search

Babos Timi és Fucsovics Marci sikerrel vette hétfőn az első akadályt, Balázs Ati viszont kedden 2 óra 38 perces nagy csatában kikapott a spanyol vetélytársától az Australian Open nyitó fordulójában.

Balázs Attila – Roberto Carballés (spanyol) 5:7, 6:3, 2:6, 3:6

 

Balázs Attila (ATP 94.) először volt ott a legjobbak között Melbourne Grand Slam tornáján, de nem a legjobb előjelekkel lépett pályára kedden. A múlt héten ugyanis a Great Ocean Road Open elnevezésű felvezető viadalon régóta húzódó talpsérülése miatt 2:2-nél fel kellett adnia első fordulós mérkőzését a spanyol Carlos Alcaraz ellen.

Kedden Roberto Carballes Baenával (99.) csapott össze, aki harmadszor volt főtáblás az Australian Openen, és már négy győztes meccsel büszkélkedhetett Grand Slam-tornákon. A 27 éves spanyol eddigi legnagyobb sikerét Quitóban aratta, ahol 2018-ban ATP-tornát nyert.

Első találkozójukon látszott, hogy két "salakos" csap össze, a 15-ös pálya maroknyi közönsége hosszú labdameneteket és stabil alapvonaljátékot láthatott - írja az MTI. A magyar teniszező 3:2-nél elvette ellenfele adogatását, majd bátor játékkal két bréklabdát hárítva 5:2-re elhúzott. A játszmát azonban nem tudta kiszerválni, szettlabdánál kettős hibát ütött, majd Carballes Baena váratlanul kiegyenlített, és Balázs hullámvölgyét kihasználva 46 perc alatt hozta a nyitójátszmát.

A második szett egy ideig hasonló forgatókönyv szerint alakult, a magyar teniszező 3:2-nél brékelt, majd ismét 5:2-re vezetett, de ezúttal 5:3-nál nem remegett meg a keze, hozta a szervajátékát, s ezzel 41 perc alatt kiegyenlített.

A harmadik felvonásban 2:2-ig fej fej mellett haladtak a felek, ekkor azonban a 32 éves Balázs elvesztette a fonalat, egymás után bukta el a gémeket, majd a játszmát is. Egyre több lett a rontott ütés, a védjegyének számító rövidítések sem működtek, és hamarosan már sorozatban hét elvesztett játéknál tartott, mígnem a negyedik szettben 0:3-nál ismét tudta hozni az adogatását. Az ellenfél így is 5:2-re meglépett, és a magyar játékos már csak egy gémet tudott faragni a különbségből. A találkozó 2 óra 38 percig tartott.

Nem jött össze tehát a három a magyar igazság, a triplázás. Két verenyzőnk maradt játékban az egyéni küzdelmeken.

Magyar folytatás

 Az Australian Open második fordulójában Marci és Timi megközelítőleg azonos időben mérkőzik, magyar idő szerint kedden késő este.

A Fucsovics - Wawrinka (svájci, 17.) összecsapás a harmadik számú centerpálya, a John Cain Aréna nyitómeccse lesz ottani idő szerint szerda délelőtt 12 órakor, a Babos - Potapova (orosz) összecsapás pedig egy órával hamarabb kezdődik a 3-as pálya első meccseként.

Párosban a címvédő Babos Tímea nem indul, mivel társa, a francia Kristina Mladenovic úgy döntött, nem áll rajthoz. A férfiaknál a Balázs, Fucsovics duóért szoríthatunk. Ellenfelük a kazah Bublik, Golubev kettős, e meccsnek még nincs időpontja.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline