search

Kritikus volt önmagával szemben a legutóbbi fél évről nyilatkozva Balázs Attila, de az M1 tévécsatornán elmondta, hogy Párizsban kihozta magából a maximumot.

Még nem zárta le az idei versenyszezont, de már azt tervezi, újult erővel vág neki a 2021-es idénynek.

 

A francia nyílt teniszbajnokságon a második fordulóban kiesett Balázs Attila már nagyon várja, hogy vége legyen az idénynek, és nagy reményeket fűz a következő évhez, amely szerinte karrierje legfontosabbja lesz.

Az M1 aktuális csatornán pénteken elmondta, a koronavírus-járvány alatt sérüléssel és magánéletbeli problémákkal is bajlódott, ezért a felkészülése az elmúlt öt-hat hónapban "kicsit sem volt profi, és olyan, amilyennek lennie kellett volna".

- Ennek ellenére az első meccsemre felszívtam magam, nyertem, de egy olyan játékos ellen, mint a spanyol Roberto Bautista-Agut, aki ráadásul jó formában van, ez már sajnos kevés volt - nyilatkozta.

Az ATP-rangsorban 87. magyar játékos az első fordulóban a japán Ucsijama Jaszutaka legyőzésével pályafutása első főtáblás Grand Slam-mérkőzését nyerte meg, utána három játszmában kapott ki a spanyol riválisától.

Hozzátette, fizikailag sokkal jobb állapotban kell majd lennie ahhoz, hogy fel tudja venni a versenyt a Roland Garroson 10, helyen kiemelt Bautista Aguthoz hasonló szinten lévő játékosokkal.

- Nekem ez volt a reális célom, hogy egy meccset tudjak nyerni a Roland Garroson. Tisztában voltam azzal, hogy a felkészülés és a körülmények nem mellettem szólnak, de a kedvező sorsolásnak is köszönhetően kihoztam magamból a maximumot, ami most egy győzelemre volt elég. Irreális lett volna, ha esetleg nyerek még egy meccset, amire túl sok esélyem nem is volt - mondta.

Hangsúlyozta, bár abszolút pozitív élményekkel tért haza, igazából azt várja már, hogy vége legyen az évnek.

- A következő esztendőt várom igazán, amellyel kapcsolatban azt remélem, hogy visszaáll a rend a világban, és akkor újult erővel vágok bele az idénybe. Karrierem legfontosabb éve lesz a következő, olyan versenyeken lesz majd lehetőségem játszani, ahol korábban nem tudtam - közölte.

Balázs Attila kiemelte, idén még biztos elindul tíz nap múlva a 250-es, szardíniai salakpályás ATP-tornán, ahol felfért a főtáblára. Utána a bécsi, esetleg a párizsi tornán annak függvényében vesz részt, hogy odafér-e a kvalifikációs táblára.

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline