search

A hazai felnőtt férfi tornák legsikeresebb versenyzője a balatonboglári Kis-Balázs Rafael volt, aki 2020-ban öt F1-es viadalt nyert.

Ifj. Fekete Rudolf tanítványa munkabírását és nagyszerű hozzáállását emelte ki követendő példaként.

A boglári szakember nemcsak Rafael, de az egész magyar tenisz érdekében küzd a hazai felnőtt versenyek nagyobb megbecsüléséért.

 

Gy. Szabó Csilla írása * Kis-Balázs Rafael, a Balatonboglári Tenisz Club 19 éves teniszezője a koronavírus-járvány idején sem tétlenkedett és alaposan kihasználta a pandémia által sújtotta 2020-as esztendő által kínált lehetőségeket. Külföldre ugyan ő sem tudott utazni, ám itthon nem kevesebb, mint öt F1-es tornát nyert meg. Ifj. Fekete Rudolf tanítványa a hazai férfi ranglista 11. helyén áll, s minden vágya, hogy mielőbb top 10-es legyen. S bár a nemzetközi porondon eddig még nem sikerült letennie névjegyét, töretlenül bízik abban, hogy előbb vagy utóbb, az első ATP-pontját is megszerzi.

− Edzőként nem feltétlenül a megnyert pénzdíjakban és pontokban mérem a sikert – árnyalja játékosa helyzetét ifj. Fekete Rudolf, aki nyíltan vállalja, sajátos értékrendet alakított ki munkája során, amelyben az emberi összetevő, a tartás és a hozzáállás legalább olyan fontos, mint a pályán mutatott forma. – Nem hiszem, hogy az elfogultság beszélne belőlem, de Rafit bátran lehet a hazai fiatalok elé példaképként állítani. Egy vidéki teniszklub, lehetőségeiben igen korlátozott játékosaként, a cukorbetegség árnyékából kinőve rendületlenül edz, dolgozik, versenyez. Emberi hozzáállásáról és az általa elvégzett munka minőségéről csak felsőfokon beszélhetek.

A BBTC szakembere szerint a pandémia miatt kialakult helyzetben itthon ragadt valamennyi játékos számára adott volt a lehetőség arra, hogy a szezon során megrendezett F1-es tornákon elinduljon. S bár a 100 ezer forintos összdíjazást maga is irreálisan alacsonynak tartja, edzőként az volt a legfontosabb számára, hogy tanítványa éles helyzetben gyakorolhasson. Ennek ellenére a balatonboglári viadalok szervezőjeként, valamint a versenysport- és utánpótlás bizottság tagjaként folyamatosan lobbizik a 400-500 ezer forintos első kategóriás versenyek érdekében. Hiszen bármennyire is a szívük viszi őket előre, támogatásra is égetően nagy szükségük lenne. Utóbbi hiánya miatt Rafi a szükségesnél jóval ritkábban versenyez külföldön.

− Az előző szövetségi vezetéstől sem erkölcsi, sem anyagi értelemben nem kaptunk a teljesítményünkhöz mért megbecsülést – teszi hozzá ifj. Fekete Rudolf, aki azt sem tagadja, hogy az együtt töltött évek alatt számtalan alkalommal adott kedves tanítványának a hétvégéken ingyen órákat, s kísérte pusztán szeretetből a versenyekre. S hogy mindezt miért? Tiszteletből. S nemcsak Rafi, de a nehéz helyzetben lévő vidéki tenisz irányában is. – Öröm volt a személyében egy végtelen lelkesedéssel dolgozó fiatallal találkozni, ráadásul mindezt az elkeserítő vidéki körülmények között. Nem hiszem, hogy sokan képesek lennének mindezt utánunk csinálni.

 

kis balazs rafael es fekete rudolfkis balazs rafael es fekete rudolfKis-Balázs Rafael és edzője, ifj. Fekete Rudolf

 

A pécsi teniszbarát család gyermeke négyéves lehetett, amikor játszani kezdett az édesapja által üzemeltetett pályán Balatonmáriafürdőn, az édesanyja családjánál, Balatonkeresztúron töltött nyaralások idején. A családi legendák szerint az anyuka már szíve alatt hordta a kis Rafit, amikor még pályára lépett a megyei bajnokságban. De apuka is lelkes amatőr játékos, volt tehát honnan örökölnie a játék szeretetét. A Pécsi Elektromos Teniszklub pályáin, Gyenis Szilárdtól tanulta az alapokat, majd véglegesen Keresztúrra költöztek és 2012-től Paszér Éva és ifj. Fekete Rudolf vette át a felkészítését, négy évvel később alakult ki a Fekete, Kis-Rafael duó, amely azóta is igazi egységben vészeli át a nehézségeket és problémákat. Az egyik ilyen fontos tényező Rafael cukorbetegsége, amelyet nyolcéves korában diagnosztizáltak, s már egészen jól kezeli ezt a különleges helyzetet.

− Az évek során rengeteg tapasztalattal gazdagodtam ezen a téren is, most már pontosan tudom, mikor mit tehetek, s mit nem – véli a boglári játékos, aki azt azért elismeri, hogy két egymást követő meccs esetén nem könnyű az értékeket beállítani, különösen akkor nem, ha mindössze egyetlen óra pihenő engedélyezett a találkozók között. – Azért volt néhány meccs, ami arra ment rá, hogy a cukrom fel-le ingázott, de tanultam belőlük. A sikerek ennek ellenére nagyon korán jöttek, tízéves koromban régiós versenyek sorát nyertem, a két évvel idősebbeket vertem. A 12 évesek országos bajnokságán sem találtam legyőzőre. A 14-es kategóriában jött a megtorpanás, nagyot nőttem, lelassultam, és a technikámon is javítani kellett.

A kis Rafi ugyanis felnőtt ütővel kezdett játszani, s olyan pici volt, hogy két kézzel bírta csak el, s ezért a tenyerest is így ütötte. Az idő múlásával azonban ez egyre inkább visszafogta, és 2017 elején nem volt más választásuk, mint sürgősen orvosolni a problémát.

− Bő négy hétbe tellett az átállás az egykezes tenyeresre, aminek sikerét az azt követő fiú 16-os verseny megnyerése bizonyította – emlékszik vissza a fontos pillanatra ifj. Fekete Rudolf, aki szerint a vártnál is jobban sikerült a kockázatos akció. Ehhez mindenképpen hozzájárult Rafael gyors tanulási készsége, aki az új dolgok elsajátításában mindig élen jár. – Szerencsére pontosan eltaláltam az ideális ütőfogást, de így is nagy bátorság kellett ahhoz, hogy egy korosztályos bajnok esetében ezt meg merjük lépni. De nem igen volt más választásunk, kétkezes tenyeressel nagyon behatároltak lettek volna a lehetőségei. Mára ez az ütés lett az egyik erőssége, miközben százkilencvenkét centis magasságát kihasználva, elképesztő kick-szervái vannak. Nyáron nálunk járt Babos Timi, aki dicsérte is utóbbit, de összességében is nagyon elégedett volt Rafival, mint szparringpartnerrel. Számunkra pedig nagy megtiszteltetés volt Timi jelenléte és véleménye.

A mester szerint, ha a magyar tehetségek olyan alázattal és elsőrangú mentalitással állnának hozzá a munkához, mint tanítványa, akkor több teniszezőnk lehetne a nemzetközi élvonalban. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy ifj. Fekete Rudolf nemcsak a pályán, de azon kívül is figyelemmel kíséri játékosát. Amikor néhány éve szorosabbra fűzték a munkakapcsolatukat, a lefekvés, a felkelés, a célokra való gondolati fókuszálás pontos menetrendjét is meghatározta tanítványa számára, aki ezekben a pluszfeladatokban is maximálisan partnere mesterének.

A szparinpartner kérdése azonban továbbra is az egyik legnagyobb problémájuk. Rafi Siófokra szokott átjárni Balogh Bálinttal meccsezni, de Héjjas Csongor is átugrott hozzá egyszer-kétszer Nyergesújfaluról. Igaz, utóbbinak ez az „ugrás” több mint háromszáz kilométeres oda-vissza autózást jelentett, ám a vidéki magyar teniszélet realitása pillanatnyilag a szparingpartnerek égető hiánya. Bogláron a nyári hónapok azért a Balaton vonzerejének köszönhetően is kellemesebbek, klubtársával, az egyébként Budapesten élő Hornung Ivánnal is ilyenkor van lehetősége a közös gyakorlásra.

− Sokat játszom én is Rafival, de azért azt is figyelembe kell venni, ezeket a másfél órás ütéseket gyakran napi hat-nyolc óra munka után tudom csak leadni neki, és én sem leszek már fiatalabb – mesél mindennapjaikról ifj. Fekete Rudolf, aki nem szívesen beszél a közeli és távolabbi céljaikról, hiszen ahogy eddig, ezután is minden adott helyzetből a maximumot próbálják majd kihozni. S hogy ez eddig többnyire sikerült is, abban a helyi támogatásnak is nagy szerepe van.

– Az egyesület részéről, amit tudunk, megadunk a számára, és a velünk szomszédos Nemzeti Kézilabda Akadémiára is számíthatunk. Mocsai Tamás ügyvezető épp a napokban biztosított engem erről. A NEKA korábbi erőnléti szakembere, Szabó András László tervei alapján végezzük továbbra is Rafi kondicionális edzéseit, amelyért nagyon hálásak vagyunk neki. Egyszóval tesszük a dolgunkat, a többi pedig már nem rajtunk múlik.

Kis-Balázs Rafael 2020-ban az érettségivel is sikeresen megbirkózott, s bár voltak amerikai egyetemi ajánlatai, egyiket sem fogadta el. Nem mintha nem vágyna a tengerentúlra, ám egyelőre a tiszta teniszkarrier élvez nála elsőbbséget:

− Most a kemény alapozásra koncentrálok, szinte nem is pihentünk, hiszen január végén, február elején Pozsonyban tervezek 15 ezer dolláros ITF-tornán indulni. Nagyon bízom benne, hogy felférek a kvalifikációs táblára. Később persze szeretnék Kaliforniába menni tanulni, de ez még a jövő zenéje.

 

kis balazs rafael foto zador peter huntennis 2020kis balazs rafael foto zador peter huntennis 2020Rafi 2020 nyarán - Fotó: Zádor Péter/MTSZ

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline