search
Lázár János - Fotó: 24.hu
Lázár János - Fotó: 24.hu

Az átláthatóság jegyében a klubokkal megkezdődött egy nagyon aktív kommunikáció, és valamennyi elnökségi határozatot is közzétettek.

Az előző szövetségi vezetés alatt történtek kivizsgálása továbbra is zajlik, a hatóságok végzik a munkájukat - mondta az MTSZ elnöke.

 

Lázár János, a Magyar Tenisz Szövetség  júliusban megválasztott elnöke szerint a szükséges konszolidáció után elindult az a megújulási folyamat is, amely remélhetőleg megalapozhatja a sportág sikeres jövőjét Magyarországon.

"A napokban egy új sportszakmai koncepció irányelveit készítjük elő, amelyről a keddi ülésén dönt az elnökség. Markovits László szakmai alelnök koordinálásával ezen a téren is nagyon komoly előkészítő munkán vagyunk túl, ennek eredményeként elindulhat a konkrét szakmai programok kidolgozása a bizottságok és az MTSZ-iroda közreműködésével" - mondta az MTI-nek Lázár János. Hozzátette, a folyamat az év végéig lezajlik, és 2021-ben már konkrét programok, valamint egy megerősített szakmai struktúra mellett tud folytatódni a szövetség munkája a megújulás érdekében.

"A megválasztásunkat követő két hónapban öt elnökségi ülést tartottunk, amelyeken 33 határozatot hoztunk, lezajlott egy közgyűlés, illetve számos négyszemközti és csoportos egyeztetés is. A tapasztalatok alapján mondhatom, hogy egy rendkívül erős csapatként tud együttműködni az elnökség" - nyilatkozott. Az MTSZ elnöke kiemelte, az átláthatóság jegyében a klubokkal elindult egy nagyon aktív kommunikáció, és valamennyi elnökségi határozatot közzétettek a szövetség hivatalos kommunikációs felületein is.

"Szeptember 15-én felállt 12 bizottság, amelyek el is kezdtek tevékenykedni. Több mint hatvan személyt vontunk be a munkába, így az eredeti szándékunknak megfelelően a tenisztársadalom minél szélesebb köre ki tudja venni a részét a döntésekből, illetve azok előkészítéséből. A bizottságokba való jelentkezésre nyílt felhívás formájában is lehetőséget biztosítottunk, a tagok többsége pedig ebben a formában kapott lehetőséget" - mondta Lázár János. Beszámolt arról, hogy ezeknek a döntéseknek a következtében olyan új bizottságok kezdték meg munkájukat, mint például a sportolói, a női, a gyerektenisz, a vidéki, a fogyatékos sport, vagy éppen az infrastruktúra bizottság.

Az MTSZ elnöke hangsúlyozta, az egyik legfontosabb aktuális történés, hogy a magyar kormány által biztosított konszolidációs forrásoknak köszönhetően elindulhatott a korábbi, többéves adósságok rendezése, a folyamat során pedig a klubok, az eredményes utánpótlás-sportolók és a felnőtt élsportolók élveznek prioritást. Kiemelte, az ő elmaradt járandóságaik lettek és lesznek elsőként kifizetve.

Lázár János szót ejtett a legnagyobb hazai sztárok, így Babos Tímea, Balázs Attila, valamint Fucsovics Márton legutóbbi szerepléseiről is.

"Természetesen ezeket a sikereket az új vezetés nem a saját maga érdemének tekinti, de mindez nagy erőt ad a megújuláshoz és komoly hitet nyújthat a fiatal magyar teniszezőknek, függetlenül attól, hogy a korábbi évek miatt nagyon mélyre került a sportág hátországa, a tömegbázis, a szakemberek és a klubok helyzete" - közölte a szövetség első embere.

Lázár János azt mondta, az előző szövetségi vezetés alatt történtek kivizsgálása továbbra is zajlik, a hatóságok végzik a munkájukat.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline