis-kupával azonos rangra emelte.

A Billie Jean King-kupának az eredeti tervek szerint három évig a Papp László Sportaréna ad otthont.

Az esemény hivatalos honlapján olvasható közlemény szerint „számos forgatókönyv lehetőségét megvizsgálták”, és ezek között szerepelt annak a lehetősége is, hogy a versenyt zárt kapuk mögött tartsák meg.

„A koronavírus-járvány miatt a világ minden országában folyamatosan jelen lévő bizonytalanságok és kihívások azonban megvalósíthatatlanná teszik egy ilyen méretű nemzetközi csapatverseny megrendezését fedett létesítményben Budapesten a tervezett időpontban” – áll a közleményben.

A Billie Jean King Cup by BNP Paribas Play-off meccseit megrendezik a tervezett áprilisi időpontokban. A világdöntővel kapcsolatban a szándékról szól a közlemény, ám helyszínt és időpontot nem említ. Utóbbival kapcsolatban a WTA-val is egyeztetnie kell az ITF-nek, ugyanis az olimpia miatt egyébként is szűkül a versenyhetek száma, ráadásul az I. félévből a pandémia miatt is sok viadal kieshet, így a járvány megszűnte esetén a második félévben a WTA minél több versenyt akar programba iktatni. A helyszínnel kapcsolatban pedig kérédéses a Papp László Aréna foglaltsága, illetve kérdéses, hogy esetleg szabadtéren bárhol is megrendezhető lenne hazánkban egy ilyen szupertorna.

Nem fogalmazódott meg ugyan, de elképzelhető, hogy az ITF más helyszínt keres/talál a meg sem kezdődött magyarországi három esztendős megbízás számára. Aminek vélhetően hazánk sem lenne ellenére, hiszen a korábbi MTSZ-vezetés által kötött szerződésnek a házigazdát terhelő anyagi feltételeit az új MTSZ-vezetés igencsak túlzottnak tartja.

A Fed Kupát tavaly nevezték el Billie Jean Kingről, aki 1963-ban tagja volt az első Fed Kupán győztes amerikai válogatottnak. A legendás játékos tavaly februárban részt vett az áprilisra tervezett döntő sorsolásán is a budapesti Szépművészeti Múzeumban. Akkor a magyarok a címvédő francia és az orosz csapatot kapták ellenfélül. A 12 együttest felvonultató döntőben a párharcok két egyes és egy páros mérkőzésből állnak.

A Fed Kupát eddig a legtöbbször, 18 alkalommal az Egyesült Államok csapata nyerte meg, Csehországnak és Csehszlovákiának közösen 11 diadala van, az ausztrálok pedig hétszer bizonyultak a legjobbnak a verseny 58 éves történetében. A legutóbb, 2019-ben győztes franciáknak három alkalommal sikerült megszerezniük a trófeát.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline