search

Az Országyűlés kedden délután jóváhagyta a kormány előterjesztését a koronavírus-járvány terjedésével kapcsolatos védekezésről.

Nem lehetett egyszerű a törvény megfogalmazása, még nehezebb a konkrét értelmezése. Az MTSZ első ütemben a Play&Stay versenyek december 10-ig tartó felfüggesztéséről döntött.

 

Meghosszabbította az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet hatályát, miután kedden megszavazta a járvány második hulláma elleni védekezésről szóló törvényt.

A képviselők 180 igen szavazattal, 1 nem ellenében fogadták el Varga Judit igazságügyi miniszter előterjesztését.

Az intézkedések között van többek között az este 8 óra és hajnali 5 óra közötti kijárási tiltás, a gyülekezés és a rendezvények tilalma, az éttermek bezárása és a meccsek zárt kapussá tétele. Az egyéni szabadtéri sportok gyakorlása engedélyezett. A vonatkozó jogszabályok szerint versenyszerűen sportolók e tevékenységükben nem korlátozhatóak. A védelmi intézkedést nem kell alkalmazni a  sportról szóló törvény szerint versenyszerűen sportolók számára tartott edzés és sportrendezvény alkalmával. Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező. A sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között megtartható.

 A Magyar Közlönyben megjelent részletek ITT olvashatóak.

Az MTSZ vezetősége mérlegelte a tenisz sportággal kapcsolatos szigorítások hatását a hazai teniszéletre és szakértőkkel elemezte a jogszabályok értelmezését.

Az Európai Tenisz Szövetséggel történt tárgylások után az ezen a héten Budapesten zajló TE14-es nemzetközi verseny egyéni viadalát befejezik, párosban nem rendeznek küzdelmeket.

A Magyar Tenisz Szövetség a Play and Stay versenyeket felfüggeszti 2020. december 10-ig. E döntés hátterében az áll, hogy a legfiatalabb korosztály esetében értelemszerűen elvárható, hogy a szülő,  a tanár, az edző  legyen ott vele a pályán, a klubban - a kísérők jelenléte viszont nem lehetséges. 

Az egyéb – kiemelt és nem kiemelt - korosztályos versenyek lebonyolítását úgy kell megvalósítani, hogy a verseny helyszínéül szolgáló sátrakban a kiskorúak felügyeletére sátranként egy – a versenybíróval egyeztetett - nagykorú személyt köteles a verseny rendezője biztosítani, a sétálóbíró e tekintetben egy főnek számít.

Amennyiben ezt a rendező nem tudja megoldani, úgy a JVB küld ki további sétálóbírót (sétálóbírókat) az eseményre, melynek költsége a rendezőt terheli.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline