search
Klubtársak egymás ellen az L14-es döntőben, végül Bíró (jobbról) nyert
Klubtársak egymás ellen az L14-es döntőben, végül Bíró (jobbról) nyert

A hazai teniszsport évzáró versenyén az utánpótlás korosztály mestertornájának szereplői léptek pályára a Nemzeti Edzés Központban.

A csopaki Szász Mihály volt az egyetlen, aki nem kiemelt játékosként szerzett mesteri címet.

 

12 ÉVESEK

Benke-Giosanu Izabella (Pasarét TK, 1. kiemelt) autósnyelven szólva a pole pozícióból robogott elsőként a célba a korosztályos Mesterverseny legfiatalabb játékosainak küzdelmén. Volt ugyan egy szettvesztése az elődöntőben a 4. kiemelt Sziklai Eszter (Optofit SE, Vác) ellen, ám a fővárosi fiatal a 6:1, 2:6 után a fővárosi fiatal behúzta a szuper tie-break pontvadászatát (10-2), s aztán az aranymeccs, az Alfa TI színeiben induló Kálmán Luca (2.) ellen már könnyed győzelmet hozott (6:2, 6:0). A bronzcsatában Sziklai 6:3, 6:1-re nyert a bajai Szalay Milla (3.) ellen.

A fiúknál a csopaki színekben versenyző Szász Mihály előbb a pasaréti Tóth Gergelyt, majd az 1. kiemelt Kovács Marcellt (Pasarét), aztán a 3. helyen jegyzett Takács Bercelt búcsúztatta, a döntőben pedig a szegedi Tóth Ákos (Sportmánia, 4. ) ellen diadalmaskodott 6:3, 6:7(2), 10-7-es nagy küzdelemben. A bronzmérkőzésen Takács 6:3, 6:3-ra győzött a 2. kiemelt nyíregyházi Závaczki Milán (Marso TC) ellen.

A Mestertorna négy korosztályának összesen nyolc versenyszáma közül az F12 volt az egyetlen, ahol nem kiemelt versenyző szerezte meg az elsőséget. Nem érdemtelenül, hiszen Szász Mihály a verseny kezdetén a 10. rangsorszámmal került a 16-os táblára, ám aztán legyőzte az 1., a 3. és a 4. kiemeltet is...

 

 

szasz mihaly f12 mester 2020szasz mihaly f12 mester 2020

 

14 ÉVESEK

Szettveszteség nélkül hódította el a mesteri címet Győri Lóránt. A Gubacsi TK fiatal játékosa folyamatosan lendült játékba: a nyitófordulós meccsén a pasaréti Gyüre Dávid csaknem megtréfálta a második játszmában (6:1, 7:6), ám aztán hozta a kötelezőt Góczi Erik ellen (Tenisz Műhely), majd kiélezett elődöntős győzelmet aratott a Halmos Kornél (Pasarét, 2.) elleni presztízscsatában (7:5, 7:5). A fináléban csak az első játszma hozott izgalmakat az 1. kiemelt Kincses Kolos (MTK) ellen, a folytatásban könnyedén húzta be a mérkőzést a 3. kiemelt Győri (6:4, 6:0)

A lányoknál érvényesült a kiemelési sorrend: Bíró Melinda (Gellért SE, 1.) végzett az élen. A kecskeméti születésű, de szegedi színekben versenyző Bíró három találkozón mindösszesen öt játékot elszórva könnyed meccsnyerésekkel (Szabó Lora, Pukkai Réka, az elődöntőben pedig Farkaslaki Hints Flóra ellen) jutott a fináléig, ahol aztán a klubtárs Kis-Czakó Eszter (2.) alaposan megizzasztotta: szetthátrányból kellett talpra állnia (5:7, 7:5, 10-4). Hatalmas csatát hozott a bronzmérkőzés is, melyen Farkaslaki Hints 1:6, 7:6(1), 14-12-re nyert Bak-Szabó Norina (Top Sport) ellen.

16 ÉVESEK

A Vasas SC két játékosa, az egyaránt 1. helyen kiemelt Dankó Vanesa és Mészáros Patrik győzedelmeskedett.

Vanesa nem vesztett szettet a torna során, Kuti Alíz (PG Tenisz) és Mihálka Zsófia (Alfa TI) legyőzésével jutott el a döntőig, ahol Molnár Kitti (Metro RSC) ellen nyert 6:2, 6:2 arányban. A bronzérmet végül Mihálka Zsófia szerezte meg Eperjesi Kata (PG Tenisz) 6:2, 7:5-ös legyőzésével.

A fiúknál Patrik útja az aranyéremig már jóval nehezebb volt, hiszen az elődöntőben Kőszegi Dominik (Future TT) ellen szetthátrányból kellett felállnia (4:6, 6:2, 10-8), majd ugyanezt a döntőben is meg kellett tennie Szőke Ádám (Pasarét TK) ellen, akit 6:7(4) 6:2 10-4 arányban győzött le. A bronzérem Kisantal Botond (Pasarét) kezébe került, aki a nyitó fordulóban Páll Noel (Tenisz P.) 7:5, 6:3-as legyőzésével a 3. kiemeltet búcsúztatta, s aztán könnyedén nyert a soporni Kun Bendegúz ellen, az elődöntőben azonban alulmaradt a pasaréti klubtárs Szőke Ádámmal szemben.

18 ÉVESEK

A lányoknál a fóti Future TT játékosa, Matkó Réka a rangsorhelyezés alapján a papírformának megfelelően végzett az élen az ötös körversenyben, megelőzve Bordás Patríciát (SZVUK SE) és a bronzérmet megszerző Finak Esztert (Medikus SE).
A fiúknál nyolc fős kieséses rendszerben harcoltak az első helyért. Belkovics Achilles (Tenisz Műhely, 1.) nem talált legyőzőre, szettet sem veszített a verseny során, a döntőben Kincses Kristófot (MTK, 2.) győzte le 6:4, 6:3 arányban.  A bronzmérkőzésen Sztasák Jonatán (Tenisz Műhely, 4.) 6:3, 2:0-ra vezetett, amikor Szombathelyi Benedek (Kiskút TK, 3.  feladta a találkozót (sérülés).

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline