search

A korosztályos magyar bajnokságok fedett pályás küzdelmeinek egyetlen vidéki helyszínén, Debrecenben a 14 esztendősök vetélkednek.

A lányok szerdán már a tornagyőzelemért csatáznak az Unideb Kupán: az 1. és a 2. kiemelt vívja a 10 órakor kezdődő döntőt.

 

(tenisz-palya.hu/MTSZ) * A fiúknál az első helyen jegyzett Kincses Kolos eddig három fellépésén összesen öt játékot veszített, beleértve a kedd délelőtti negyeddöntőt, amikor csupán egyetlen game jutott a 6. kiemelt Fenyves Koppánynak. Kétszettes győzelemmel jutott az elődöntőbe Almádi Attila és Kristyán István is, bár utóbbinak egyáltalán nem volt könnyed meccse Baleja Konor ellen.

Rákóczi Andrea versenybíró honlapunk kérésére elmondta, hogy ez volt a nap meccse: élvezetes, jó mérkőzést vívott a két fiú, hosszas csata volt - bizonyítja ezt az is, hogy tovább tartott, mint a szomszédos pályán Major Áron és Nagy Botond meccs tiebreakkal zárult összecsapása.

A legjobb négy között már a hagyományos rend szerint, két nyert játszmára zajlanak a mérkőzések, így aztán kedden délben, a lányok elődöntőiben is ez volt a módi a debreceni Unideb Kupán.

Az érintettek mindkét meccsen éltek is a "rájátszás" lehetőségével, az első négy kiemelt párharca éles csatákat hozott. Előbb Bíró Melinda végzett, aki az elveszített második játszma után simán hozta a harmadikat Bak Szabó Norina ellen, majd Farkaslaki-Hints Flóra és Benke-Giosanu Izabella is lezárta a háromjátszmás csatáját. Itt is a kiemelési sorrend szerint alakult az eredmény, így szerdán délelőtt 10 órától az 1. és a 2. helyen jegyzett játékos vívja a bajnoki döntőt.

Fiúk:
Kincses Kolos (MTK, 1.) - Fenyves Koppány (Normafa, 6.) 6:1, 6:0
Almádi Attila (MTK, 3.) - Takács Bercel Sándor (Dunakeszi, 11.) 6:1, 6:1
Kristyán István (Tenisz Műhely, 8.) - Baleja Konor (Alfa TI., 4.) 6:4, 6:4
Major Áron (Future TT, 2.) - Nagy Botond (Alfa TI, 9.) 4:6, 6:1, 10-2

A szerdai elődöntők:
Kincses - Almádi
Major - Kristyán

Lányok:
Bíró Melinda (Gellért SE, 1.) - Bak Szabó Norina (Top Sport, 3.) 6:2, 4:6, 6:1
Farkaslaki-Hints Flóra (MTK, 2.) - Benke-Giosanu Izabella (Pasarét, 4.) 6:1, 6:7(2), 6:2

A szerdai döntőben:
Bíró - Farkaslaki-Hints

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline