Délelőtt a Testnevelési Egyetem Sportjáték Tanszék teniszszakcsoportjának vezetőjeként, délután pedig a Pasarét TK vezetőedzőjeként munkálkodik a magyar tenisz fejlődésén Nemes Gábor.
A szakember szerint a sportág komoly problémáinak csak egyik szelete az edzőképzés, a klubok hiányának megoldása is égetően fontos lenne.
Gy. Szabó Csilla írása * A Pasarét TK vezetőedzője, Nemes Gábor a hazai teniszélet egyik különlegese személyisége, hiszen „civil” foglalkozása révén is a sportág szaktekintélyének számít. A Testnevelési Egyetem Sportjáték Tanszék teniszszakcsoportjának vezetője, éppen ezért az elméleti kérdésekben éppen olyan jártas, mint a gyakorlatban. Mindennapjai is ennek a kettősségnek a jegyében telnek, délelőtt az egyetemistákat tanítja a sportág oktatásának mesterfogásaira, délután pedig Pasaréten edzi a fiatal teniszezőket.
− Edzői munkám révén érzem magam igazán hitelesnek egyetemi oktatóként, s bevallom, munkám során is mindig az vezérel, mi is a magyar tenisz érdeke, mi szolgálja leginkább a sportág fejlődését? – vallja Nemes Gábor, akinek első gyermekkori választása Veszprémben még a labdarúgás volt, s csak tizenkét évesen kezdett el teniszezni, ami a jó alapok megszerzéséhez elég volt, a válogatottsághoz azonban már nem. Meg is lepődött, amikor a TF akkori tanszékvezetője, Halmos Imre éppen neki ajánlott tanársegédi állást tanári képesítése megszerzésekor. A magát erős másodosztályú játékosként jellemző fiatalember örömmel mondott igent a legendás szakember invitálására, nem sejtve, hogy hosszú évtizedekre marad alma matere falai között, ahol két évvel később szerezte meg a szakedzői diplomát. Már főiskolás korában edzősködni kezdett, mégpedig az MTK-nál, ahol egy hároméves szövetségi kitérőt követően egészen 2013-ig maradt. Hét évvel ezelőtt két legjobb barátjával és munkatársával, Győrbíró Zsolttal és Kalmár Gáborral közösen alapították a Pasaréti TK-t, ahol azóta is a legnagyobb egyetértésben dolgoznak.
gyorbironemeskalmarPasaréti trió: Győrbíró Zsolt, Nemes Gábor és Kalmár Gábor
− Együtt építettük fel a klubot, és büszkék vagyunk rá, mert a sportágat sújtó nehézségek ellenére is sikereket érünk el az utánpótlás-nevelésben – jelenti ki Nemes Gábor, aki ezzel a megjegyzésével nyomban a problémák közepébe vág. – Gazdasági vállalkozásként kell működnünk, hiszen a pályabérletet és a fenntartási költségeket magunknak kell kitermelnünk, mégis szívünkön viseljük a versenyteniszt. Meg is szakadunk a munkában, de nem bánjuk, mert számunkra csak így van értelme. Pedig mindhárman átléptük már az ötvenet, mégis visz minket a lendület és a sportág szeretete. Bevallom őszintén, hogy a fiatalabbakból néha hiányolom ezt a fajta lelkesedést. Munkahelyemen évről évre szomorúan tapasztalom, hogy az edzői szakon négy-öt fős csoportok indulnak, sokan megijednek a hároméves képzés hosszúságától. Pedig akik csak egy kicsit is motiváltak, és versenyzőkkel szeretnének foglalkozni, azoknak mindenképpen szükségük lenne az elméleti oktatásra is. Ezen a szinten az anatómiai, az élettani és biomechanikai ismeretek, valamint a társtudományok, vagyis a pszichológia és a pedagógia használata is elengedhetetlen. Persze, ha valaki csak amatőröknek kíván órát adni, akkor a különböző OKJ-s képzések is elegendőek lehetnek, profikhoz, illetve félprofikhoz azonban már elengedhetetlenek a sokrétű ismeretek.
Nemes Gábor ezzel át is tér szakterületére, az edzőképzésre, s egy olyan kompromisszumos modellt vázol fel, amelyben sem munkaadója, vagyis a Testnevelési Egyetem, sem pedig az MTSZ érdekei nem sérülnének. Ebben persze közrejátszik a speciális magyar helyzet, amely még a rendszerváltás előtti sportszerkezetre, vagyis az akkori TF monopolhelyzetére épül. S bár utóbbi elméleti útmutatása vitathatatlanul hozzájárul a magyar sportsikerekhez, a nemzetközi sportéletben általában a szakszövetségek a felelősek saját szakembergárdájuk kialakításáért.
− Egykori tanítványaim közül többen is külföldön vállaltak állást és volt rá eset, hogy az MTSZ-nek kellett igazolnia a TF-s diplomát, ami ugye itthon vitathatatlan etalonként szolgál – véli a szakember, aki az edzőképző bizottság tagjaként is képviseli a mérleg nyelvét jelentő álláspontját. – A szövetség saját képzési rendszerének felállítására már jó két éve megkezdődtek a törekvések, elsősorban az ITF irányában, amelynek a követelményrendszere igen szigorú. A nemzetközi szövetség által képzett oktatókra, s az általa elismert szervezeti felépítésre van szükség azok teljesítéséhez. Most egy tisztán MTSZ képzési rendszer is alakulóban van, amely a nemzetközivel összehangolva és a TF segítségével, működő egységet hozhat létre. De azt tudni kell, hogy a hazai edzőképzés problémái korántsem új keletűek, s a korábbi vezetés egyik legnagyobb bűne éppen az volt, hogy csak szavakban foglalkoztak vele, a gyakorlatban egyáltalán nem. Hogy az utóbbi két évben mégis történt előrelépés, az Pelva Gábornak köszönhető, aki szívén viselte a kérdést és lehetőségeihez mérten próbált színvonalas képzéseket szervezni.
nemes gbor a korosztlyos obn fot zdor pterCsányi Benedek kap tanácsot Nemes Gábortól
A TF mesteroktatója ugyanakkor az edzőképzés problémáját csupán egynek tartja a sportág hazai nehézségei közül. A másik igen égető gond, a klubok hiánya. Pedig az utánpótlás-nevelésben az a hely a legfontosabb, ahol a gyermek a mindennapjait eltölti. És még csak nem is az edzők képzettségében látja a legnagyobb problémát, hiszen van annyi jó szakember az országban, aki a legjobb fiatalokat a nemzetközi szintig is elkísérhetné. Ha nem lenne éppen más dolga, mondjuk a megélhetése miatt napi négy-hat órát pluszban az amatőrökkel is lehúzni a pályán. Pedig aki versenyzőkkel foglalkozik, annak a tornákon is ott kell lennie tanítványaival. Nemes Gábor ezzel kapcsolatban a saját, pasaréti példájukkal indokolja véleményét:
− Nálunk például adott a szakmai háttér, az infrastruktúra már annál kevésbé, hiszen a tíz pályából, csak hatot tudunk télire lefedni, és konditermet sem tudunk kialakítani. Szeptemberben nem kis fejtörést okoz a téli időszak csoportbeosztásának elkészítése, amikor egyszeriben közel felére esik vissza a pályakapacitásunk. Mondhatnám, hogy szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen nem férünk el és a NEK-en kell pályát bérelnünk a válogatott játékosainknak, ám ez csak első ránézésre igaz. Valójában azért nem küldhetünk el gyerekeket, mert a csoportos órákon résztvevő amatőrök termelik ki például a versenytenisszel kapcsolatos költségeinket. Őszintén megmondom, sokkal jobban keresnénk, ha nem foglalkoznánk versenyzőkkel. De ahogy azt már említettem, számunkra ők adják az igazi örömöt, ezért inkább lemondunk a nyereség egy jelentős részéről. Ami pedig a klubunk felépítését illeti, mindig csapatban gondolkodunk. A klasszikus piramis elvet követjük, amelynek alsó széles bázisát, a tenisziskolát Dékány Marcell, egykori játékosom, jelenlegi TF-s kollégám vezeti. Az innen feljebb kerülő versenyzőkkel Zsolton és rajtam kívül Berezvai Kolos és Kupó Ádám foglalkozik.
Nemes Gábor 2008 és 2011 között a szövetségben is dolgozott, mégpedig a tizennégy éven aluli korosztályok szakvezetőjeként. A Papp Sándor és Hornok Miklós mellett végzett munkára a mai napig örömmel gondol, hiszen az utazásoknak köszönhetően számtalan, a mai napig hasznos dolgot tanult. Világot látni, tapasztalatokat gyűjteni, más módszereket megismerni ugyanis éppen olyan fontos, mint az iskolában jelesre vizsgázni.
− Korosztályos versenyeztetés nélkül nem lehet eredményeket elérni, ezért úgy gondolom, hogy a legjobbaknak már tizenkét éves kortól kacsingatniuk kell a Tennis Europe versenyek felé. Ebben a korban persze hat-hét torna, összességében pedig húsz-huszonöt meccs is elegendő, ráadásul ezek egy része a hazai nemzetközi viadalokon is teljesíthető. Fontos a nemzetközi összehasonlítás, e nélkül nem látjuk, hol is tartunk a világhoz képest. Az idősebbek számára folyamatos és ésszerű, a győzelmek és a vereségek arányát szem előtt tartó versenyprogramot kell összeállítani. Bírót, Szintait, Valkuszt, Pirost, Békefit, Stollárt, Bondárt, Gálfit kísértem a korosztályos válogatott tagjaként, láttam őket játszani, edzettem velük, de én is keresem a választ arra a kérdésre: miért nem tudtak a felnőttek között juniorsikereikhez mérten áttörni? Úgy gondolom, a jövő nemzedékei számára lenne fontos, hogy megtaláljuk a probléma okát. Még akkor is, ha a sikerhez különböző utak vezetnek, s a felsorolt játékosok mögött is egyedi, személyes történetek állnak. Amikor a világ élmezőnyébe akar valaki berobbanni, ott már a kísérők nemzetközi tapasztalata lehet leginkább sorsdöntő. Ezen a téren pedig nem állunk túl jól, hiszen Babos Csabán és Sávolt Attilán kívül ez még senkinek sem sikerült. Most Jancsó Miklós és Nagy Zoltán szerezhet óriási tapasztalatokat Marci mellett, amiből a sportág hosszútávon is profitálhat.
A TE szakembere szerint ezzel megint húsz-huszonöt évvel ezelőtti problémákhoz kanyarodunk vissza, amelyekre szerinte addig nem is lesz megoldás, amíg nem kezdődik meg egy tervszerű építkezés. Ehhez biztos pillérekre lenne szükség, amelynek egyik legerősebbike a klubrendszer, amely megerősítésre és kiépítésre szorul. Az egyesületi problémák sorába pedig az is bele tartozik, hogy amíg az edzőket nem lehet úgy megfizetni, hogy ne kelljen magánórákat is vállalniuk, addig a versenyzőkre sem jut elegendő minőségi idejük és energiájuk.
nemes ur foto zdorEdzők egymás között: a pasaréti Nemes Gábor és a soproni Úr Csaba