search

Borsos Olivér emlékének szentelik a BTC-n ezen a héten zajló G5-ös junior ITF-tornát.

A viadal versenyigazgatója, a klub szakosztályvezetője, Balázs György a rendezés nehézségeiről és a Budapest Tenisz Centrum új felállásáról beszélt honlapunknak.

A városmajori stáb, Borsos Olivér eszmeiségéhez hűen, a csapatmunka és a közösség erejére építve folytatja a munkát.

 

Gy. Szabó Csilla írása * Minden nap érzem a barát és a kolléga hiányát, a junior ITF- torna rendezése kapcsán azonban még nyilvánvalóbb az űr, amelyet Olivér a BTC-n hagyott maga után – utalt a Városmajorban hétfőn elstartolt nemzetközi korosztályos viadal versenyigazgatója, Balázs György az esemény rendhagyó és szomorú apropójára.  

A Borsos Olivér Memorial, mert hogy kiről másról is kaphatta volna nevét a Budapest Tenisz Centrum G5-ös juniortornája, mint a nyáron tragikus körülmények között, fiatalon elhunyt teniszszakemberről, pedig jócskán ad munkát a klub szakosztályvezetőjének. A járvány ellenére, vagy talán éppen ezért, ugyanis nemcsak magyar, de szépszámú külföldi versenyző is nevezett a viadalra, felmérve, hogy a koronavírus még sokáig gátolhatja a nemzetközi teniszélet normális ritmusát.

A rendezőknek ennek megfelelően a szokásos teendőkön túl, ezúttal a COVID-előírásokat is maximálisan be kell tartaniuk. A bejáratnál hőmérővel ellenőrzik a résztvevők testhőmérsékletét, a kötelezően kitöltendő QR-kódos kérdőívek kezelésében pedig a klub egyik fiatal játékosa, Pánczél Zalán segít Balázs Györgynek. A csapatmunka és a közösség tisztelete egyébként továbbra is alapelv a Városmajorban, pontosan úgy, ahogy azt Borsos Olivér még sportigazgatóként követendő elvként meghatározta.

– Oli annak örült, ha minél többet dolgozhatott, halmozta a feladatokat, és tökéletesen el is látta őket. Ha valamit váratlanul szervezni kellett, ő biztosan levette vállunkról az ezzel kapcsolatos terheket – folytatta az emlékezést Balázs György, aki szakosztályvezetőként és vezetőedzőként folytatja a barátjával közösen megkezdett utat a BTC-n. S bár a nyári tragédiát követően legszívesebben mindent maga után hagyott volna, tudta, hogy ezt sem a tanítványokkal, sem pedig Olivér emlékével nem teheti meg. Folytatta tehát a munkát és kollégáival lépésről lépésre újjászervezték a BTC-t, amely mostanra nyerte el végleges formáját.

A centrumot Szendrei Dániel klubigazgató vezeti Balázs Attila szakmai igazgató segítségével. Utóbbi ATP-s mérkőzései miatti igazolt távollétükben Mészáros Dániel lép elő helyettesükké, ám a szervezési feladatok teniszes oldalához Balázs György több évtizedes tapasztalatára is nagy szükség van. Erre az ITF-torna a legjobb bizonyíték, amely vasárnaptól vasárnapig, szinte huszonnégy órás szolgálatot ró az egykori kiváló játékosra. Ám ezúttal azt sem bánja, hogy telefonján szinte percenként keresik, hiszen a cél valóban szentesíti az eszközt.

