search
Sztárvendégek: Toni Nadal és Magnus Norman
Sztárvendégek: Toni Nadal és Magnus Norman

Rangos vendégei, előadói lesznek péntektől vasárnapig a magyar fővárosnak: a BOK csarnokban zajló Challenger tenisztorna idején GPTCA nemzetközi edzői továbbképzést is tartanak.

Az előadók között ott lesz Toni Nadal, a világsztár spanyol teniszjátékos edző-nagybátyja, valamint svéd Magnus Norman, aki versenyzőként a világrangsor második helyén is állt 2000-ben, edzőként pedig most a svájci Stan Wawrinka felkészülését irányítja.

- A háromnapos edzői konferencia nagyon jó lehetőséget kínál a magyar szakemberek számára, hogy megismerjék, miként, milyen módszerekkel dolgoznak külföldi kollégáik - mondta Sávolt Attila, a nemzetközi GPTCA (Global Professional Tennis Coach Association) továbbképzés fő szervezője, "civilben" a hazai rangsorelső Fucsovics Márton edzője. - Körülbelül hetven résztvevője lesz az eseménynek, a jelentkezők nagy része hazai szakember, de tíz külföldi is jelezte érkezését.

Aligha véletlen a nagy érdeklődés, hiszen pénteken például Toni Nadal tart délelőtt elméleti előadást, délután pedig gyakorlati bemutatót arról, miként dolgozik Rafával. Szombaton a Norman/Wawrinka-módszer lesz a fókuszban.

A továbbképzésen a volt Top-100 játékos Sávolt Attila, a korábbi Davis Kupa-kapitány Kuhárszky Zoltán is az előadói pódiumra lép, meghallgathatják a résztvevők a GPTCA elnökének, az olasz Alberto Castellaninak az előadásait, s szó lesz többek között a versenyszabályokról, a mentális tréningről, az étkezési tanácsokról is.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline