Kisgyermekként teniszezőnek készült, végül mégis az amerikai egyetemet választotta a juniorok között 2010-ben a világranglista 16. helyéig jutó Susányi Zsófia.
A szegedi teniszezőnő Amerikából visszaköltözve, szülővárosában találta meg boldogságát, élete a kutyasétáltatás, a teniszoktatás és az újabb egyetemi tanulmányok ritmusában zajlik.
Gy. Szabó Csilla írása * A 2009-es wimbledoni juniortorna leány negyeddöntőjében egy fiatal szegedi lány mindössze két pontnyira volt a legjobb négy közé jutástól. Az elődöntőbe mégsem ő, hanem a japán Miyabi Inoue jutott, akit Babos Tímea jelenlegi párospartnere, Kristina Mladenovic ütött el a döntős szerepléstől. Susányi Zsófia, merthogy ő volt az ifjú magyar teniszező, a találkozó után két órán keresztül siratta a kihagyott lehetőséget, mégis teniszkarrierje legszebb pillanataként emlékszik vissza az angliai korosztályos Grand Slam-viadalra.
– Papíron nem én voltam az esélyesebb, de meccs közben azzá váltam, ezért keseredtem el ennyire. Fáradt is voltam, hiszen egy közel nyolchetes túra végéhez érkeztünk Wimbledonban. Emlékszem, azonnal nyaralni mentünk utána, és a poreči strandon a Brian fivérekbe botlottunk. Ha tehát a legszebb emlékemet kell felidézni, akkor az biztosan ez a pár hét lenne, s nemcsak az eredmény, de a hangulat miatt is. Nekem mindig nagyon fontos volt, hogy jól érezzem magam a teniszpályán és valami más is történjen – idézi fel a 2009-es esztendő sikereit Susányi Zsófia, aki kicsit több mint egy évvel később, egy dubrovniki szállodai szobában hozta meg élete nagy döntését, miszerint a profi teniszkarrier helyett, inkább az amerikai egyetemi ösztöndíjat választja.
Az akkor 18 esztendős játékost, aki a juniorok között az év elején, vagyis 2010 januárjában, az igen előkelő 16. helyén érte el legjobb korosztályos világranglista helyezését, a két egymást követő 10 ezer dolláros női torna első körében elszenvedett vereségei késztették elhatározásra. Szülei felváltva kísérték, s éppen a „váltásra várva” szakadt rá a magány, amelyben rájött arra, hogy ezt így semmiképpen sem akarja folytatni. A juniorként megtapasztalt változatosabb, sikeresebb és színes világból a felnőtt profik közé lépve már egyáltalán nem volt vonzó számára, hogy élete csak és kizárólag a teniszről szóljon. Úgy érezte, ennél többre van szüksége:
– Amikor az iskolában a jövőnkről kellett esszéket írni, mindig is teniszezőként határoztam meg magamat. Akkor még magántanulóként is be bejártam a suliba, a juniorok között mindig jó volt a hangulat, sokat bandáztunk együtt, a felnőtt profi világ monotonitása azonban nem volt nekem való. Az amerikai diákoskodáson akkor már jó ideje gondolkodtam, s ha egy ötlet befészkeli magát az agyamba, akkor attól nem igazán tudok szabadulni. Igen, makacs voltam és öntörvényű, ám a döntésemet a mai napig nem bántam meg. Pedig az ismerőseim manapság is gyakran felteszik ezt a kérdést. És én minden alkalommal határozott nemmel válaszolok.
Pedig Susányi Zsófiával kapcsolatban a szakemberek mindig hangsúlyozzák, hogy Babos hazai legnagyobb riválisaként ő is hozzájárult a párosban négyszeres Grand Slam-győztes, háromszoros világbajnok, világelső soproni teniszező fejlődéséhez. A junioreredményeket nézve, pedig ő is jogosan álmodozott gyermekként a profi karrierről. Timivel 2009-ben ezüstérmesek lettek a korosztályos Európa-bajnokságon, egy évvel később pedig a harmadik helyen végeztek. A sors különös játéka folytán, utóbbi esetben attól a francia kettőstől szenvedtek vereséget az elődöntőben, amelynek egyik tagja Mladenovic volt. A két kiemelkedő tudású magyar játékos, a siker ellenére nem indult más tornákon együtt.
– A mai napig nem tudom megmondani, hogy ennek mi volt az oka, pedig ezt is sokan kérdezik tőlem – idézi fel a közös korosztályos sikereket Susányi, aki nem emlékszik arra, hogy különösebb vetélkedés lett volna közöttük Timivel. Kamaszként együtt utazták be a fél világot, s ennek megfelelően jóban is voltak. De annyira ellentétes volt a személyiségük, hogy mély kapcsolat nem alakulhatott ki közöttük. A különbségek pedig nemcsak az életben, de a pályán is láthatóak voltak. Zsófi sohasem a nagy ütéseiről volt híres, „gürizős güzünek” tartja magát, kiemelkedő állóképessége sok győzelemhez segítette hozzá. – Azt hiszem fejben voltam a legerősebb, borzasztóan tudtam küzdeni. S hogy ő miért futott be, én pedig miért nem? Annak nagyon egyszerű oka van. Ő minden áron profi akart lenni, én viszont nem.
Susányi Zsófi édesanyját és nagybátyját kísérte el egészen pici korától fogva a közeli teniszpályára, a szegedi Ligetbe, amelynek helyén ma már csak egy kutyafuttató található. Mégis az úszással kezdte a sportokat, majd első osztályos korában azzal lepte meg a szüleit, hogy beiratkozott a foci edzésekre. A fiatal kislány határozottsága már ekkor nyilvánvaló volt, s ez az évek során csak erősödött. A következő állomás a kosárlabda lett, s csak nyolcévesen, egy nyári tábort követően választotta a teniszt, amelynek alapjait Kanalas Györgytől sajátította el. Néhány évvel később került Hajnal Istvánhoz, akivel sok szép közös korosztályos sikert értek el.
– Erről az időszakról nagyon foszlányos emlékeim vannak, de a 12 éven aluliak ob döntőjének még az ütései is vissza-visszajönnek – mesél a Lukács Vanda elleni, Pécsett játszott győztes fináléról Susányi, aki ezt követőn a nyári országos bajnokságon sem talált korosztályában legyőzőre. – Mivel Pistával Szegeden edzettünk, annak ellenére, hogy magántanuló voltam, igyekeztem bejárni az órákra és a feleletekre, dolgozatokra. A tizedik és a tizenegyedik évem azonban nagyon rosszul sikerült, a versenyek alatt nem igazán foglalkoztam a tankönyvekkel. Na, ez az egyetlen dolog, amit ma már másképp csinálnék. Tizenhat éves koromban kerültem Budapestre Fonó Lászlóhoz és Sávolt Attilához. Amíg velük voltam, addig még komolyan készültem a profi karrierre, ám amikor úgy másfél évvel később átmentem Jaross Gáborhoz, akkor már tudtam, hogy az egyetemi ösztöndíjat fogom választani.
Zsófi szülei megértették leányuk döntését, s csak egyetlen kikötésük volt. Mind a tenisz, mind pedig a tanulmányok szempontjából színvonalas egyetemet válasszon. Ez így is lett, a Berkeley edzője pedig teljes ösztöndíjat kínált a magyar reménységnek, aki ekkor nekifeküdt a tanulásnak, s egy év késéssel ugyan, de leérettségizett, s már repült is Kaliforniába.
– Amikor a tanulásra koncentráltam, akkor mindig jól ment, s ez az egyetemen sem volt másképpen. A tengerentúlon az tetszett, hogy több időt adnak a választásra, nem zöldfülűként kell eldöntened, hogy mi leszel, ha nagy leszel. Bár az én történetemben még így is volt néhány csavar. Média-kommunikáció szakon végeztem, jóllehet pszichológiára szerettem volna menni. A biológia azonban olyan nehéznek tűnt angolul, hogy nem mertem belevágni. A sorsomat mégsem kerülhettem el, mert idén ősszel csak elkezdtem a pszichológiai tanulmányaimat. Itthon, magyar egyetemen – tér át a 2007-es hazaköltözését követő időszakra Susányi, akinek már állása is volt az Egyesült Államokban és a mesterképzésre is jelentkezett, ám az éppen megszigorított vízumtörvények miatt nem maradhatott tovább a kaliforniai Tiburon városában. A szegedi teniszező ismét a megérzéseire hallgatott, csomagolt és visszatért szülővárosába, és egykori edzőjéhez Hajnal Istvánhoz. Immár oktatóként.
– Egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjek, nem akarok visszamenni. Nagyon jó volt Amerikában, de most boldogabb az életem. Reggel sétálni megyek a kutyámmal, utána a Gellért SE-ben teniszezni tanítom a gyerekeket, majd tanulok, késő délután pedig ismét adok néhány órát. Az estéket a barátaimmal töltöm. Egyelőre még nem tudom, hogy a pszichológia mely ágát választom, a gyerekek és a sport egyaránt érdekel. Az előbbiben több lehetőséget látok, ugyanakkor sport nélkül sem tudok élni – beszél terveiről Susányi, majd az egyetemi évei során megismert pszichológusától tanultak fontosságát emeli ki. – Voltak nehéz pillanataim is Amerikában, amelyek megoldásához az érzelmeim helyes kezelését kellett megtanulnom. Nem engedték, hogy magamba fojtsam azokat. Az egyik meccs első szettjében 1:2-re álltam és sírógörcsöt kaptam. A másodedzőm erre ennyit mondott: „Látom nagyon feszült vagy, sírd ki magad, csak arra figyelj, hogy pont közben akadályozni fogja a látásodat.” Mondanom sem kell, ettől kezdve minden gémet megnyertem. Nagyon jól esett, hogy nem azt mondta, nem szabad sírnom. A gyerekek között nagyon jól tudom alkalmazni ezeket a dolgokat, s a tanulmányaim előre haladtával remélem, még több ismeret birtokában leszek.”
Susányi Zsófi szerint a picik mind bajnokok szeretnének lenni és ez így természetes. Legfontosabb céljának mégis inkább azt tekinti, hogy a hozzá kerülő gyerekekkel megszerettesse ezt a szép játékot. Szerinte ugyanis teniszezni csak szívből érdemes. S bár egyéni tornákon már nem indul, a csapatbajnoki meccsekre örömmel beszáll. A juniorként megízlelt közösségi érzés újból és újból magával ragadja.