 

balazs gy kiss nellybalazs gy kiss nellyLabdát visz a meccsre a "mindenes" versenyigazgató - Fotók: Kiss Nelly

 

– Méltóképpen szerettünk volna Olira emlékezni, s a résztvevők nagy száma is részben annak köszönhető, hogy sokan ismerték és szerették. Itthon és külföldön egyaránt. Az egyes pálya örökre az ő nevét viseli majd, a torna végeztével pedig a Borsos Olivér fair play díjat veheti át a legsportszerűbb játékos. A vasárnapi döntőt követően, barátunk édesapja Borsos Attila és öcsém, Balázs Attila is részt vesznek az ünnepélyes eredményhirdetésen, ezzel is hangsúlyozva a torna jelentőségét – osztott meg további érdekességeket a viadalról Balázs György, majd a BTC szakmai stábjának összetételéről beszélt honlapunknak. Ebből megtudhattuk, hogy a korábbi vezetés a versenyteniszt tartotta a legfontosabbnak, a jelenlegi viszont a bérlők, az amatőr és hobbitenisz képviselőinek érdekeit is szem előtt tartja. A szakosztályvezető a két pólus közötti kényes egyensúly megtartására fog leginkább figyelni.

Ennek megfelelően délelőttönként együtt edzenek a klub legjobbjai, Tóth Amarissa, Drágár Péter, Kincses Kristóf és Kincses Kolos, valamint a csapathoz két hete csatlakozott Udvardy Luca. A felnőttek közül Jani Réka és Lukács Vanda is a BTC-n készül, amennyiben éppen itthon tartózkodik. Ezzel a csoporttal a Balázs György, Krafcsik Tamás, Kellner Ádám alkotta trió foglalkozik, a rendszeres erőnléti edzéseken pedig Mészáros Dániel segít be nekik. A fiatalabbak délután Enyedi János, Kaszás Benjamin és Krafcsik Tamás irányításával gyakorolnak.

– Sajnos Kisantal Péterrel néhány nappal ezelőtt elváltak útjaink, pedig majd három éven át az egyik legnagyobb munkabírású, leglelkiismeretesebb edzőnk volt. Az ő helyére érkezett próbaidőre Tóth Barnabás, és az ősz kezdet óta nálunk edzősködik Khin Dániel, aki korábban játékosom volt, egy évet elvégzett egy amerikai egyetemen, ám most a koronavírus-járvány miatt itthon ragadt. Nagyon kedveltem őt tanítványként, kedves, okos fiatalember, akit szeretnek a gyerekek. Szeptember elsején szerződtünk le Kellner Ádámmal, akinek nagyon elégedettek vagyunk a munkájával, komoly erősítést jelent az egyértelműen megfiatalodott szakmai stáb számára.

 

kellner adam s balazs gyorgykellner adam s balazs gyorgyKellner Ádám és Balázs György

 

– Nem titkolt célunk dinamikus, az új dolgokra nyitott, modern csapatot építeni, s ezzel tovább vinni és megvalósítani Olivér álmát – folytatja a BTC jelenlegi felépítésének bemutatását Balázs György, majd öccse, Attila szerepét vázolja:

– Profi karrierje miatt természetesen nem tud nap, mint nap velünk lenni, de egyelőre ezt nem is várjuk el tőle. A fiataloknak az is sokat jelent, ha rendszeresen megnézi őket, tanácsokat ad nekik. Bevezettük a havi egyszeri kerekasztal beszélgetéseket, amelyen bármilyen kérdést fel lehet tenni neki. A legutóbbin például a US Open tanulságairól mesélt, ami lebilincselő élmény volt a fiatalok számára. Testközelből megismerni egy top százas játékost, és vele értékes emberi kapcsolatot kialakítani, azt hiszem ez minden fiatal teniszező álma.

Balázs György feladata nem könnyű, hiszen a klub gazdasági szempontjait is szem előtt tartva kell működőképes, szakmailag is eredményes műhelyt vezetnie. Ebben segíti a homogén, összetartó és fiatalos stáb. Meggyőződése, hogy az elmúlt hónapok nehézségei csak még jobban összekovácsolták őket, s a kemény próbát kiállva, most már csak jobb jöhet. A játékosoktól az edzőkig mindenki társa volt ebben a szakosztályvezetőnek, amire a korosztályos ob-n nyert négy egyéni cím a legjobb bizonyíték. Erre a szereplésre tette fel a végső koronát Tóth Amarissa, a felnőtt női mezőnyben aratott győzelmével. Méltóan megemlékezve edzőjéről, Borsos Olivérről.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline