search
Januárban Győrben is gyakorolt a csapat. Álló sor: Palágyi Miklós, Fajta Péter, Marozsán Fábián, Velcz Zsombor, Szatmáry Adrián. Guggol:  Piros Zsombor, Valkusz Máté és Makk Péter
Januárban Győrben is gyakorolt a csapat. Álló sor: Palágyi Miklós, Fajta Péter, Marozsán Fábián, Velcz Zsombor, Szatmáry Adrián. Guggol: Piros Zsombor, Valkusz Máté és Makk Péter

A kéthetes egyiptomi túrán egyesben Piros Zsombor és Fajta Péter, párosban pedig Marozsán Fábián volt a legeredményesebb.

Palágyi Miklós szövetségi edző szerint valamennyi játékos jól teljesített és nincsenek lemaradva nemzetközi társaiktól.

A márciustól munkába álló új szakmai stábban is komoly feladatot kapó Palágyi a mostanihoz hasonló szigorral folytatja a munkát a Next Generation magyar játékosaival.

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu/MTSZ) * Két hétig versenyeztek Egyiptomban Palágyi Miklós vezetésével a Nemzeti Edzésközpontban készülő fiatal férfi játékosok, az úgynevezett Next Generation tagjai. A 15 ezres ITF-tornán, Sharm El Sheikh-ben az első héten Fajta Péter (ATP 980.), a másodikon pedig Piros Zsombor (ATP 443.) jutott közülük a legtovább, mindketten a negyeddöntőben búcsúztak. Párosban Marozsán Fábián (ATP 537.) elődöntőzött a belga Zizou Bergs oldalán.

A koronavírus-járvány miatt igencsak megcsappant a nemzetközi tornák száma, ezért most különösen fontos, kit,hol rangsorolnak a világranglistán. Ennek köszönhetően egyedül Piros Zsombor kezdhetett alanyi jogon mindkétszer a főtáblán, Fajta Péter junior helyezésének (ITF 14.) köszönhetően csatlakozhatott hozzá a többiekénél kényelmesebb pozícióba az első héten. Utóbbi 19. születésnapjáig, vagyis május végéig élhet ezzel a lehetőséggel. A tavaly Velcz Zsombor oldalán páros Orange Bowlt nyerő fiatal teniszező maximálisan ki is használta a kínálkozó alkalmat, hiszen a ciprusi Petros Chrysochos legyőzését követően, éppen a bosnyák Aldin Setkic ellen három szettben nyerő Piros Zsombor ellen játszott. Fajta egyáltalán nem tisztelte csapattársát, a 2017-es junior Australian Open egyes bajnokát, aki ellen 6:3, 4:6, 6:3-ra nyert. A következő körben azonban már neki is megálljt parancsolt az argentin Facundo Diaz Acosta.

A többiek a kvalifikációból kísérelték meg a feljutást, ami egyedül Marozsán Fábiánnak sikerült három kétszettes győzelemmel. A főtábla első körében azonban 6:4, 3:6, 7:5-ös vereséget szenvedett a cseh Marek Gengeltől. Velcz Zsombor (ATP 1653.) a kvalifikáció első fordulójában, Valkusz Máté (ATP 576.) pedig a másodikban szenvedett vereséget.

A második héten Piros Zsombor indult egyedül a főtábláról, annak is a legtetejéről, az első helyen kiemelt japán Shintaro Imai ellenfeleként. A magyar fiatal nagy csatában 6:3, 1:6, 7:6-ra nyert az első körben, majd 0:6, 6:3, 6:2-re verte következő, tajvani ellenfelét. A legjobb négy közé jutást azonban egy szabadkártyás amerikai, Nicolas Moreno de Alboran akadályozta meg, aki 6:0, 4:6, 6:1-re múlta felül Pirost. A főtáblára ezúttal Valkusz Máté küzdötte fel magát mellé, aki a selejtező harmadik mérkőzésén éppen Velcz Zsombort győzte le 6:4, 6:2 arányban, ám innen már nem jutott tovább. Fajta a kvalifikáció harmadik, Marozsán pedig a második fordulójában szenvedett vereséget. Utóbbi párosban javított, s a belga Zizou Bergs oldalán az elődöntőig jutott a későbbi győztes japán kettőstől szenvedve vereséget.

− A fiúk nagyon örültek, hogy végre versenyezhettek és én is annak, hogy éles helyzetben mérhettem le a januári alapozás eredményességét – mondta el honlapunknak a csapat hazatértét követően Palágyi Miklós szövetségi edző. – Összességében csak pozitívan tudom értékelni a mutatott játékot, jó hangulatban, koncentráltan, mindenki a legjobb tudását próbálta adni. A mérkőzések kimenetele apróságokon múlott csupán, nyugodt lélekkel kijelenthetem, hogy nincsenek lemaradva a társaikhoz képest. Sem technikailag, sem mentálisan, sem pedig erőnlétileg. Az értékeléshez hozzátartozik, hogy nagyon erős volt a mezőny, gyakorlatilag egy gyengébb Challenger-torna második felének felelt meg színvonalban az itteni tizenötezres. Személy szerint senkit sem szeretnék kiemelni, egy csapatként érkeztünk, jó szellemben és jó hangulatban versenyeztek a srácok. Természetesen mindenkinél felfedeztem apróbb hibákat, amelyeket személyre szabottan javítunk majd ki.

A március elsejétől felálló új szakmai stábban a jövőben is fontos szerepe lesz Palágyi Miklósnak. A Next Generation hat fiatal férfi játékosának − Makk Péter hátproblémák miatt nem tartott társaival Egyiptomba – felkészítése ugyan egyetlen edző számára talán túl nagy feladatnak tűnhet, ám a szakember bízik abban, hogy a szövetségi teamhez csatlakozó Noszály Sándor és Kisantal Péter egyaránt a segítségére lesz. Palágyi mindenestre nem tervez nagy változásokat, az általa megkövetelt munka színvonalából és az eddigi szigorúságából a jövőben sem kíván engedni. Egyedül az erőnléti edzések mennyiségét szeretné növelni, mert úgy gondolja, hogy ezen a téren mindenképpen előbbre kell lépniük a versenytársakhoz képest.

A NEK-en edző hat fiatal számára most a február végi országos bajnokság a következő állomás. Az előzetes tervek szerint mindegyikük indul rajta. Azt követően azonban a külföldi tornákat kell megcélozniuk, mégpedig a lehető legtöbbet, egészen az év végéig. No persze, ha a koronavírus-járvány nem szól közbe. Palágyi pillanatnyilag ez utóbbitól tart leginkább, játékosai elszántságában ugyanis száz százalékosan biztos.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline